A tudatos siker 10 parancsolata

1. Ne boncolgasd a múltat! A jelen pillanatra vagy a közeli jövőre koncentrálj. A múltat nem változtathatod meg, a távoli jövő pedig nem megjósolható. Kb. mint az időjárás....
    
2. Lépj ki a komfortzónádból! A komfortzóna veszélyes, hisz kényelmes és fennáll a veszélye annak, hogy benne ragadsz. A komfortzónában való vesztegelésed egyet jelent az életről való lemondásoddal.
    
3. Hallgass mások véleményére! Csakis a tudatlan vagy beképzelt emberek gondolják azt, hogy mindent tudnak. Egy brainstorming a legtöbb esetben nélkülözhetetlen, míg a jó ötlet az jó ötlet. Nem számít kitől ered. Ne hagyd, hogy az egód vezéreljen. Ha valaki jó tanácsot ad, fogadd el és élj vele.
    
4. Kezeld rugalmasan a változásokat! A gyenge emberek nem értik, hogy a változások elkerülhetetlenek, ezért felesleges arra törekedned, hogy elkerüld őket. Idő- és energiaveszteség.
    
5. Légy nyitott! Ha nem vagy nyitott az újra, nem tanulhatsz új dolgokat, és ha nem tanulsz, nem élsz.
    
6. Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted! A téged érintő döntéseket egyedül neked kell meghoznod, más nem dönthet helyetted. Ha nincs bátorságod vállalni a döntéssel járó esetleges bukást, úgy nincs bátorságod arra sem, hogy nyerj.
   Merj szembe menni a többséggel!
    
7. Örülj mások sikereinek! Örülj, légy büszke, ha egy ismerősöd, barátod sikereket ér el. Ha ő el tudta érni, Te is el tudod. Mások sikere egyáltalán nem befolyásolja a te esélyeidet, és ez motiváljon téged.
    
8. Legyél sikerorientált! A gondolataid irányítják a perspektíváidat, míg a perspektívád uralja az eredményeidet. Az erős emberek tisztában vannak ezzel és képesek profitálni ebből. Mindig benne van a lehetőség, hogy bukás lesz, de amíg létezik esély a sikerre, érdemes próbálkoznod.
    
9. Mindig állj talpra! Az élet nehéz. Rossz dolgok mindenkivel történnek. Az élet nem fenékig tejfel. Hibát hibára halmozol, kérdés, hogy elég erős vagy-e a talpra álláshoz.
    
10. Koncentrálj az erősségeidre! Ugyan jó, ha tisztában vagy a gyengeségeiddel, de sokkal fontosabb, hogy az erősségeidre koncentrálj. Fontos, hogy mindenhez érts egy kicsit, de egy adott területen legyél szakértő.

Elég szerencsés vagy?

Hétköznapi megfigyelés, hogy vannak szerencsés emberek, és vannak kevésbé szerencsések. De vajon a boldogságban, a karrierben mekkora szerepet játszik a szerencse?

Két ehhez kapcsolódó kutatásról írok ma neked. Az elsőt James C. Collins, a Stanford Egyetem üzleti iskolájának professzora, ismert menedzsment tanácsadó és számtalan üzleti bestseller szerzője végezte el csapatával.

Collins több, mint 5000 amerikai tőzsdei céget vizsgált meg, és arra kereste a választ, miért sikeres az egyik cég, és miért vall kudarcot a másik. Mi a különbség az átlagos és a kiemelkedően sikeres cégek vezetőiben, menedzsereiben? Hogyan lehetséges, hogy vannak vállalatok, melyek 50-60-70 éven keresztül folyamatosan egyre jobbá válnak? Terjedelmes kutatása során sok meglepő dolgot talált, az egyik ilyet úgy nevezte el: „A tükör és az ablak”.

Minden alkalommal, amikor egy kiemelkedően sikeres cégnél jó döntést hoztak, remek eredményt értek el, a vezetők kivétel nélkül a szerencsére, a csapatra és a külső körülményekre mutogattak. Ugyanakkor, ha valami balul sült el, akkor a vezetők felálltak, és kijelentették: a kudarcért ők a hibásak.

Ezt a viselkedést aposztrofálja Collins úgy, mint „tükör és ablak”. Ha a sikert kell megmagyarázni, ezek a nagyon sikeres menedzserek az ablakon kívülre mutogatnak, szerintük pusztán csak szerencséjük volt, jókor voltak jó helyen, jó embereket sodort melléjük az élet, és így tovább. Ugyanakkor ha a kudarc okát kell megtalálni, akkor az egyébként sikeres vezetők előszeretettel mutogatnak a tükörre, jelezve, hogy a hibáért ők a felelősek.

