A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdagság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gazdagság. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 12., kedd

Ingyenes időtöltés, ami gazdaggá tehet!

1200 gazdag ember tanulmányozása után egy közös - ingyenesen végezhető - időtöltést találtak.
És ezt te is megteheted…

Bár a Kelet-európai és Magyarországi vállalkozói környezet, kultúra és történelem egészen más, mint pl. az Egyesült Államokban (mást jelent Magyarországon a gazdag ember, vállalkozó és mást pl. Amerikában), mégis így év elején érdemesnek tartottam megosztani ezt a rövid és egyszerű írást, amely egy fontos pontra mutat rá, azok számára, akik önmegvalósító vállalkozói szemlélettel élik az életüket. (Az eredeti cikk a Business Insider-ben jelent meg.)

Amikor Steve Siebold még csak egy szegény egyetemista volt, a gazdaggá válás témájában kezdett el kutatni. Az egész egy interjúval kezdődött, amikor egy milliomos hajlandó volt interjút adni neki – ahogy meséli a US News & World Report magazinnak.
Azóta - az előző három évtized alatt -, több, mint 1200 emberrel készített interjút, olyanokkal, akik a világ leggazdagabbjai közé tartoznak, eközben ő maga is önerőből vált milliomossá.

Siebold a kutatásai közben egy érdekes és minden interjú alanyát tekintve közös szabadidős tevékenységre figyelt fel: önmagukat képzik mindennapos olvasással.

„Sétálj be egy gazdag ember otthonába és a legelső dolog, amit látni fogsz, egy nagy könyvtár lesz, teli olyan könyvekkel, amelyeket ezek az emberek a saját képzésükre használtak, hogy sikeresebbek legyenek, - írja Siebold. „A középosztály regényeket olvas, bulvár és szórakoztató magazinokat.”

A gazdag emberek inkább képzik magukat, minthogy szórakoztatni akarnák magukat.

Ha Warren Buffet példáját vesszük, akkor azt fogjuk találni, hogy munkaidejének 80%-át olvasással tölti. Thomas Corley szerint – aki a „Gazdag Szokások: gazdag emberek napi sikeres szokásai” című könyv szerzője -, a gazdag emberek 67%-a egy órát vagy még annál is kevesebbet néz TV-t naponta, miközben a szegény embereknek csak 23%-a néz napi 1 óránál kevesebbet TV-t. Corley úgy találta, hogy a gazdag emberek csupán 6%-a néz valóságshow-kat, míg a szegény emberek 78%-a teszi ezt.

Miközben a gazdag emberek nem szükségszerűen tulajdonítanak sok jelentőséget az iskolai képzettségnek – a legsikeresebb emberek legtöbbjének alacsonyabb iskolai végzettsége van -, ennek ellenére hisznek az iskolai képzések utáni önálló tanulásban, még jóval az iskolai képzések után is – magyarázza Siebold.

„Miközben a tömegek meg vannak győződve arról, hogy a diplomák és doktorátusok vezetnek el a gazdagsághoz, ez inkább csak azért van, mert az egysíkú gondolkodás csapdájába kerültek, amely a tudatosság magasabb szintjeit elzárja előlük” – írja Siebold. „A gazdagokat nem érdeklik az eszközök, őket csak a végeredmény érdekli.”

2014. július 11., péntek

TE mit keresel az életben?

Boldogságot? Szabadságot? Pénzt? Boldogulást? Szerelmet? Társat? Közösséget? Túlélést? Megoldást? Segítséget? Támaszt? Példaképet?

Ez csak néhány szó, ami most így hirtelen eszembe jutott.
A legtöbbjére IGEN a válasz.
Igen, ezt mind!



Vajon mi az összefüggés? Melyiken keresztül érhetem el a másikat? Melyiket kell előbb elérni a másikhoz?

Melyiket AKAROM előbb elérni?

Egyiken keresztül juthatok el a másik eredményhez, vagy mindegyikben fokozatosan érek el eredményeket. Azaz párhuzamosan juthatok ezekben mind egyre előrébb és előrébb.

Sokszor megkapom a kérdést: NO ÉS TE HOL TARTASZ?

