A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megbocsátás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megbocsátás. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 5., péntek

Szabadítsd fel saját magadat!


Takarítsd ki az agyadat, és boldog leszel!!!!
A félelem az, ami olyan szokásokra veszi rá az embert, amelyek teljesen idegenek tőlük. A szokásaink, akárcsak az elménk, fejleszthető. Minden olyat kizárhatunk az életünkből, amelyek visszahúznak minket, és idegenek a valódi, boldog énünktől.

Nézzük:
1. Panaszkodás Ez az egyik legelterjedtebb emberi szokás. És egyben ez az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy felelősségvállalás és konkrét cselekvés helyett másban keressük a hibát, egyszerűen a körülményeink áldozatává válunk. Te szívesen vagy a körülményeid áldozata?
Megoldás: szívd fel magadat, és vedd a kezedbe a sorsod irányítását!
2. Pletykálkodás Egy másik szintén gyakori rossz szokás. Mit jelent a számodra a pletyka? Miért pletykálkodsz? Nem azért, hogy ezzel tereld el saját magadról a figyelmet?
Megoldás: másokról való puszta feltételezések helyett objektív információkat keress. Baj esetén kibeszélés helyett mutass együttérzést.
3. Halogatás A fontos dolgok halogatása végül mindig intenzív szorongáshoz vezet (pl. nem veszed fel a telefont). Ha tudod, hogy meg kellene csinálni egy feladatot, de eddig még nem vágtál bele, akkor csináld meg most. Miért tologatnád magad előtt?
Megoldás: Vegyél egy mély lélegzetet, és tedd, amit tenned kell!
4. Szüntelenül csak a munka Akár a te munkád a legfontosabb a világon, akár nem, mindenkinek szüksége van pihenésre. A hivatás az élet része, de pihenj néha, ne félj attól, hogy ha nem dolgozol, nem fogják látni, hogy létezel! Keresd meg a benned szunnyadó taoistát és adj választ erre a kérdésre: ”Az életem végén azt fogom jobban sajnálni, hogy nem dolgoztam még többet, vagy azt, hogy nem töltöttem több időt a szeretteim és a barátaim körében?”
Megoldás: Lazíts, iktass be heti egy pihenőnapot, amikor csak a családoddal foglalkozol.
5. Felesleges kiadások Azt hiszem, ehhez nem kell túl sok magyarázat. Az időnk nagy részét olyan dolgok vásárlására (vagy vásárlásra szükséges pénz előteremtésére) fordítjuk, amelyek azon kívül, hogy az önérzetünket növelik, semmi másra nem jók. Ne feledd, hogy mindenféle plusz tárgyak nélkül is teljes személyiség és egyéniség vagy, nincs szükséged felesleges kiegészítőkre.
Megoldás: fogadd el, hogy nem a tárgyak tesznek azzá, aki vagy.
6. Azon aggódni, hogy mit gondolnak mások Talán meglepő ezt hallani, de az idő nagy részében az égvilágon senki semmit nem gondol rólad. Ezt most ne vedd rossz néven, egyszerűen csak a többiek is pont azzal vannak elfoglalva, hogy te éppen mit gondolsz róluk. “Amit szerinted mások gondolnak rólad, azt valójában te gondolod magadról.”
Megoldás: vonatkoztass el attól, hogy éppen mások mit is gondolnak rólad. Ez egy csomó mentális energiát megspórol.

7. Perfekcionizmus és önbizalomhiány A tökéletesség bűvöletében élni valójában állandó félelmet jelent. Ha maximalista vagy, akkor szinte állandóan kétségbe vagy esve, és mindent és mindenkit meg akarsz javítani. Ha mindig a hibákat keresed, majd javítasz rajtuk, aztán megint hibát keresel, amit javítani lehet, akkor romboló és szükségtelen ciklusokba kergeted magadat. Ha a hiányosságokat keresed, az elméd is a negatív dolgokkal kezd el azonosulni.
Megoldás: próbálj meg a pozitív dolgokra fókuszálni: nem kell mindent tökéletessé tenni! (Nem is lehet.)

8. Rágódni a múlton, aggódni a jövőn Ó, igen, ezek a legalattomosabb szokások. A félelem nagyon szereti ezeket a szokásokat, mert így állandó terrort tarthat az elmédben. Rettegsz, hogy a jövőben megismételed a múlt hibáit. Ha a múlt és a jövő között őrlődsz, soha nem leszel a jelenben. Márpedig mindened, amid van, az csak a jelen pillanatában van. Hogy szeretnéd a jelent tölteni?
Megoldás: a múlt hibáira úgy tekints, mint bölcs oktatómesterekre, amelyek alapján okos döntéseket hozhatsz a jelenben.

