A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lehetőség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lehetőség. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 19., szombat

Gyémánt kitűző margójára

Annyira pörögnek az események, hogy el is felejtettem megosztani veletek az ünnepség részletei és képeit.

Csodálatos volt.

Az exhibicionista személyiségem nagyon szeret a színpadon állni.
Mind ezt ki is élhettem, hiszen én voltam a rendezvény házigazdája



Nagyszerű és hasznos előadások voltak.
Mátrai Szilárd, Kócsó László osztotta meg velünk gondolatait, tapasztalatait és tanácsait.

Rengeteg elismerés került kiosztásra az újonnan, a karrier szintekben előrelépő hálózatépítők számára.
Én is átvehettem a gyémánt kitűzőt és lehetőséget kaptam 2-3 percben elmondani az akkori gondolataimat.



A lehetőségről, a felelősségről és a kitartásról beszéltem.
A lehetőség adott.
A felelősség, hogy ezt hogyan használod ki, 100%-ban mindenkinek a sajátja.
Ha kitartóan minden nap legalább egy kicsit teszel azért, hogy haladj a célod felé, oda fogsz érni.
Ha többet teszel, hamarabb érsz oda. :)

Sokaknak tartozom sok-sok köszönettel , de az alábbi képeken látható két hölgynek különösen.
Biró Anikó, a szponzorom, és Kócsó-Fodor Anikó, aki nagyon sokat segített nekem ezen az úton
Hálásan köszönöm kedves Anikók a sok-sok segítséget, támogatást és bizalmat, amit kaptam tőletek



Felkészültem, felnevelődtem,kiképződtem.
Tudom és biztos vagyok benne, hogy sokaknak fogok tudni segíteni abban, hogy elérjék amire vágynak.

TE is közöttük lehetsz, ha szimpatikus neked az, ahogy gondolkozom, ahogyan dolgozom és ha tudod mit és tudod hogy miért akarod.
A hogyant nem kell tudni. Abban tudok segíteni! :)

Nem harapok csak ha eszem!
Hívj fel bátran, vagy írj nekem egy emailt, hogy fel tudjam venni veled a kapcsolatot.
Elérhetőségeim

2015. szeptember 13., vasárnap

Terápiás megoldások

Tegnap egy nagyszerű előadás sorozaton vehettem részt.



Négy nagyszerű szaktekintély előadását hallhattuk, a saját szakterületükön, a gyakorlati tapasztalataikat osztották meg velünk.

Előadóink:
Dr. Deák Sándor belgyógyász főorvos, természetgyógyász
Dr. Vereczki Johanna antropozófus, homeopata, pszichoterapeuta, fogorvos
Dr. Szakács Piroska diabetológus, belgyógyász - természetgyógyász
Dr. Csizmadia Beáta szakgyógyszerész, természetgyógyász, gyógynövény doktor





Megállapítható, hogy nincsen olyan egészségügyi probléma, ahol a DXN termékeivel ne lehetne legalább javulást, szinergikus pozitív hatást elérni. A legtöbb területen azonban tényleges megoldást is kapunk.

Szív és érrendszeri problémák, diabétesz, allergia, asztma, tüdő problémák, máj, vese epe problémák, emésztési szervrendszer gondjai, Chron betegség, bélgyulladás, bőrproblémák, idegrendszeri problémák, sérvek, porc és gerincproblémák, daganatos megbetegedések, vérnyomás, vércukor és koleszterinszint problémák, keringési rendellenességek, köszvény, ekcéma, pikkely sömör, övsömör, potencia zavar, menopauza, termékenységi gondok, prosztata problémák, női hormonális problémák, pajzsmirigy, autoimmun betegségek.

Hosszan sorolhatóak még sajnos ezek.
Természetesen a legegyszerűbb megfázás, fejfájás, vagy komolyabb migrénes, hányásos-hasmenéses vírusos vagy bakteriális problémákra ugyanúgy akad megoldás. Ízületi és egyéb gyulladásokra, szteroidos gondok kezelésére, súlyprobléma, túlsúly megoldására, cukorbetegségre, étkezési zavarok kezelésére.

Nem!
Ne gondold, hogy akkor most belőlem orvost lett.
Nagyon sokat tanultam tegnap ezektől az emberektől.
Ami a jó, hogy bármikor kérdezhetek tőlük. Kikérhetem a tanácsukat és így Neked is tudok segíteni, ha a családodnak, barátaidnak vagy éppen saját magadnak szükséged és nyitottságod van rá.

Ezért szeretem azt a rendszert amiben vagyok. Én mindig nagyon sokat tanulok és egyre többet tudok, de nem kell csupán erre a tudásra, erőforrásra hagyatkoznom,, mert mindig akadnak tapasztalt támogatók minden területen.
Legyen az termék vagy üzleti kérdés.

TE is használhatod ezt a tudást. Magad javára a termékeket és akár a jövedelem termelési megoldást is.
Semmi nem kötelező. A csomag részleteiben is hasznos és használható.
Azt alkalmazod, veszed ki a magad számára belőle, amire szükséged van és ami még neked megfelel, kényelmes, nem okoz benned ellenállást.

Keress meg, ha kérdésed van vagy tájékozódj a céges weboldalamon: www.salsacafe.eu

2015. szeptember 11., péntek

Visszaszámlálás indul!

Két hét múlva ilyenkor már útban leszek a repülő felé, ami elrepít a világ egy sokkal távolibb pontjára.
Malajziába.

Neked mi az, amit már vársz nagyon?
Mi az a dolog, ami most leginkább cselekvésre motivál?

Vannak akik azt mondják, sorsunk előre meg van írva. Ők erre bízzák magukat az életüket.

Ezzel ne tudok egyet érteni!

A gondolataink szülik az érzelmeinket.
Az érzelmek sarkallnak tettekre.
Tetteink alakítják a jövőnket

A körülöttünk történő eseményekre sokszor nincsen közvetlen ráhatásunk.
Viszont azt, hogy ezekhez hogyan viszonyulunk, hogyan gondolkozunk róla, az már a saját döntésünk.