Ami természetesen jogos, hiszen tudni akarod, nekem hogy működnek a dolgok, amiről beszélek.
Én azt gondolom jól működnek a dolgok, ha működtetik őket. Minden ember más.
Mindenki másképp csinálja, és mindenkire más hatással vannak.

Én ott tartok, ahová a befektetett munka és energia mennyisége és minősége eljuttatott.
Ez sosem azt jelenti, hogy amivel foglalkozom az jó vagy rossz.
A jó és a rossz az viszonylagos dolog. Ami jó az egyik embernek, az lehet, hogy rossz a másiknak.
Ami működik az egyik embernek, az lehet hogy nem működik a másiknak (ugyanúgy).


Első Lépés
 
Hogy én őrült vagyok?
Nos igen, megkaptam már számtalanszor.
Talán ez nem is baj.
Hiszen ZUMBA órán pont ez az, ami annyi energiát fel tud szabadítani abban a közösségben.
Hiszen egy rendezvényen pont ez az, ami házigazdaként fent tudja tartani a hangulatot, a figyelmet, a koncentrációt.
Hiszen az MLM üzletemben pont ez az, ami a kitartást, a hitet és a motivációt adja bármilyen helyzetben is.

Ez egy energia, amivel segíteni tudok Neked, hogy túljuss a saját határaidon. Amivel segíteni tudok, hogy átlépd a téged korlátozó dolgaidat.
Ez egy lehetőség, amit TE is a saját hasznodra fordíthatsz anélkül, hogy ezzel bárki másnak rosszat tennél. Sőt!

Miben áll ez a lehetőség?
Gyere el és megmutatom!
Gyere el és beszélgessünk!
Gyere el és válassz!
Mert a választás lehetősége és a döntés lehetősége a TIÉD!

Első Lépés

"Nem győztesnek születtél,
Nem vesztesnek születtél.
Arra születtél, hogy válassz!"
(Brian Tracy)


Első Lépés


2013. december 28., szombat

Pénzügyi mintáink

Pár éve nyáron egy barátnőm felhívta a figyelmem egy cikkre, mely szerint egy angol lottómilliomos három év után megunta a henyélést, és elvállalt egy gondnoki állást egy iskolában. Az illető 900 millió forintnak megfelelő angol fontot nyert, de az évek alatt életén semmit sem változtatott, csupán annyit, hogy vett egy új autót. A lány nem értette, hogy valaki ennyi pénz birtokában hogy lehet, hogy mégis elmegy dolgozni, és különösképp furcsállotta, amikor én azt mondtam erre a történetre: az illető egy nagyon szerencsés ember.

Miért gondolom ezt?
Mert a legtöbb lottómilliomos elveszíti a nyereményét nagyon rövid idő alatt. És ez egy olyan dolog miatt történik meg velük, amiről igazából nem is tehetnek.

Pénzügyeink fundamentumai.

Pénzügyeid ugyanis azokkal a gondolatokkal kezdődnek, melyeket a fejedben a sikeres, gazdag emberekhez, illetve a vagyonhoz társítasz.

Lehet, úgy gondolod, hogy csak csalással és hazugsággal lehet pénzhez jutni?
Esetleg úgy érzed, hogy a pénzt nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani? 
Vagy akár azt, hogy ahhoz, hogy valaki gazdag legyen, örökölnie kell, netán hatalmas szerencséje kell, hogy legyen?

Vagy talán az a véleményed, hogy a pénz nem is olyan fontos dolog?

Amikor ilyen módon gondolkodsz, akkor az elméd úgymond "leblokkol", és ezzel a gondolkodással gyakorlatilag lehetetlenné teszed számára azt, hogy meglássa a lehetőségeket a pénzteremtésre – pedig ezek a lehetőségek ott vannak az orrod előtt.

Az agyad egy olyan szerved, amely évmilliók alatt fejlődött tökéletessé mindössze egyetlen feladatra: hogy szelektálni tudjon a minket érő bődületes mennyiségű információból.
Hogy ne kelljen azokkal a dolgokkal foglalkoznunk melyek lényegtelenek, és azzal tudjunk foglalkozni, ami lényeges.