2012. november 21., szerda

Napi Inspiráció

"Az élet útja néhol tövisekkel van teleszórva, legjobb gyorsan áthaladni rajtuk. Csak ártunk magunknak, ha sokat rágódunk bajainkon."
Voltaire
 
Minél gyorsabban végzed el a nem kívánt feladatot, minél gyorsabban hagyod magad mögött egy sikertelen, kellemetlen esemény történéseinek emlékét, minél hamarabb megbocsátod a téged ért sérelmeket, annál előbb tudsz újra arra koncentrálni, hogy előre haladj. Az ezekkel töltött idő, azon kívül, hogy kihámozod belőle, hogy a jövőre nézve mit érdemes tanulni, mind felesleges. A múlton változtatni már nem lehet. Javítsd ki amit lehet, fogadd el amit kell, bocsásd meg ami ért, és menj tovább.
Tudom, hogy nem könnyű, és ne is hidd el nekem.
Egyszer tegyél egy próbát. És ha utána jobban érzed magad, mint hasonló helyzetben korábban, akkor tegyél így mások is.

2012. szeptember 24., hétfő

Napi Inspiráció

"Életünket döntéseink összessége határozza meg. Ha szeretetteljesek és hálásak vagyunk életünk jó dolgaiért, elérhetjük azt, amire minden ambiciózus ember vágyik - a sikert."

Delma Neeley
 
 Mindenért és mindenkinek mondj köszönetet. Ha valaki valami olyasmit tesz, ami Neked jó köszönd meg, és akkor máskor is meg fogja tenni. A köszönet is egyfajta elismerés, és az emberek vágynak az elismerésre. Sokszor, legtöbbször, nem is várnak mást ezen az egy, csodákra képes hangsoron kívül: KÖSZÖNÖM. Legyél hálás és örülj annak, ami megadatik, amit megélhetsz, amit megkapsz. Örülj az életedben annak amid van, és nemindig azon bánkódj, bosszankodj, zsörtölődj amit még nem sikerült elérni.
Ha hálás vagy, köszönetet mondasz és örömmel éled meg a dolgokat, akkor a jövőben is ilyen eseményeknek leszel a része. Elfogod érni amit szeretnél, mert az emberek ott ahol boldogságot látnak szívesen tesznek még azért,. hogy a boldogság meg is maradjon.
MIÉRT?
Mert ők is ezáltal lesznek boldogok, ez által lesz sikerélményük és így örömélményük.

Köszönöm Pongor-Juhász Attilának azt a hírlevél sorozatot, amiben minden hétköznap a napi Inspirációt küldi, ami által én is elmondhatom nektek a gondolataimat és hozzá tehetek egy kicsit ahhoz, hogy Nektek is jobb napotok legyen.
KÖSZÖNÖM!

2012. augusztus 16., csütörtök

Napi Inspiráció

"Gyakran szomorkodunk lényegtelen apróságok miatt. Pótolhatatlan órákat vesztünk el olyasmin bánkódva, ami egy éven belül feledésbe merül. Szenteljük inkább életünket értékes tetteknek, nagy gondolatoknak, igazi érzelmeknek és komoly vállalkozásoknak."

André Maurois,
1885-1967, író
 
A múltból tanulni kell, de gondolataid mindig a jövőn és a megoldáson járjanak. Bánkódni, aggodalmaskodni vagy bármi más módon rágódnia múlton nem érdemes, felesleges, sőt káros. Személyiségünknek sem tesz jót, hangulatunknak kifejezetten rosszat és előrébb sem jutunk vele. Elemezni, értékelni lehet és kell is korábbi cselekedeteinket és ebből tanulva, a megfelelő következtetéseket (jót és rosszat egyaránt) levonva kell a jövőben folytatni. Ami rossz azon változtassunk, ami jó azt természetesen tartsuk meg.
Ha a gondolataink a megoldás irányában mozognak sokkal hamarabb elénk kerül a legoptimálisabb lehetőség. Olyan dolgokon gondolkodjunk, olyan eseményeket vizionáljunk, olyan érzéseket. érzelmeket keltsünk magunkban, amiket el akarunk érni. Amit el akarunk kerülni azt gondolatainkban is kerüljük el!

2012. augusztus 5., vasárnap

Börtön Koncert - A Szabadság értéke

A mai napon a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön területén adtunk koncertet az ott fogvatartottak számára.
Ritkán van ilyen lelkes közönség. Számukra nem a piros betűvel jelölt napok jelentik az ünnepet, hanem az ilyen alkalmak. Ezek azok, amik megkülönböztetik a szürke napokat, mindegy is hogy az éppen a hét melyik napja.
Igen, én is elszörnyedtem, mikor megtudtam, hogy egy-egy fogvatartott eltartása mennyibe kerül, az adófizetők pénzén.
Ám, ha már a társadalom (legalábbis annak egy része) úgy döntött, hogy ez így legyen, azt gondolom a társaim nevében is írhatom, hogy szívesen mentünk be és szórakoztattuk őket 60 percen keresztül muzsikánkkal.