Collins hosszasan vizsgálta, vajon elképzelhető-e az, hogy egy adott cég tucatnyi vezetője akár 5-6 évtizeden keresztül is sorozatosan szerencsés döntéseket hoz? A matematikai esély erre lényegében nulla. Alapos vizsgálatainak köszönhetően azonban azonosította azokat a döntési mechanizmusokat, azt a szemléletet, melyek köszönhetően ezek a cégek sikeresek lettek.

A kutatás eredményeképpen tehát kiderült, hogy a sikeres cégek fejlődése legkevésbé a szerencsének köszönhető. A menedzserek szemlélete és jól átgondolt döntései okozzák a sikert.

Hogy mégis ilyen sokat emlegetik a szerencsét, ennek oka egész egyszerűen az, hogy az ilyen cégek vezetői ennyire szerények. Egyébként ennek a fajta szerénységnek igenis van köze a sikerhez: a szerény vezetők jelenléte elképesztően motiváló hatással van a cég munkatársaira, így azok akár kétszer-háromszor többet is képesek teljesíteni, mint egy átlagos vezető alatt.

Amennyiben lehet hinni egy több tízezer vezetőt érintő vizsgálatnak, úgy tűnik, a karrierben nincs igazán szerepe a szerencsének. Mi a helyzet a magánéletünkkel? A boldogságunkkal?

A hertfordshire-i egyetem néhány kutatója az új évezred hajnalán egy érdekes kísérletbe vágott bele: azt kutatta, vajon mi okozza a szerencsét? Cégekkel ellentétben ők magánembereket vizsgáltak, és azt akarták kideríteni, miért szerencsésebb az egyik ember, és miért olyan szerencsétlen a másik.

A módszer az volt, hogy országszerte hirdetéseket adtak fel minden jelentős lapban, és arra kérték az olvasókat, jelentkezzenek, ha nagyon szerencsésnek, vagy ellenkezőleg: nagyon szerencsétlennek érzik magukat. A kísérletben ily módon több ezer ember vett részt. Az egyetem kutatói mindenkit egyenként értékeltek, és nagy gonddal kiválasztották közülük a négyszáz legszerencsésebbet és a négyszáz legszerencsétlenebbet.

Mindegyiküket órákon át interjúzták, míg végül bebizonyosodott, hogy a szerencsés emberek élete tele van lehetőségekkel, nekik nem volt más dolguk, mint értük nyúlni és megragadni ezeket a lehetőségeket. A szerencsétlenekről pedig kiderült, hogy egy sorscsapás az életük, rendszeresen sújtják őket a kudarcok.

A kutatók ezután arra a kérdésre akartak választ kapni, vajon a szerencsétlen emberek is találkoznak-e azokkal a lehetőségekkel, amikkel a szerencsések, csak épp elsiklanak fölöttük, vagy az ő életükben nincsen egyetlen pozitív momentum sem?

Hogy ezt kiderítsék, a következő kísérletet végeztették el mind a 800 résztvevővel: egy újságot adtak a kezükbe azzal a feladattal, hogy számolják meg a benne lévő fotók számát. A szerencsétlen embereknek átlagosan 3 percébe került megszámolni a képeket az újságban, míg a szerencsések néhány másodperc alatt végeztek.

Hogyan csinálták?

Nos, egyszerűen: az újság második oldalának felét a következő felirat foglalta el öt centi magas betűkkel írva:

HAGYD ABBA A SZÁMOLÁST!
43 KÉP VAN AZ ÚJSÁGBAN!

A szerencsétlen emberek észre sem vették a gigantikus feliratot, mert túlságosan el voltak foglalva képek számolásával, a szerencsések azonban mind kiszúrták.

A kutatók még több kísérletet is elvégeztek, hogy biztosak legyenek az eredményben. Például olyan feladatot adtak a résztvevőknek, hogy menjenek el a büfébe egy kávéért. A folyosóra több helyen is nagy címletű bankjegyeket szórtak. A szerencsések ezeket mind megtalálták, a szerencsétlenek azonban akkor sem vették észre a pénzt, ha kétszer annyit szórtak belőle a padlóra, mint a többieknek.

Még több hasonló kísérletekből a kutatók megállapították, hogy a szerencsétlen emberek nagyrészt attól lesznek szerencsétlenek, hogy minél erősebben figyelnek, annál kevesebbet vesznek észre. Így aztán egy szerencsétlen ember hiába megy el akár egy szórakozóhelyre, túlságosan el van foglalva azzal, hogy keresse mondjuk az „igazit”, és ezzel bizony lecsúszik arról, hogy megismerkedjen egy igazán remek baráttal. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy böngéssze az álláshirdetéseket egy bizonyos típusú munka után kutatva, és meg sem látja azt a hirdetést, ami megváltoztathatná az életét. Túlságosan el van foglalva a buszon azzal, hogy a tankönyvet bújja és a vizsgára készüljön, ezért nem hallja, hogy mögötte két tanár pont a vizsgakérdésekről beszélget.