Ha meglátsz egy fiatalembert egy drága autóban, és te ebben a pillanatban azt gondolod, hogy: "Biztosan csalással szerezte a pénzét", akkor a következő dolog fog történni:

Mivel te alapvetően jó embernek tartod magad, az elméd automatikusan blokkolja azokat a lehetőségeket, melyek a meggazdagodásodhoz vezetnének. Ezzel tulajdonképpen beprogramoztad arra, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen, az elméd pedig tökéletesen ki fogja szelektálni a lényegtelen dolgokat – köztük a meggazdagodáshoz vezető lépéseket is.

Hogy miért?

Azért mert ha te is gazdag lennél, akkor azzal te is rossz emberré válnál.

Gondolkodj csak el ezen egy pillanatra!

Hogyan akarhatsz gazdag lenni, ha azt gondolod, hogy a gazdag emberek csalók, rosszak?

Ez körülbelül olyan, mintha utálnád a sárgaborsó főzeléket, de azért minden vágyad az lenne, hogy sárgaborsó főzeléket egyél.

Ennek nem sok értelme van az elméd számára!

Rendszerint saját magunkat akadályozzuk…

Gondolj csak bele: a sportkocsis fiatalemberről alkotott véleményednek egy fikarcnyi hatása sincs az ő életminőségére, lelkiállapotára és vagyoni helyzetére.
Ezzel szemben azonban a véleményednek óriási hatása van a saját életminőségedre, a saját lelkiállapotodra és a saját vagyoni helyzetedre!

És ez nem csupán a pénzre igaz! Ha például azt gondolod magadban, hogy a szinglik mind lúzerek, mivel képtelenek arra, hogy párt találjanak maguknak, akkor azzal csak saját negatív párkapcsolati mintáidat erősíted meg, azzal csak saját magadat fosztod meg a jó közérzettől, és a saját párkapcsolatod minőségét csökkented!

Sajnos ez nem egy olyan dolog, amelyet teljes mértékig te irányítasz. Az, hogy jelenleg mit gondolsz a pénzről, az semmi másnak nem köszönhető csak annak, hogy milyen mintákat láttál a szüleidtől, barátaidtól, családtagjaidtól.

Ha a te családodban a szüleid azt gondolták a pénzről, hogy "rossz", vagy "nehéz megkeresni", vagy "szerencsésnek kell hozzá lenni", akkor valószínű, hogy a te fejedben nagyon hasonló korlátozó gondolatok jöhettek létre.

Ez a folyamat természetesen nem tudatosan megy végbe. Az esetek nagy részében még azt sem fogod észrevenni, hogy ugyanúgy gondolkodsz, mint ők, maximum annyit, hogy hasonló problémáid vannak pénzügyi területen. Olyan minták jöttek létre a fejedben, amelyek nem a pénzért, hanem pénz ellen dolgoznak.

„Én aztán nem fogok úgy viselkedni, mint az apám, vagy az anyám.”

Azonban a gyerek mikorra felnő, mégis pontosan ugyanazokat a viselkedési mintákat követi, mint a szüleik.

Te nem így gondolod?

Felmérések bizonyítják, hogy abban a családban ahol valamelyik szülő dohányzik nyolcszorosan nagyobb annak az esélye, hogy a gyerek is rászokik.

Nem a szülő szoktatja rá a gyereket.

Egészen egyszerűen a gyerek azt látja, hogy a szülők ezt csinálják, és még annak ellenére is, hogy nem akar dohányossá válni, mégis azzá válik.

Azért mert a minta rögzül a fejében.

A tapasztalat azt mutatja, hogy fejünkben lévő sablonokat, mintákat segítség nélkül kitörölni csak elenyésző számú keveseknek sikerül. A vagyonteremtésnek viszont a megfelelő minták az egyik legfontosabb alapja.

Hogy miért?

Azért mert ha valamilyen mélyen beivódott mintát követsz, akkor az meggyőződéseddé is válik. Tipikus példa a fent említett dohányzás, ami egy ilyen mély minta, amiről mindenki tudja, hogy ártunk vele magunknak, és ennek ellenére olyan meggyőződésekkel bástyázzuk körbe a saját dohányzásunkat, hogy magunk is elhisszük az ezzel kapcsolatban elhangzó szólamainkat: "én szeretek dohányozni", "túl stresszes az életem, hogy leszokjak", "Churchill is 90 évig élt", és így tovább.