Utána végig is mehettünk az épületben, megnéztünk egy jelenleg is "használatban" lévő zárkát, a gumiszobát, a közösségi helyiségeket, a kápolnát, a fogvatartottak által készített művészeti alkotásokat. Nem is hinné az ember, hogy azért itt is készülnek igazi mesterművek.
Zenekarunk is kapott ajándékba egy fából készített vitorláshajó makettet.
A helyi sajtóreferens vezetése által mi is kellő betekintést kaptunk a jelenlegi helyzetbe (kívülről és belülről).

Sajnos most még képeket nem tudok hozzá tenni, mert mi nem fényképezhettünk, csak egy hivatalosan megbízott fotós volt, aki készített képeket, remélem később ezeket is tudom csatolni.
Nem tudom, hogy magán emberként hogyan lehet ide bejutni egy körbetekintésre (nem lakónak :) ), és persze az sem biztos, hogy mindenki vágyik rá, de egyszer érdemes megnézni a világot ebből a szemszögből is.

Még sokkal nagyobb értéke lesz a szabadságnak, a szabad akaratnak és cselekvőképességnek!

2012. július 23., hétfő

Napi Inspiráció

"Senkiből sem tudunk szeretetet kikényszeríteni, de mindnyájan képesek vagyunk arra, hogy szeressünk másokat. Ha így élünk, jobbá tesszük magunkat és a világot."

Harold Kushner,
rabbi
 
Adj mindig jót, és egy idő után már csak ez fog tudni visszacsapódni rád. TE is tudod, a Világ egy tükör....Két ember között a legrövidebb út a mosoly:)

2012. május 24., csütörtök

Vágd ki TE is a NEGATÍV ÉRZELMEK FÁJA-t!

A hétvégén részt vettünk egy tréningsorozat első lépcsőfokán. Nagyon sok értékes és hasznos információ mellett a lentebb lévő képen látható tényt világította meg előttünk az előadó Bánhidi József.

A fának mint tudjuk 3 fő része van, a korona, a törzs és a gyökér.

A fa koronája a kiteljesedés, tehát itt a megjelenő negatív érzelmeket látjuk. Néhányat a képen kiemeltem a hozzá csatolt buborékban. TE melyiket tudod felfedezni magadon?

A fa gyökere az, ami táplálja az egész fát, tehát ezek azok a dolgok, amik a negatív érzelmeket létrehozzák erősítik. TE is átszoktad venni mások problémáit? Ha a barátod, barátnőd elpanaszol neked valamit, akkor az ott marad a fejedben, esetleg fel is korbácsolja a hangulatodat? Ilyenkor hogy fordulsz az első emberhez, akivel összetalálkozol? Adott esetben például a párodhoz, aki hazaérkezik....

A fa törzse az összekötő kapocs. Itt tudod a leginkább nyakon csípni ezeket az érzelmeket. És hát persze, itt szokás a fát is kivágni. Tehát itt tudod a legjobban útját állni ezeknek a nem kívánt eseményeknek, érzelmeknek.

Te is szoktál úgy gondolkodni: Mert az a valaki már megint..... Mert én már megint....
Valamit nem megtenni, ami már szokásunk igen nehéz. Ezt képzeld el úgy, mint a videó kazettát. Ha van rajta valami, akkor onnan azt letörölni sokkal nehezebb, mint a helyére egy új dolgot felvenni.

Akkor miért ne tehetnéd TE is ezt? Miért ne tudnál olyan egyszerűen működni mint egy videó kazetta.
Vegyél fel egy új szokást erre a szalagra a régi helyére, mert a régi sem neked sem másnak nem jó, legjobb esetben is közömbös.

Vágd ki TE is a negatív érzelmek fáját.
MIVEL? HOGYAN?

Egyszerűbb, mint gondolnád.
A "fejsze", amit használnod kell, az eszköz, amire szükséged van, ott van a TE kezedben is.
MEGBOCSÁTÁS.
Bármikor alkalmazhatod, csak nem mindig, vagy ritkán teszed.
A múlton változtatni nem lehet. A jövőt viszont gondolatainkkal, cselekedeteinkkel tudjuk befolyásolni. Ha TE ma valami miatt negatív érzelmeket keltesz saját magadban, az csak NEKED árt. A másik ember nem lesz tőle jobban, nem lesz tőle rosszabbul, őt nem befolyásolja. Legfeljebb a saját hangulatodon kívül a környezetedben lévők is lerombolod.
Megéri? Szerintem nem!

Hát fogd meg a fejszét, suhints, és engedd el magadtól ezeket a negatív érzelmeket. Adj megbocsátást és ne csak másoknak, SAJÁT MAGADNAK is!