TE akarod írni a sorsod könyvét, vagy egy mások által írt könyv alapján akarsz élni?

Olvassunk csak vissza?

Gondolat -----> Érzelmek -----> Tettek -----> Jövő

Az a szabadság mindenkinek adott, hogy a saját gondolatait befolyásolja.
A fenti sor alapján akkor viszont az is a kezedben van, hogy a jövődet befolyásold.

Több könyvben is olvastam, hogy ahol most tartasz, az a múltbeli tetteid következménye.
Amit ma teszel, az lesz a jövőd.

A múlton már nem lehet változtatni.
Tanulni belőle viszont fontos.

A jövő tervezhető. Ha megtalálod hozzá az érzelmi motivációt, akkor pedig meg is fogod tudni valósítani.

Én is utazok Malajziába, pedig a lehetőség felreppenésekor szinte lehetetlen küldetésnek tűnt április végén.
Akartam.
Kértem!
Megkaptam :)

Lehetőségek milliói kopogtatnak az ajtódon. Engedd be őket! :)

Ha változtatni akarsz a jelenlegi helyzeteden, akkor ez is éppen egy kopogtatás!
Vedd fel velem a kapcsolatot.

Azt nem állítom, hogy számodra is én tudom a tutit, de abban biztos vagyok, hogy tudok segíteni abban, hogy rátalálj.

2014. november 15., szombat

Garantáltan 150%-ot kapsz vissza - good business?

Láttál vagy hallottál már olyat, hogy egy vásárlás után vissza kapod a pénzedet és a termékeket is megtarthatod?

MOST ITT A LEHETŐSÉG!

Sőt!
Nem, hogy vissza kapod a teljes kifizetett összeget, hanem még
pluszba teszünk hozzá akár 50%-ot is!

Tudom, nem hiszed el, de akkor az legyen a TE bajod.


Ha mégis kíváncsi lettél, hogy mi is ez, akkor örömmel megmutatom Neked!
Elérhetőségek


2014. október 14., kedd

Kívánj TE is a Tündértől!

Biztosan TE is olvastál már a mesékben olyat, hogy találkozol egy csodatevő lénnyel és az teljesíti 3 kívánságodat.
Lehet az Tündér, Dzsin, Aranyhal, csodalámpa és még sok-sok más. A népek szokásaitól és hagyományaitól függően.

Tudom, ahogy az emberek felnőnek egyre kevésbé hisznek a mesékben. Itt a valós világ, ahol nem teljesülnek a csodák.
Nos ez tévedés. A tévedés ott van, hogy a gyerekek még hisznek 8magukban) és ezért kívánnak. Tudják, hogy elfogják érni, meg fogják kapni ha nagyon akarják.
A felnőtt ember ezt a hitet veszti el a kudarcok, csalódások és legfőképpen a jó szándékú, de rossz irányú nevelő beszédek alapján.

"Gyermekem, ne mond, hogy AKAROM, az olyan csúnya. Mond: szeretném"
ez az a mondat, ami kiírtja a valódi tüzet az emberekből, hogy mindent megtegyenek a céljukért.
Igenis AKARNI KELL!

Te az alábbi 3 közül melyiket kívánod magadnak?

Egészség (megőrzése vagy visszaszerzése)

Napi +1 óra, amit bármire felhasználhatsz

Korlátlan mennyiségű pénz termelésének lehetősége úgy, hogy bőven marad időd a családod, magad és minden egyéb más számára is.

És most jön a plusz.
NEM CSAK 1--et VÁLASZTHATSZ!

Ha a fenti közül bármelyik felkelti az érdeklődésedet ne habozz velem kapcsolatba lépni.
Megmutatom neked hol lakik a Tündér.
ITT tudsz lépni felé

A csodálatos az, hogy most akár mind a 3-at is választhatod.
Ehhez viszont benne kell lenned az első 10-ben!
Ezért ne habozz, ne gondolkozz, ne tépelődj túl sokat!
Döntöttem!


Vesztenivalód nincsen, mert:
  1. vagy eddig is megvolt erre a módszered és akkor nélkülem is megoldod. Ebben az esetben nem fog történni új dolog.
  2. vagy egészen eddig keresgélted és nem találtad. Akkor viszont miért ne próbálnád ki azt, amit én mutatok?
Találkozni akarok a Tündérrel!

2014. augusztus 26., kedd

Tudtad, hogy ...


  • Tudtad, hogy a kávé egy kiváló üzemanyag az élet repülőgépébe?
  • Tudtad, hogy kaphatsz fizetést azért mert kávézol?
  • Tudtad, hogy ez a repülőgép a fizetés mellett egy Földközi-tengeri Luxushajóútra is elrepíthet?

  • Tudtad, hogy ez nem titok, minden szükséges információt megosztok veled örömmel?
  • Tudtad, hogy nem csak információt kaphatsz, hanem konkrét gyakorlati, hathatós támogatást is?
  • Tudtad, hogy mind ez most nem kerül neked semmibe, csak fel kell hívnod, vagy írnod kell egy üzenetet?

  • Tudtad, hogy a sikeres emberek megragadják az alkalmat, míg a többiek megpróbálják végiggondolni?
  • Tudtad, hogy a mai világban nem a nagyoké és az erőseké a világ, hanem azoké akik gyorsan reagálnak a változó helyzetekre?
  • Tudtad, hogy ha most azonnal veszed fel velem a kapcsolatot, akkor biztosabban bekerülsz az első 10-be, akinek még nagyobb az esélyük?

  • Tudtad, hogy a világ legsikeresebb embereit az ötletük első elmondásakor őrültnek, hibbantnak, bolondnak titulálták?
  • Tudtad, hogy a világ nagy tudósai közül jó néhányan az alapképzésekben bukdácsoltak csak, és az életük folyam szerezték meg a szükséges tapasztalatot a felfedezésekhez?
  • Tudtad, hogy bárminek mestere lehetsz, ha elegendő időt fektetsz bele és kitartással folytatod a tanulást és gyakorlás?