Gondolkodtál már azon valaha, vajon hány negatív minta van a fejedben ezzel kapcsolatban?
És milyen meggyőződésekkel vannak ezek a negatív minták körbebástyázva?

Mi a megoldás?
Megválni a meggyőződésektől!

A rossz hír az, hogy éppen ezért hiába próbálnál meg mostantól arra fókuszálni, hogy, a pénzt könnyű megkeresni, mert a mintáidból fakadó meggyőződéseid miatt nem fogsz benne MAXIMÁLISAN hinni.

A jó hír azonban az, hogy vannak olyan módszerek, melyek képesek gyökeresen átalakítani a gondolkodásmódodat, és segítenek abban, hogy ez a folyamat könnyű legyen számodra.

És ez a tudás szerencsére számodra is elérhető.

Az első és legfontosabb lépés az, hogy mit gondolsz magadról? Érdemesnek tartod magadat a sikerre, vagy inkább úgy gondolod, hogy az élet számodra csak apróságokat tartogat?

Az igazán sikeres emberek úgy gondolják (siker alatt érthetünk akár anyagi, akár párkapcsolati sikert, vagy bármi mást), hogy ők érdemesek a legjobbra.

A legjobb példa erre ismét csak a lottómilliomosok. Ha rákeresel az interneten a lottómilliomosok sorsára, akkor rengeteg katasztrofális történetet fogsz találni arról, hogy mi történt a több milliárdot nyert emberekkel.

Két éven belül ezen férfiak és nők kétharmada teljes egészében elherdálta a vagyonát, és gyakran rosszabb anyagi körülmények közé süllyedtek vissza mint ahol korábban voltak.

Íme néhány vélemény, amit ezek a "nyertesek" mondtak:

"Ez volt a legborzalmasabb dolog, ami történt velem."

„Bárcsak soha ne nyertem volna."

„Ha újra kezdhetném, akkor mindent másképpen csinálnék.”

Ebből a felsorolásból sajnos több százat találni, elsősorban angol nyelven.

Hogy miben más ezeknek az embereknek a szemlélete, mint azoknak az embereknek, akik a maguk erejéből jutottak fel a csúcsra?

Az, hogy belül nem érezték elég jónak magukat ahhoz a mennyiségű pénzhez, amit megnyertek.

Tehát máshogy gondolkodtak!

Ha egy sikeres embernek pénzt adsz, ő meg fogja duplázni, vagy meg fogja triplázni, mert tudja, hogy ő képes rá!

Ha egy hétköznapi embernek, aki nem érzi magát érdemesnek nagy vagyonra pénzt adsz a kezébe, akkor el fogja herdálni.
Szinte kifolyik majd a kezei közül.

Természetesen, ha rákérdezel, akkor mindegyikük azt fogja mondani, hogy ő megérdemli. Mindegyikük azt fogja állítani, hogy ő tudna mit kezdeni a pénzzel.
Azonban a gyakorlat egészen más képet mutat...

Egészen addig, amíg legbelül mélyen te nem érzed magadat megfelelőnek ahhoz, hogy hatalmas vagyonod, boldog párkapcsolatod, vagy bármilyen más eredményed legyen, addig ezek a sikerek el fognak téged kerülni.

Érdemessé válni a sikerre.

Természetesen nagyon ritka az, hogy valakinek nagy vagyon hulljon a kezébe, ezért közvetlen veszély nem fenyeget. Viszont ha jobban szeretnél élni, ha több pénzt szeretnél keresni, akkor fontos, hogy megértsd, nem te tehetsz arról, ha nem rendelkezel a sikeres emberek észjárásával

Ha nem volt a közeledben olyan szülő, barát, vagy munkatárs, akit le tudtál volna másolni, akkor gyakorlatilag esélyed sem lehetett arra, hogy ennek a tudásnak a birtokába jussál.

Éppen ezért fontos az, hogy fejleszd a gondolkodásodat, és tanulj olyan emberektől, akik már eljutottak arra a sikerszintre, ahova te is vágysz.