A kutatás szerint a szerencse valójában nem más, mint egyfajta felkészülés a lehetőségek felismerésére és megragadására.

Azonban ha ez egy felkészülés, akkor kell, hogy legyenek gyakorlatok a készüléshez, kell, hogy a szerencse valamiféle módon tréningezhető legyen.

Különös, hogy az angol nyelvben a szerencsére való képességre egyébként létezik is egy szó: serendipity.

A magyarból teljesen hiányzik ez a kifejezés, sőt, a fogalom maga is hiányzik. Ezért magyarul gondolkodni a szerencséről nagyon nehéz ilyen kontextusban, hiába magyarítanánk úgy ezt a szót, hogy „szerendipitás”.

Ennek a fogalomnak a hiánya tetten is érhető a magyar mentalitáson.

A hertfordshirei tudósok tehát belevágtak, és kidolgoztak néhány gyakorlatot a szerencse növelésére, majd önkénteseket toboroztak mind a szerencsés, mind a szerencsétlen résztvevők közül, hogy leteszteljék a gyakorlatokat.

Ami azt illeti, semmilyen ezoterikus dologra nem kell gondolni: a gyakorlatok teljesen átlagos gondolkodásfejlesztő elemekből álltak, amiket a jobb önfejlesztő tréningeken el lehet sajátítani. Ezek tehát a célorientáltságot, a helyes fókuszálásra való képességet fejlesztették, megtanították a résztvevőket különböző relaxációs technikákra, hogy ne legyenek feszültek és görcsösek, hanem képesek legyenek lazítani, megmutatták nekik, hogyan hozzák magukat derűs lelkiállapotba, és így tovább.

Az eredmények drámaiak voltak: az önkéntesek 80%-a számolt be arról, hogy szerencsésebbé vált a gyakorlatok hatására. Különösen az eredetileg szerencsétlenek fejlődtek, de még az alapvetően szerencsés beállítottságúaknál is jelentős volt a változás egyszerűen csak azáltal, hogy tudatosították magukban azt, amit a tréning előttig csupán teljesen öntudatlanul végeztek életükben – a szerencse gyakorlását.

A tudomány mai állása szerint tehát ha fejleszted magad, szerencsésebbé válsz.

A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu tulajdona.

Köszönet érte!

Akkor most hogyan tovább?

A világ állandóan változik, és Darwin óta tudjuk, hogy nem a legerősebb az, aki túlél, nem a legokosabb, nem a legügyesebb, de nem is a leggazdagabb. Hanem az, aki a legjobban képes alkalmazkodni a változáshoz.

Alkalmazkodni?

Ez általában a viselkedésünk vagy a gondolkodásunk megváltoztatását jelenti. Például másképp osztani be a pénzt, az időnket, mint eddig. Másképpen kommunikálni a számunkra fontos emberekkel, mint eddig. Másképpen tervezni, mint eddig. Másképpen tölteni a szabadidőnket, mint eddig. És így tovább.

Ennek a fajta változásnak – alkalmazkodásnak – van egy nagy akadálya: a józan paraszti ész.

Józan paraszti ésszel ugyanis a szükséges alkalmazkodás jelentős része kivitelezhetetlen.

Miért?

Képzeld el a következő helyzetet: egy barátod dohányzik, és szeretnéd, hogy abbahagyja. Mit teszel?

Kanadában a Torontói Egyetemen elvégezték ezt a kísérletet, és arra jutottak, hogy a emberek 91%-a egyszerűen odament a barátjához, és elmondta neki, hogy a dohányzás nem egészséges. 6% ennél is továbbment, prospektusokat szerzett különböző leszoktató kezelésekről, és egy hegyibeszéd kíséretében átnyújtotta azt az illetőnek. A fennmaradó 3% még ennél is hajlandó volt többet megtenni, ők mindehhez hozzátették ugyanis azt is, hogy „Ha bármiben tudok segíteni öregem, csak szólj.”

A kísérlet során egyetlen egy ember sem szokott le a dohányzásról.

Te melyiket próbáltad már életed során? Mit csináltál akkor, amikor megpróbáltad rávenni a munkatársadat, hogy ne késsen el a munkából? Mit csináltál, amikor arra akartad rávenni a párodat, hogy legyen rendszeretőbb?

A józan paraszti ész azt diktálja, hogy ha változást akarunk elérni, akkor tájékoztatni kell a másik felet arról, hogy a jelenlegi gyakorlata nem célravezető. A legnyilvánvalóbb bizonyítékok ellenére diktálja ezt a józan paraszti eszünk, hiszen a tájékoztatás egyszerűen nem működik – ennek nap mint nap ezer példáját látjuk. És mégis ezzel próbálkozunk minduntalan.

Hát nem hülyeség ez?