  • Tudtad, hogy a sikerhez csak a saját hited szükséges magadban. Nem kell, hogy a környezeted is elhiggye hogy meg tudod csinálni?
  • Tudtad, hogy mindenkiben megvan az önmotiváló képesség, ha megtalálja azt, amiért tűzön-vízen keresztül megy?
  • Tudtad,hogy a sikerességed nem azon múlik, hogy hányszor buksz el, hanem, hogy mindig 1-el többször állj talpra?

  • Tudtad, hogy míg TE ezt itt végigolvasod a legtöbbek már a közepénél felvették velem a kapcsolatot?
  • Tudtad, hogy a TE jövőbeni sikered semmilyen módon nem függ az én jelenlegi helyzetemtől, csak attól, hogy te milyen minőségű és mennyiségű munkát teszel bele?
  • Tudtad, hogy már az alkalmassá tesz ezekre a feladatokra, hogy ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődésedet?

  • Tudtad, hogy kitartó ember vagy? (Mert mind ezt végigolvastad)
  • Tudtad, hogy a sikernek csupán 1%-át teszik ki az ötlet, a 99% a megvalósításon, azaz legnagyobb részben a kitartáson múlik?
  • Tudtad, hogy a kitartó emberek végül elismerést és megbecsülést kapnak?

  • Tudtad, hogy már csak arra várok, hogy küldj nekem egy üzenetet vagy felhívj telefonon?
  • Tudtad, hogy 30/9699661 a telefonszámom?
  • Tudtad, hogy ahhoz hogy a világ bármely pontjáról elérj a célodhoz, csak el kell indulni, meg kell tenni az első lépést?

Melyik ablakot választod?

Utaztál már ilyen hajón?


Ez egy igen kicsi részlet abból az "úszó városból", ahol most kiválaszthatod azt az ablakot, amelyik mögött a szobádat akarod.

Igen igazad van. ez egy nagyon drága utazás.
8 nap 7 éjszaka a Földközi-tengeren. Szebbnél szebb tájakon és városokban.
Közben pedig ALL INKLUSIVE kiszolgálás egy LUXUS HAJÓN.

AKAROD?

Képzeld, azt mondom neked, hogy nem csak hogy ingyen van, hanem fizetnek is érte, ha ott leszel.
Nem! Nem kell a hajón dolgoznod!
Utasként élvezheted annak minden szolgáltatását.
Medence, színház, fitneszterem, bár, táncterem, zenészek, étterem, és még sok más hasonló.
Ehhez mit szólsz?

Kétféle ember van a világon.
Az egyik ilyenkor legyint, hogy ez badarság, mert megijed a lehetőségtől.
A másik felteszi a kérdést: MIT KELL CSINÁLNOM?

Ha TE az egyes vagy, akkor nyomd meg a böngésződ bal felső sarkában az X-et.

Ha TE a kettes vagy akkor most azonnal emeld fel a telefonodat és hívj fel.
Én vendégül látlak egy finom kávéra. Ha nem kávézol, akkor egy sütire, egy üdítőre vagy egy fagyira.
Te pedig szánj rá 30 percet egy beszélgetésre, amiben megmutatom, hogy miről is beszélek

Ja, a telefonszámom: +36 30 96 99 661

2014. augusztus 13., szerda

"Szutyok" MLM - ! vagy ?

A minap olvastam egy írást. Egy ismerősöm írt a lakóhelyéről, ami egy városnak az egyik lakótelepe.
No Ő a szépségeit és az előnyeit fogalmazta meg.
Miért szeret ott lakni?
Miért fogja a gyermekét is ott felnevelni?
A város 1/6-a lakik ezen a helyen, mégis sokan szidják.

Kócsó László szokta mondani: "Én a sokak által utált MLM iparágban vagyok nagyon sikeres"

Legtöbben nem is a saját véleményünk alapján utálják, utasítják el az MLM-et, hanem hallomások, mások rossz tapasztalatai vagy ezek hiányában feltételezések alapján.
Ez mind hamis vagy hiányos információ!

Ezek a dolog indították bennem, hogy megfogalmazzam, az én oldalamról az MLM szépségeit.
Én miért csinálom?
Miért tartok ki?
Miért hiszek benne?

5 éve vagyok a részese. Sok-sok szép dolgot megéltem ezalatt. Természetesen semmi nem fenékig tejfel.
Megismertem rengeteg kedves, értékes, tenni akaró, segítőkész, a maga területén megfelelő, néha profi tudással rendelkező embert.
Itt a munkádért megkapod az elismerést. Itt a többletmunkáért többlet pénz jár. Itt nem az számít kinek a fia vagy lánya vagy, hanem hogy mit teszel le az asztalra. Kemény mondás, de annyi pénzt keresel amennyit ér az elvégzett munkád (az üzlet szempontjából). Itt nem kell hatalmas vagyonokat előre befektetned. Nem kell több évet időt és pénzt nem sajnálva eltöltened, hogy aztán majd elkezdhesd a munkát (ha valaki hajlandó alkalmazni). Nem kell előre gyakorlatot szerezned, hogy megfelelj bárki kénye-kedvének. Itt nem utasítgat a főnök, nem cseszik ki veled a munkatársad. Nem tesz alád a portás vagy a rosszakaró. Nincsen bekorlátozva, hogy mennyi lehet a jövedelmed. Nem mások döntik el, hogy mikor és mennyi szabadnapot vegyél ki. Nem mások döntik el, hogy mikor kelsz fel este, mennyi időt dolgozz és mikor mehetsz haza a gyerekeidhez.