A leghatékonyabb tanulási folyamat ugyanis az utánzás. A legalapvetőbb készségeidet – például a járást, a beszédet is – utánzással sajátítottad el, és valljuk be őszintén, ezekben minden bizonnyal elég jó vagy.

Azok a képességek azonban, amelyeket nem másolás útján sajátítasz el, jóval nehezebben kialakíthatóak számodra, mivel az elméd nem tud egy lépésről lépésre épülő mintát követni.

A fenti írás a http://www.szemleletfejlesztes.hu/ tulajdona

2013. november 2., szombat

A 11 Legpusztítóbb és legelterjedtebb ELMEVÍRUS amely megakadályozza, hogy JÓLÉTBEN élhess



Az elmevírusok hiedelmeket hoznak létre benned, amelyek ténylegesen gátolják minden jólétre irányuló erőfeszítésedet
 
1. < Azoknak, akik előtted járnak, segítenie kellene Téged - Akik pedig hátrányosabb helyzetben vannak mint te, őket Neked kötelességed segíteni >
Vannak akik erre azt mondják, milyen szívtelen szemét állat vagyok és felháborodnak azon, hogy micsoda dolog, hogy nem tekintem emberi kötelességemnek segíteni a rászorulókat. Igen, jól értették. Ez egy elmevírus. Csak, hogy tudd, és aki ismeri a munkámat, az tudja is, hogy több millió dollárt szoktam adományozni, nagyon sok ügyet támogatok és segítek is azoknak, akik nem azon a szinten vannak még mint én; és én is szívesen veszem ha valaki magasabb szintről lenyúl értem és segít nekem. És itt jön az elmevírus: ez nem a te felelősséged, vagy kötelességed, segíteni másokon. Nem ezért élsz. Ugyanis ha elhiszed ezt az elmevírust, az bűntudatot alakít ki benned. Egy idő után bűnösnek kezded érezni magad a sikereid, az egészséged, a boldogságod miatt. És mivel nem akarsz ekkora bűntudattal élni, szabotálni fogod minden sikerre tett erőfeszítésedet.

Csak, hogy tudd. Szívesen látom én is, ha segítesz másoknak, akik még nem azon a szinten vannak mint te, de ezt akkor tedd meg, ha örömöt és elégedettséget hoz az életedbe. Ha ezt kötelességednek érzed, az hatalmas teherré válik, ezért az egyik legsúlyosabb elmevírus.


2. < A pénz nem fontos a jóléthez >
Srácok, ez marhaság! Nagyon sokan élnek azzal a hiedelemmel, hogy a pénzzel nem vásárolhatod meg a boldogságod. Igen ám, de a szegénységgel sem. A szegénység ugyanakkor belekényszerítheti az embereket a hazudozásba, a csalásba, és vannak akik embert is hajlandóak ölni ha pénzről van szó. Nincs semmi nemes a szegénységben és spirituálisan sem fejlettebb az, aki szegény. A pénz a jólét egyik fontos összetevője.


3. < A pénz gonosz >
Emberek milliárdjai hiszik ezt szerte a világban. A pénz nem gonosz. A pénz csupán az energia, a rezgés egy bizonyos formája, teljesen semleges. Igaz, hogy a pénzt mint olyat, mi emberek találtuk ki, hogy könnyebben tudjuk mérni a megtermelt javak értékét. A pénz egy semleges egyenértékes, amely megkönnyíti az áruk cseréjét és a kereskedést. Sokkal kényelmesebb így kereskedni, mint árukat cserélgetni egymás között. Gondolj bele, elmész a masszőrödhöz, és 100 barackkal fizetsz neki, mert nálad éppen az van. De ő nem tud mit kezdeni a 100 barackkal, meg gyorsan rá is rohad ha nem eszi meg gyorsan, így nem biztos, hogy szívesen elfogadja az ajánlatodat. Lehet, hogy neki olyan valamire lenne szüksége a masszázsért cserébe, ami neked akkor nem áll rendelkezésedre, pl. egy Guns'n'Roses CD-re. És különben is, nem járkálhatsz egy teherautónyi barackkal, Guns'n'Roses CD-kel, meg mindenféle termékekkel, hátha csereberélni tudsz másokkal. Ha viszont egy csereeszközt (pénzt) iktattok a folyamatba, amit bárki bármire (termék, szolgáltatás) átválthat, máris egyszerűbb és kényelmesebbé válik a kereskedelem.