Ha változást akarunk elérni akár másokban, akár magunkban, a tájékoztatás nem elég!

Ennek ellenére mégis ezt tesszük.

Dacára a bizonyítékok tömegének, miszerint a beszéd ilyenkor csak falra hányt borsó, továbbra is szent meggyőződésünk, hogy a változás előidézéséhez információra, tájékoztatásra van szükség.

Nos, nem.

Ha az alkalmazkodáshoz, a változáshoz a tájékoztatás elegendő lenne, akkor mindenki karcsú, egészséges, gazdag és boldog lenne. Akkor mindenki jó ízléssel öltözködne, mindenkinek tökéletes párkapcsolata lenne, és nem létezne az a kifejezés egyetlen nyelven sem, hogy „veszekedés”.

De nem ez a helyzet.

És mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a józan paraszti ész nem tudja megmondani, hogy mit is kell tenni ilyen helyzetben.

Nem a tudás a kulcs. Nem tájékoztatni, oktatni, informálni kell a másikat vagy saját magunkat, mert csupán attól nem következik be változás.

Az alkalmazkodáshoz, a változáshoz akarat kell! Ilyenkor persze kórusban vágja rá mindenki: „De hát én akarom a változást! Én akarok jobban élni, én akarok jobb párkapcsolatot, én akarok egészséges életet!”

Most figyelj: Ez nem igaz!

Ha fel akarod emelni a karodat, akkor felemeled. Ha nem akarod, akkor nem emeled fel. Így működik az akarat. Ha el akarsz jutni a másik szobába, vagy a másik országba, akkor eljutsz. Ha nem akarsz, akkor pedig nem. Így működik az akarat.

Tehát emberek milliói valójában csak szeretnék akarni a változást – de nem akarják!

Még egyszer leírom: csak szeretnék akarni, de nem akarják.

Ez egy árnyalatnyi különbség, de elképesztően fontos. Ennek az árnyalatnyi különbségnek – aminek a kifejezésére és megértésére ezt a különösen hangzó szóösszetételt kell bevezetni – köszönhető, hogy valaki képes-e alkalmazkodni, vagy sem. Képes-e változtatni a viselkedésén, és ezáltal az életén, vagy sem.

Ez nem szócsavarás, nem valamiféle bűvészkedés a kifejezésekkel. Freud, a világhírű tudós, a pszichoanalízis atyja a következő egyszerű definíciót adta a tudatosra és a tudattalanra: Amit ki tudunk fejezni szavakkal, az tudatos, amit nem tudunk kifejezni szavakkal, az tudattalan.

A legfőbb oka annak, ha valamit nem tudunk szavakkal kifejezni az, hogy nincsenek rá szavaink, kifejezéseink, vagy amik vannak, azok pontatlanok, és nem írják le az élményünket. Gondolj például a szivárványra. Végtelen számú szín alkotja a szivárványt, mégis a hétköznapokban csak hét különböző színről szoktunk beszélni. A műveltebb emberek akár 30 színárnyalatot is fel tudnak sorolni a szivárványból. A festőknek akár 60-70 szavuk is van a különböző színekre. De a szivárvány még ettől is sokkal-sokkal-sokkal több színből áll.

Ahhoz, hogy valamivel tudatosan tudjunk foglalkozni előbb meg kell találni rá a megfelelő szót vagy kifejezést, ami pontosan leírja. Ezért nem működik a józan paraszti ész az élet rengeteg területén, hiszen a nyelv szavai pontatlanok. Ezért szükséges, hogy tisztába kerülj azzal, mikor csap be téged a nyelv, mikor tartja a számodra fontos dolgokat a tudattalan szférájában.

Most, hogy sikerült tudatosítani az akadályt, felmerül a kérdés: Hogyan lehet akarni? Hogyan lehet kilépni a „szeretném akarni”-ból, és valóban akarni?

Ezen a ponton érnek véget a betűk, a könyvek, a beszélgetések. Itt ugyanis a tájékoztatás, az információ, a tudás már nem segít. Akarni úgy lehet megtanulni, ha gyakorlod az akarást. Ha azt mondod magadnak: „Én ezt már nem csak szeretném akarni, hanem tényleg akarom is!”

Egyszerűen fogod megtudni, hogy sikerrel jártál-e: Ha megtetted, akkor akarod. Ha nem tetted meg, akkor még csak szeretnéd akarni.

Egyetlen dolog van, ami ebben előre tud lendíteni téged, ez pedig nem más, mint a motiváció. Meg kell találnod magadban azt a valamit, ami kellőképpen motivál téged. Ami hajt belülről, ami miatt képes vagy akarni korábban felkelni, ami miatt képes vagy akarni gyakorolni, ami miatt képes vagy akarni este egy órával tovább fent maradni.

A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu/ tulajdona.

Köszönet érte!

Ez is lehet egy első lépés!