Az elvégzett munkáért nem csak a megérdemelt javadalmat kapod meg, hanem az elismerést is. Mindenki őszintén örül a sikerednek, mert tudja, hogy nem előle vetted el a karrierpozíciót. Tudja, hogy neki is lehet ugyan olyan "széke" mint neked, ha leteszi ugyan azt a mennyiségű és minőségű munkát az asztalra, mint TE. Itt a gyakorlatot menet közben szerzed. Nem csak tudást kapsz, hanem személyiségfejlődésen is átmész az idők során. A tapasztalatokkal nem csak jobb szaki hanem jobb ember is leszel. A vezető itt nem parancsol, hanem támogat, segít, hogy minél hamarabb elérd a saját magad által kitűzött célokat. Itt a saját álmaid vágyaid megvalósításáért dolgozol, nem a cégtulajdonos Mazdájára termeled a pénzt.

A jövedelmed nem szűnik meg egyik napról a másikra (ha megfelelő céget választottál). Nem vonul ki alólad és az országból a cég. Nem rúgnak ki, mert másnak kell a munkahelyed. Nincsen leépítés, mert fejlettebb technológia költözött a gyárba. Nem viszi el a házadat a vállalkozásra felvett hitel, mert éppen egy nagy multi nem fizette ki az utolsó munkádat. Nem kell alkalmazottakkal bajlódnod, mégis rengeteg munkatársad van, akivel csapatban tudsz dolgozni a közös és egyben az egyes egyéni sikerek érdekében is. Nem csökken a jövedelmed, ha akad valami probléma az életedben és egy rövid időre kiesel munkából, vagy éppen úgy döntesz, hogy a szokásosnál hosszabb szabadságot veszel ki.

Nem csak a jelenlegi megélhetésedet teremted meg munkáddal a családod számára.  A Felépített fogyasztói hálózat a gyermeked, sőt még az unokád számára is megélhetést, biztonságot jelent. Stabil életet, amiben eldöntheti mi az ami érdekli és mi az amivel foglalkozni akar..
Megteremtheted már most az unokád nyugdíját.

Igen, néhány kapcsolatot biztosan el fogsz veszíteni. A saját személyiséged fejlődése folyamán rá fogsz jönni, hogy bizonyos emberek társasága éveken keresztül csak visszahúzott. Csak vissza tartott attól, hogy TE előre tudjál lépni. Őket nem biztos, hogy örökre elveszíted, de egy időre lehetséges...
Az viszont biztos, hogy új, hasonló gondolkodású barátokra teszel szert.

SZABADSÁGOT kapsz. Anyagi (pénzügyi) és időbeni függetlenséget!
Magad döntheted el, hogy mikor és mennyit dolgozol. Hol élsz. Ezt az üzletet az egész világon bárhol csinálhatod! Elkezdheted Magyarországon, folytathatod Olaszországban, Spanyolországban de akár Ausztráliában vagy Indiában is. NEM áthelyeznek, hanem a SAJÁT DÖNTÉSED alapján változtathatsz!

Rengeteg sok dolgot fel lehet(ne) itt még sorolni.
Tudom, hogy az MLM-en kívül is van élet. Ott is meg tudod mind azt valósítani, amit fentebb leírtam. A kérdés csak az, hogy vagy-e abban a helyzetben, hogy meg tudd ezt tenni. Az MLM-ben csak az a kérdés, hogy elhiszed-e, hogy MEG TUDOD CSINÁLNI és hogy elhatározod-e, hogy AKAROM.

Sokszor megvizsgálták már a sikeres embereket. És mindegy, hogy ezek férfiak vagy nők, fiatalon kezdték vagy idősebben. Tanultak voltak vagy tudatlanok. Mindegy mivel foglalkoztak.
Amiben sikeresek lettek ott csak két dolog számított. Tudták, hogy képesek rá, és nem nyugodtak addig, míg meg nem csinálták.
EZ A SIKER TITKA!

Az MLM megtanít hinni önmagadban, hinni a képességeidben, és hinni a lehetőségeidben. Megtanít átlépni a saját határaidat, kitágítani a saját univerzumodat és befogadni azt, ami jön feléd. Az MLM megtanít elfogadni, irányítani, vezetni, tanulni, tanítani, képezni, előadni, kifejezni, megmutatni, teremteni, megtervezni, megvalósítani.
Végül, de nem utolsó sorban élvezni mind azt, amit ezáltal elértél.

2014. augusztus 7., csütörtök

Az unokám nyugdíja...HOGY MI?!!?

Na most biztosan azt gondolod megőrültem :)
Hiszen a jelenleg már dolgozó embereknek sem biztos, hogy lesz nyugdíja Magyarországon....
Arra nyugdíjra gondolok, amit az jövedelmed után befizetett járulékokból kapnál vissza, mikor megfelelsz az akkor éppen hatályos, manapság folyamatosan változó törvényeknek.

Lesz még ilyen 20-30 év múlva?
No igen.
Ebben nincsen semmi stabilitás, semmi tervezhetőség.
Biztonság aztán meg végképp.

Akkor mit tudunk örökül hagyni az unokáinak?
Ja hogy még gyermeked sincs?
Remélem Te is úgy gondolod, hogy majd lesz. Mert akarsz. És mert fel is akarod egészségben és boldogságban nevelni.
Neki is lesznek majd gyermekei,mert azt akarja tovább vinni amit a szüleitől tanult.

Talán a gyereknevelés is a "másolódás üzlete"?

Alapvetően igen. Azt visszük magunkkal, amit otthon látunk, tanulunk. Persze érdemes mindig megvizsgálni, hogy mi az,. ami megváltozott míg felnőttünk, és így érdemes módosítani.

"ÚJRATERVEZÉS" - szokta mondani a GPS

Hát ezt javasolt alkalmazni az életünkben is (néha).

Hogy biztosíthatod az unokád nyugdíját?
Erre többféle lehetőség van.

1. Félre tehetsz egy számlán pénzt a számára, amit csak adott feltételek mellett lehet majd elkezdeni felvenni.
Ha van miből....
Ez nem egy rossz megoldás. A kérdés csak az, hogy ennyi időn keresztül fog-e a bank működni? Mennyit ér majd az a pénz sok-sok év múlva? Ha nem pénz, akkor milyen formájú megtakarítási lehetőséget válassz.