A pénz semleges. A pénz nem változtatja meg az embert, nem teszi gonosszá őket, a pénz leleplezi az emberek személyiségét. Ha jó ember vagy és pénzhez jutsz, akkor még több jót teszel a pénzzel. Ha gonosz ember vagy és pénzhez jutsz, akkor még több gonoszságot fogsz vele tenni.


4. < A gazdag emberek mások kihasználásán keresztül gazdagodtak meg >
A hollywood-i filmek mind táplálják ezt az elmevírust. Nagyon gyakran úgy festik le a gazdagokat, mint akik folyamatosan másokat kihasználnak. Sokan szokták írni a blogomra, hogy ők igenis ismernek olyan gazdagokat, akik kihasználnak másokat. Igen, és ezt nem is vonom kétségbe. Viszont... vannak szegények közül is olyanok, akik kihasználnak másokat. Értsd meg az összefüggést: valódi jólétet nem teremthetsz, ha kihasználsz másokat. Átmeneti gazdagságot teremthetsz általa, sok pénzhez juthatsz időlegesen ezzel; de ha ott ülsz a pénzkupacodon, ám az egészséged katasztrofális helyzetben van és elvisz egy szívroham, akkor mi értelme az egésznek? A valódi jólét mindig értékek cseréjéből jön létre.


5. < A szegénység nemes, csodálatos lelket takar >
Ennek példájaként leginkább Teréz anyát szokták felhozni és ilyeneket mondanak róla: 'Teréz anya szegény volt és nézd meg mennyit tett az emberekért!' Szegény??? Te most viccelsz velem? Tudod mennyi pénz ment Teréz anya kezein keresztül? Ha csak a saját példámat nézem, minden hónapban küldtem az alapítványának pénzt. Itt Miamiban is van tag-szervezete, hátrányos helyzetű anyukák és gyerekeik számára, és örömmel támogattam őket. Ott van Gandhi, mint másik példa, vagy kiemelhetünk a történelem során számos nemes lelkű, világszerte ünnepelt, nagylelkű embereket. Higgyétek el, pénz nélkül ekkora dolgokat nem tudtak volna véghezvinni.


6. < A sztársportolók és sikeres cégek vezérigazgatói túl vannak fizetve >
Ott vannak a profi sportolók, akik millió dollárokat keresnek. Miért? Mert az embertömegek kíváncsiak a játékukra. A szponzorok pedig ebből élnek. Egyetlen profi játékos emberek millióit képes megmozgatni. Vagy ott vannak a nagy, sikeres cégek vezérigazgatói, pl. Jack Welch, aki a General Electric céget vezette és milliárdokat termelt. Nagyon sokaknak csípte a szemét miután kiadott egy könyvet az életéről és a sikereiről. Van fogalmad arról, hány milliárd dollárt termelt Jack a GE-nek és a részvényeseinek? És kik a GE részvényesei? Anyukák, nyugdíjalapok, egyesületek, árvaházak, dolgozó szülők. Ők is a GE részvényesei. Említhetném még az ExxonMobil-t, az IBM-t és a többi óriáscéget, akiket nyíltan támadnak, mert túl nagyokká váltak. És minél nagyobbak, annál több pénzt termelnek a részvényeseiknek. És kik a részvényesek? Mi, Emberek. Jack Welch értéket teremtett a GE-n keresztül a mindennapi emberek számára. Jack szerintem egyáltalán nem volt túlfizetve, és ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi, még alul is fizették. És ha egyszer Jack állást keresne, nagyon szívesen felvenném, hogy futtassa a cégeimet, mert tudom miket tudna kihozni belőle. És ezért rendesen meg is fizetném.


7. < Ha sikeres vagy, akkor kevésbé leszel jó szülő, illetve a párkapcsolatod is veszélybe kerül >
Ez is csak egy romboló elmevírus. Ha jólét-tudatos vagy az áthatja életed minden területét. Jó hatással van a karrieredre, a szerelmi életedre, a kapcsolataidra, a családoddal való viszonyodra. Ki ne akarna egy boldog, sikeres emberhez csatlakozni?


8. < A gazdag embereket semmi más nem érdekli, csak a pénz >
Hadd mondjak valamit. A szegény emberek azok, akik állandóan csak a pénzre gondolnak. Amikor szegény voltam én is csak a pénzre tudtam gondolni. És miért? Mert muszáj volt. A túlélésem függött tőle. Állandóan sakkoztam mikor melyik számlát fizessem be, hogy még kajára is maradjon. Most, hogy gazdaggá váltam, szinte soha nem gondolok a pénzre. Ezt megfigyelheted, ha érdeklődő vagy: minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet gondol a pénzre. Ha nyakon csípted magadban ezt az elmevírust, akkor legyél tudatos rá és programozd át ezt a hiedelmet.


9. < Csak a pénz csinál pénzt >
Szörnyű elmevírus és egyáltalán nem igaz. Gondolj csak a Yahoo, a Microsoft, a Facebook fiatal alapítóira, akik milliárdosok lettek. Nekik nem volt pénzük, viszont voltak ötleteik - az ötleteiket valósították meg és ezért lettek gazdagok. Erről beszél Charles Fillmore is, amikor azt mondja: 'Jólétet teremthetünk az éterből az ötleteink erejével.'


10. < Kiterjedt, befolyással bíró kapcsolatrendszerednek kell lennie, vagy neked magadnak kell bennfentesnek lenned, hogy gazdaggá válhass >
Egyáltalán nem igaz. Olvasd el újra a 9. pontot. Senki nem hitt bennük, nem voltak kapcsolataik akkor még. Mindezt fokozatosan építették fel. Ha kiterjedt kapcsolatrendszered van és ismersz befolyásos embereket, ez nagyszerű; élj vele. De csak hogy tudd, a kapcsolati tőke egyáltalán nem szükséges a jólét megteremtéséhez.


11. < A pénz megváltoztatja azt, aki vagy >
Nem igaz! A pénz csupán felfedi azt, aki valójában vagy; megmutatja az igazi jellemvonásaidat.


- Randy Gage


(Forrás: Randy Gage - Virtual Prosperity Seminar, 12 részből álló sorozat. Beszerezhető itt: http://www.randygage.com/store/conquering-lack-and-living-rich/ )

2013. február 12., kedd

Élet - Szín - Vonal

Ma reggeli ötletelés közben ismét egy párhuzam jutott eszembe.
Élet Szín Vonal = Egészség Boldogság Gazdagság
Hogy is gondolom én ezt?

Élet: Ahhoz, hogy az élete teljes mértékben élvezni tudd mire is van a legnagyobb szükséged? Egészségre. Arra a dologra, mait normál körülmények között az ember születésekor 100%-osan kap meg.
Ez az alaptőke, amivel bizony gazdálkodni kell(ene). Vigyázni kell rá, kamatoztatni kell, oda kell rá figyelni, vissza kell bele forgatni, hogy hosszú távon tudjuk ezen a 100%-os szinten tartani.
Ne hagyd elveszni ezt a tőkét, mert sokkal nehezebb újra visszaszerezni, sokkal több energiába és invesztícióba kerül!

Szín: A boldogságot sokféle színnel lehetne jellemezni. Igazából viszont azt gondolom az a lényeg, hogy akkor leszel boldog, ha a számodra szükséges összes szín ott van körülötted. Mindenkinek megvannak azok a dolgok, amik ha körülötte vannak, akkor boldognak érzi, mondja és gondolja is magát.
Ülj le és gondold végig, neked mire is van valójában szükséged ahhoz, hogy tényleg azt mond boldog vagy. Kezdj el ezekért a dolgokért is tenni. Ez nagyon sokszor közvetlenül nem anyagi kérdés, de van amihez más anyagi jellegű feladatokat is meg kell oldani. Tegyél érte, mert enélkül nem tudod teljes mértékben élvezni a másik kettőt sem.