2. Ingatlanokat is vásárolhatsz
Ehhez elég jó tőke kell, és persze folyamatos feladatot ad neked is életed végéig, hogy az ingatlannak az állagát és így az értékét megóvd.

Persze tudom.
Ki lehet adni, ami egy passzív jövedelmet jelenthet neked is folyamatosan közben.
Jó megoldás. Az egyetlen kérdés, hogy van-e annyi mozdítható vagyonod, ami ehhez szükséges.
Igen az is megoldás, hogy hitellel fedezed a "beruházást", és a bérleti díj kitermeli a hitelt.
Biztos, hogy mindig így lesz?
Biztos,hogy mindig elég lesz?
Marad pénz a szükséges állagmegóvásokra, felújításokra?

3. Taníttathatod is.
Vannak szakmák, amire mindig szükség lesz. Ezt régen is gondolták. A kovácsok, kádármesterek, cipészek, szabók...és még lehetne sorolni.
A világ változik, fejlődik, vagy éppen visszafejlődik. Nézőpont kérdése.
Igen, a megszerzett tudást senki nem veheti el az embertől, ezért az mindig érték lesz.
Alkalmazni kell, és kérdés, hogy adott helyzetben mennyi a jövedelemteremtő értéke.
A pénzt nem keresni kell, ahogy azt nem biztos, hogy a legjobb módon a magyar terminusban használjuk. A pénzt csinálni jobb. "MAKE MANY!"

Biztos neked is még számos ötleted van.
Generációkon átívelő vállalkozások. Ahol a tudás és a megteremtett vagyon apáról fiúra száll.
Szép az ilyen, és tudom, hogy nem kevés működik is.
Neked van ilyened? Akkor becsüld meg nagyon, és tegyél meg mindent a fennmaradásáért.
Nincs ilyened?
Van elég tőkéd létrehozni egyet?

Tudsz most mondani olyan lehetőség, amihez nem kell óriási összeget befektetni és mégis egy olyan dolgot tudsz létrehozni, aminek jövedelméből még az unokád is biztosan részesedhet és jól élhet?

Jó lenne egy olyan megoldás számodra, ahol nem kell elkötelezni magadat anyagilag 25 évre (hitel)?
Ahol nem kell az összes eddig megtakarításodat feláldozni, veszélyeztetve ezzel az anyagi biztonságodat?
Ahol biztos lehetsz benne, hogy a rendszer működik akkor is ha TE már nem vagy képes azt működtetni valamiért?

Kétféle ember létezik a világon.
Az egyik ingyen osztogatja az ajánlásokat, és közben azt kérdezi:
Miből is éljek meg?
Hogyan csináljak pénzt?
Hogy lehet meggazdagodni?
Mi a siker kulcsa?

A másik ember, aki ugyanezen ajánlásokkal megteremti az unokája nyugdíját!
Hogy miiii?
Hogyan?!!!?

ÍGY

TE is ilyen szépen mosolygósan szeretnél idő korodban, nyugodtan otthon ülni?
Te is ilyen egészségesen, szabadon, mosolyogva szeretnél a "nyugdíjcsekkedre" és az unokád növekvő vagyonára tekinteni?
 

Ingyen sajt csak az egérfogóban van!
Viszont amit leírtam nem lehetetlen.
Igen, kell hozzá energiabefektetés, kitartás.
DE!
Nem kell hozzá, hogy már most kész vagyonok álljanak rendelkezésedre, vagy hogy amid van azt kockára tedd.

Szeretnél többet tudni erről?
Akkor kattints IDE vagy vedd fel velem a kapcsolatot ITT

Ne habozz sokáig.
A tett halála a gondolkodás!
Az még nem kötelez semmire, hogy a szükséges információkat begyűjtöd.
Ma az információ forradalom világát éljük. A legnagyobb érték, tőke, vagyon ma az információ.
Akinek a kezében van az információ, az döntheti el, hogy mihez kezd vele.
Az információ hatalom. Igen élni, sőt visszaélni is lehet vele.

TE hogy döntesz?
Élsz a pillanat adta lehetőséggel, hogy megszerezd az információt
vagy
hagyod elgurulni, és így ki tudja mi lesz a TE nyugdíjaddal, nem is beszélve az unokádéról?

ÉLEK A LEHETŐSÉGGEL                                                HAGYOM ELGURULNI



2014. július 11., péntek

TE mit keresel az életben?

Boldogságot? Szabadságot? Pénzt? Boldogulást? Szerelmet? Társat? Közösséget? Túlélést? Megoldást? Segítséget? Támaszt? Példaképet?

Ez csak néhány szó, ami most így hirtelen eszembe jutott.
A legtöbbjére IGEN a válasz.
Igen, ezt mind!



Vajon mi az összefüggés? Melyiken keresztül érhetem el a másikat? Melyiket kell előbb elérni a másikhoz?

Melyiket AKAROM előbb elérni?

Egyiken keresztül juthatok el a másik eredményhez, vagy mindegyikben fokozatosan érek el eredményeket. Azaz párhuzamosan juthatok ezekben mind egyre előrébb és előrébb.

Sokszor megkapom a kérdést: NO ÉS TE HOL TARTASZ?

Ami természetesen jogos, hiszen tudni akarod, nekem hogy működnek a dolgok, amiről beszélek.
Én azt gondolom jól működnek a dolgok, ha működtetik őket. Minden ember más.
Mindenki másképp csinálja, és mindenkire más hatással vannak.

Én ott tartok, ahová a befektetett munka és energia mennyisége és minősége eljuttatott.
Ez sosem azt jelenti, hogy amivel foglalkozom az jó vagy rossz.
A jó és a rossz az viszonylagos dolog. Ami jó az egyik embernek, az lehet, hogy rossz a másiknak.
Ami működik az egyik embernek, az lehet hogy nem működik a másiknak (ugyanúgy).