Vonal: Van egy anyagi szint, ami szükséges ahhoz, hogy elérd a boldogságot. Van akinek ez szinte nulla forintot jelent, és van akinek rengeteget. Nem vagyunk egyformák.
Igen, azt is lehet mondani, hogy ahogy változik a gondolkodásunk, úgy változik ez a vonal. Lehet azt mondani, hogy a mai világ túl anyagias, túlságosan ragaszkodunk materiális dolgokhoz, és nagyon figyelmen kívül hagyunk lelki, szellemi dolgokat.
Sokat lehet erről a kérdésről beszélni a vége mégis csak ugyan az. Valamennyi jövedelemre szükség van a boldogságunkhoz és az egészségünkhöz.
Ezt érdemes meghatározni és tenni azért, hogy ezt elérjük és biztonságosan mindig meglegyen.

Mint látható ez egy olyan hármas, ahol egyik sem lehet teljes a másik kettő nélkül.
Meg kell találni az egyensúlyt ugyanúgy, mint ahogyan meg kell találni az egyensúlyt a TETTEK (test, fizikai világ), az ÉRZELMEK (lélek, tudat alatti) és a GONDOLKODÁS (tudatos) között.
Bármelyik túlsúlya, vagy túlzott hiányossága kibillenti az egyensúlyt és nem elérhető a vágyott harmónia.

2013. január 15., kedd

Napi Inspiráció

"Légy segítőkész. Add mosolyod a mosolytalannak!"
Zig Ziglar
 
A mosoly egy olyan görbe vonal, ami egyenesbe hozhat mindent!
Két ember között legrövidebb út egy mosoly.
A mosoly a legkisebb távolság két ember között.
Annak van a legnagyobb szüksége egy mosolyra, aki nem tud visszamosolyogni rád.

1. Téged és engem is felderít
2. Ingyen van
3. Ha kezded cselekvésre késztet, ha végeztél pihenni enged.
4. Gazdagnak és szegénynek is ugyanannyit ér
5. Kortól függetlenül segít

Szóval, inspirációm NEKED a ami napra: :)

2012. november 30., péntek

Napi Inspiráció

"Akkor vagy sikeres, ha a felkelés és a lefekvés között azt csinálod, amit akarsz."
Bob Dylan
Az igazi szabadság az, ha minden pillanatban az csinálod és azt csinálhatod, amihez éppen kedved van. Legyen ez a pénzkereseted, ami adott esettben éppen az egyik hobbid, amit nagyon szívesen teszel, bármikor és bárhol.
Akkor vagy szabad, ha nem kell gondolkoznod, hogy valamit megtehetsz-e vagy sem, mert csak és kizárólag a saját gondolkozásodtól, erkölcsödtől. etikai beállítottságodtól függ. Csak rajtad múlik. Nincsen más korlátja.
Ha ezt elérted és minden más téren is boldog vagy. veled vannak azok az emberek, akiket szeretnél hogy ott legyenek körülötted, akkor elérted a sikert. Persze ehhez az kell, hogy egészséges is legyél, hogy mind ezt teljes egészében élvezhesd!
Nekem is ez a célom. Ezért dolgozom. Ezért csinálom azt amivel jelenleg foglalkozom, mert szeretem, mert jól érzem benne magam, és mert tudom, hogy elérem vele mind ezt.

2012. november 12., hétfő

Napi Inspirácio

"A gazdagságot nem a pénz teszi, az egy lelkiállapot. Sok pénzes ember nem elég szabad, hogy nyugodtan megehesse egy görögdinnye zamatos belsejét. Mások akkor is gazdagok, ha egyik napról a másikra élnek."
Harvey B. Mackay
 
A gazdagság szerintem elégedettséget jelent. Mindened megvan, amit megálmodtál. Mindened meg van, ami az általad felállított boldog világképhez szükséges. Mindened meg van, vagy jelenlegi helyzetben is a kellő idő eltelésével elérsz, amit életfilozófiád, szükségleteid, vágyaid és álmaid meghatároznak. Ehhez kirobbanó egészségi állapotban vagy és saját magad döntöd el szabadon, hogy mikor mit teszel. Csak és kizárólag TE irányítod az életed, az időbeosztásod a kapcsolataidat és mindent ami téged körülvesz.
Szerintem ez a gazdagság.