Első Lépés
 
Hogy én őrült vagyok?
Nos igen, megkaptam már számtalanszor.
Talán ez nem is baj.
Hiszen ZUMBA órán pont ez az, ami annyi energiát fel tud szabadítani abban a közösségben.
Hiszen egy rendezvényen pont ez az, ami házigazdaként fent tudja tartani a hangulatot, a figyelmet, a koncentrációt.
Hiszen az MLM üzletemben pont ez az, ami a kitartást, a hitet és a motivációt adja bármilyen helyzetben is.

Ez egy energia, amivel segíteni tudok Neked, hogy túljuss a saját határaidon. Amivel segíteni tudok, hogy átlépd a téged korlátozó dolgaidat.
Ez egy lehetőség, amit TE is a saját hasznodra fordíthatsz anélkül, hogy ezzel bárki másnak rosszat tennél. Sőt!

Miben áll ez a lehetőség?
Gyere el és megmutatom!
Gyere el és beszélgessünk!
Gyere el és válassz!
Mert a választás lehetősége és a döntés lehetősége a TIÉD!

Első Lépés

"Nem győztesnek születtél,
Nem vesztesnek születtél.
Arra születtél, hogy válassz!"
(Brian Tracy)


Első Lépés


2014. május 20., kedd

Használd a saját bankodat!

Tudtad, hogy mindenkinek van egy saját bankja?

Ez születésedtől kezdve rendelkezésedre áll.
Természetesen meg kell tanulni használni. Ebben eleinte Anyukánk, szüleink, a családunk segítségünkre van. Aztán van amikor mások irányítása alatt tudjuk továbbfejleszteni tudásunkat. Eljön az idő azonban, amikor már saját magunknak kell gazdálkodnia befektetett tőkével.

Képzeld el, hogy minden nap kapsz 86400 egységet, de amit nem használsz fel az elveszik. Köddé lesz.
ez minden nap újra indul. Minden nap megkapod ezt a támogatást az élettől, amikor ébredéskor kinyílik a szemed. És minden nap elveszik a benne maradt lehetőség, amikor lefekszel aludni, és elaszol.

Sejted már miről beszélek?
Rájöttél, hogy mi az a bank, ami születésünktől kezdve a rendelkezésünkre áll?

Ez az IDŐ!

Minden nap 86400 másodperc áll rendelkezésedre.
Fontos, hogy hogyan használod fel?
Fontos, hogy hogyan osztod be? Hogyan gazdálkodsz vele?
Valóban elveszik az, amit nem használtál fel, akkor amikor elalszol?
Fontos, hogy a lehető leghatékonyabban használd?

Most már érted?

Nem tudjuk mennyi van belőle, de azt tudjuk, hogy amit adott napon nem hatékonyan használtunk ki, az elvesztegetett. Olyan mintha kiállnál az ablakba egy toronyház tetejénél és szórnád ki a megkeresett pénzedet az ablakon.

Az idővel való gazdálkodás nem egyszerű feladat.
Észrevétlenül tudunk sok-sok másodpercet percet, akár órát is elvesztegetni olyan dolgokra, amire nem volt szükség.
Mint amikor megvásárolsz egy csomó olyan dolgot, amit sosem fogsz használni, felvenni. Aminek nulla hasznosságba van számodra.
Nem , nem arra gondolok, hogy csak a munka, meg a pénzkereset meg ilyesmi.
Hasznosan eltöltött idő természetesen a pihenés, szórakozás, kikapcsolódás.
Nagyon fontos hasznos idő a szeretteinkkel együtt töltött percek, órák.
Nagy szüksége van rá minden résztvevőnek!

Arra biztatlak, hogy vizsgáld meg a napjaidat.
Nagyon sok módszer van arra, hogy hogyan tudsz jól gazdálkodni az időddel.
Hogy mi az amit azonnal meg kell csinálni és mi az ami egy kicsit ráér.
Csinálhatsz egy nem túl egyszerű de szuper megoldást is.
Egy hétig írd fel minden nap, hogy mi az amivel foglalkozol 15 percenként.
Nap végén elemezd ki azt a napot. Elfogsz csodálkozni, hogy mennyi helyen van optimalizálási lehetőség!
A másik módszer amit én használok, hogy csoportosítsd a tevékenységeidet.
A kategóriák: fontos - sürgős, fontos- nem sürgős, nem fontos - sürgős, nem fontos - nem sürgős

Mindig ebben a sorrendben végezd el a dolgaidat.
Meglátod, minden, ami valóban hatással van az életedre, a jövődre, azt így el fogod végezni.
Egy másik segítség még ehhez, hogy a napod a fontos dolgok közül azzal kezd, amihez egyáltalán nincsen kedved. Amit nem szeretsz megcsinálni.
Akkor túl leszel rajta, és utána abban a napban már csak sokkal jobban eső dolgok következhetnek.

FONTOS!
A múltból tanulni kell, a jelenben cselekedni a jövőre tervezni.
Ez nem összekeverhető. A múltadat nem tudod megváltoztatni. 
A jövődet viszont tudod befolyásolni!
Cselekedni viszont csak és kizárólag az adott pillanatban tudsz.
Ha nem tetted meg, amit akkor és ott meg kell, akkor elvesztegetted az idődet. Elveszett és soha nem tudod visszahozni azt a pillanatot, azt a másodpercet, azt a percet, azt az órát, azt a napot, hetet, hónapot, évet, évtizedet, ÉLETET!

Érted már?

Ne halogass! Ne várj! Ne vacillálj!
Rossz döntéseket mindig fogunk hozni. Ezekből tanulunk.
Jó döntéseket is fogunk hozni, ezek visznek előre az utunkon.
HA nem hozunk döntéseket, ha nem cselekszünk, akkor egy helyben topogunk.
Az élet azonban a mozgásban van.

Azt mondják például, hogy az üzletben sincs olyan, hogy stagnálás. Valami vagy fejlődik agy visszafejlődik. Legfeljebb még nem veted észre, mert a tünetei, hatása csak később jelentkezik.
Mint az egészségünk. Nem azonnal jelentkeznek a tünetek, a betegségek akkor, ha nem megfelelő módon élünk. Amikor viszont jelentkeznek sokszor már nagyon nehéz helyrehozni.
Ezért kell az egészségben a megelőzés.

Az időgazdálkodásban a megelőzés a TERVEZÉS.

Minden napra legyen meg a terved, hogy mit fogsz aznap csinálni.
Minden hétre legyen meg a terved, hogy mit akarsz elérni.
Egy hónapra előre legyen meg a terved, hogy mit akarsz megvalósítani.
December végén, vagy január elején csináld meg a következő évi tervedet.
Legyen célfüzeted, amiben rögzíted a hosszú és rövid távú terveidet.

Mi az a célfüzet?
Egyszerű.Ülj le egy papír mell és és írd le mind azt, amit valaha szeretnél megvalósítani, elérni,. Ahova szeretnél elutazni, megvásárolni, megteremteni. És még sorolhatnám tovább.
Tedd őket fontossági és sürgősségi sorrendbe.
Ezek a vágyaid, álmaid.
Írjál melléjük dátumokat, hogy szerinted mikorra tudod elérni. Mikorra akarod megvalósítani.
Így lett belőlük cél!

Kezd el az elsővel! :)

Sok sikert kívánok neked mindehhez!

2014. április 8., kedd

Ismerj meg, szinte már személyesen! :)

Ezt a videót azoknak készítettem, akik már olvassák a hírleveleimet egy ideje. Aztán olyan jól sikerültnek találtam, hogy megmutatom Neked is, aki ide találsz erre az oldalra.
Fontos ez a pár szó elé, hiszen a videó elején a hírlevélolvasókat szólítom meg. Nem baj, ha te még nem találkoztál a hírleveleimmel (amire ha akarsz, akkor a www.salsacafe.eu oldalon fel tudsz iratkozni).

Nem profi videó, nem profi környezet, hogy láthasd, ezekre nincsen szükség ahhoz, hogy előrébb tudjál lépni.  Egy ilyen videót Te is könnyedén el tudsz készíteni. És pont ez a lényege a mi üzletünknek. Egyszerű, és akár otthon végrehajtható lépések, amik biztosan előrébb visznek, és eredményes leszel, sikert érsz el általuk.


2014. február 3., hétfő

Felnőtt a gyermekem - MIKOR?

Mostanában egyre többen kérdezik tőlem:
"No és gyerek?"
Én mindig mondom a már megszokott választ:
"Fiatal vagyok még"; " Ráérek még"; "Majd annak is lejön az ideje".
Az igazság persze az, hogy bár nem vagyok öreg, de nem is vagyok már huszonéves.

Sokat gondolkoztam azon, hogy tényleg fel kellene adni az évek óta folytatott életstílusomat és nekem is követni a soproni szokást?
Ausztriai munka, jó pénz, igaz nem sokat vagy otthon, mert kora reggel elmész és csak este érsz haza.
A gyerek addigra lehet már épp csak a puszidra vár és alszik.

És mindannyiszor rájövök, hogy az sem egyszerűbb. Sokszor hallom, hogy egyáltalán nem is biztosabb. Persze, amíg van munkahelyed (talán be is jelentenek), addig jó az a 1200-1500 Eur havonta. Forintra váltod, vagy lehet nem is vásárolsz szinte itthon, csak Ausztriában hazafelé, meg hétvégén is.
Neked annál jobb minél rosszabbul megy  a magyar gazdság, mert annál több pénzt kapsz érte itthon.

Én meg szeretek itthon élni, szeretek itthon költeni.
Ez biztosan azért is van, mert nem itt a határ mellett születtem, nem is ismerem annyira hogy hol mit lehet "okosba" jól megvenni.

Amit szeretek viszont és amiért azt mondom, még továbbra is, hogy kitartok és csinálom tovább amit eddig:
Nem hajnalban kelek, hanem akkor amikor elhatározom. Ha egyszer gyerekem lesz, akkor el tudom vinni reggel sétálni, oviba, az iskolába, érte tudok menni, tudok vele játszani, foglalkozni, tanulni, látni fogom az első lépéseit, hallani fogom az első koccanást, amit a fogán tesz a kiskanál, ott leszek vele mikor megtanul úszni az uszodában, ott leszek mikor az első szó elhagyja a szájacsáját...és még sorolhatnám hosszan.
Tedd meg TE is az első lépést!

Nekem ezt is jelenti sok  minden mellett a szabadság.
Persze tudom. Én vállalkozó vagyok, az bizonytalan, mert nincsen havi fix stb.
Kérdezem én! Mi a biztosabb? Egy alkalmazotti munkahelyről származó bér jellegű juttatás, amit addig kapsz, amíg a cégnek szüksége van rád vagy csődbe nem megy, vagy ki nem vonul az országból, vagy meg nem változnak az uniós vagy a nemzeti törvények, politikai, gazdasági irányvonalak és ezért fel nem mondanak neked, vagy egy olyan jövedelem, amit egy felépített rendszerből kapsz, ahol az emberek minden hónapban a szükségleteik alapján megvásárolják a számukra fontos dolgokat törvényektől, rendeletektől, országhatároktól, politikai és gazdasági helyzettől függetlenül.
Tovább megyek: ezt a felépített rendszert odateheted kiegészítésként is a fizetésed mellé, és az úgy meglévő alap biztonságodat, stabilitásodat - ha ebben hiszel - kiegészítheted, megtoldhatod olyan dolgokkal, amit egyébként nem érnél el. És mindezt nagy részben megteheted akár otthonról is, úgy hogy a szeretteid ott vannak körülötted.
Gondolod ez csak életszínvonal emelkedés, luxus dolgok lehetnek? Olyan mint nyaralás (évi legalább egy vagy több), szebb lakás vagy ház, szebb vagy nagyobb autó, vagy két autó a családban, hogy még könnyebb legyen az élet.  

NEM!

Belegondoltál, hogy mennyibe kerül felnevelni a gyermeket? Hogy mennyibe kerül az iskoláztatása, hogy egy igazán jó szakmát, vagy diplomát kapjon? Mennyibe kerül elindítani a gyereket az életben, hogy neki már ne a nulláról kelljen kezdeni?

Meg tudod ezt tenni a jelenlegi lehetőségeid mellet?
Ha igen, akkor minden elismerésem a tiéd, és csak így tovább, ne is olvass itt tovább, és ne hallgass rám, mert TE jól csinálod!

Ha viszont kétségeid vannak afelől, hogy ezt a későbbiekben is könnyedén meg fogod tudni valósítani, akkor érdemes elgondolkodnod.
Akár most is megteheted az első lépést...

Rengeteg megoldás létezik arra, hogy mindent előteremts, amire családodnak szüksége van.
A kérdés csak az, hogy közben ezt mennyire tudod élvezni?
Mennyi időt tudsz velük tölteni?
Látod-e felnőni a gyermekedet, vagy csak ráeszmélsz, hogy hova is tűnt az a húsz év?

Én ezért a stabilitásért, szabadságért, élményekért, csinálom!
Azt akarom, hogy minél több embernek inspirációt és támogatást adjak, akik hasonló dolgokat akarnak a saját életükben.
Azoknak a társaságát keresem, akik bármilyen helyzetben is legyenek most (jó - rossz; szegény - gazdag; elégedetlen - elégedett, egyedülálló - családos; fiatal - idős; tanuló - dolgozó; alkalmazott - vállalkozó), tudják, hogy ennél többet akarnak elérni a  jövőben és ezért tenni is akar MOST.
Most itt a lehetőség, hogy ne halogasd a döntést!

Mindenki a saját életét éli jó esteben, és ez így van jól.
Lehetnek azonban ebben közös pontok, ahol közös erővel még többet lehet elérni.
Én találtam egy ilyen helyet, ahol sok embernek hasonlóak a céljaik, a vágyaik és segítik egymást abban, hogy mindenki elérje a sajátját.
Ha Téged is érdekel ez, keress meg és szívesen megmutatom a részleteket!
Tedd meg itt az első lépést vagy vedd fel velem a  KAPCSOLAT-ot

2014. január 22., szerda

A Frigyláda Titka

Mi a titok nyitja?
dxn, csapat, üzlet

A múlt hétvégén egy csodálatos rendezvényen voltunk. Én még mindig a hatása alatt vagyok, mert annyi hasznos információt, feledhetetlen élményt kaptunk. Előadások, beszélgetések és még sok-sok más történés tette ilyen értékessé.

Egy ilyen hétvégét elmesélni nagyon nehéz. Az előadásoknak nem csak a konkrét szövege, hanem a közben létrejövő hangulat és energia is nagyon fontos.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki máshogy mondaná el, mindenkinek más tetszik, vagy fontos belőle. Pont azok a gondolatok, amik a leginkább foglalkoztatják, amik a leginkább neki szólnak az adott pillanatban.
Ezek a rendezvények adják az egyik alapját az üzletünknek. Erőt, motivációt, inspirációt, tudást és gyakorlati tanácsokat meríthetsz belőlük.

TE hol tartasz most?
Egy két terméket már megkóstoltál?
Meggyőződtél már a termékek jótékony hatásáról, de még nem tudod, neked való-e ez a az üzlet?
Tetszik az üzlet, de kételyeid vannak abban, hogy TE is tudnád-e csinálni, sikeres tudnál-e lenni benne?
Magabiztos vagy, de nem tudod hogyan is kezd el megmutatni másoknak?

Gyere el a következő rendezvényre, aminek több különlegessége is van!
1. Ez lesz a DXN 5 éves születésnapja Magyarországon
2. Én leszek a rendezvény házigazdája
3. Találkozhatsz, beszélhetsz a DXN elnökével Dato Dr. Lim Siow Jin-nel

Gyere és tudd meg a titkot, ami nem is titok! :)
Érezd át a DXN családi hangulatát. Megláthatod, hogy ez egy olyan nagy csapat, ahol érdek nélkül segítik egymást az emberek. Mindenki a saját üzletét építi, mégis még ha nincs is köztetek üzleti kapcsolat, akkor is szívesen adja át tudását, tapasztalatát, hogy TE is sikeres lehess a magad útján.

Ez az alkalom 2014. március 1-én lesz.
A DXN Magyarország 5 éves szülinapja.
Budapesten a Lurdy házban. 

Január 31-ig a jegyek kedvezményesen még 5.500 Ft-t megvásárolhatók.
Szívesen segítek a beszerzésében, csak szólj!


Kapcsolat

2013. december 17., kedd

"Lubickoltam" a színpadon - DXN Üzletépítő szeminárium 2013. december 14.


Szombaton egy csodálatos rendezvény volt és még csodálatosabb, hogy én lehettem ennek házigazdája.
Nincs mit tagadni, hogy nagyon jól éreztem magamat ebben a szerepben, sokszáz ember szórakozását, tanulását, jó hangulatát segíteni a színpadról nagyon felemelő érzés!


Ezúton is köszönöm a DXN vezetőségének a bizalmat és a lehetőséget!

 Az első előadó Dr. Herr Gyula, belgyógyász, kardiológus, aki nem mellesleg 12-szer teljesítette már az Iron man távját. Én sem tudtam pontosan, de ez azt jelenti, hogy egymásutánban úszik 3,8 km-t, majd kerékpározik 180 km-t, majd fut 42,1 km-t.
Ezek alapján azt gondoom, hogy teljesen jogosan és hitelesen beszélt arról, hogy hogyan járul hozzá a Cordyceps és a Spirulina a szervezetünk teljesítőképességének fokozásához.
A szakszó, amit megtanultam az a szuperkompenzáció, azaz hogy edzés során szervezetünket túlterheljük pozitív értelemben vett stressznek tesszük ki. Hogy felkészüljön a következő megpróbáltatásra, az edzést követő pihenőfázisban nem csak a megelőző formát állítja vissza, hanem annál egy kicsit magasabbat, szuperkompenzációt hoz létre. Fontos tudatosítanunk, hogy nem a terhelés, hanem az azt követő pihenés során fejlődünk, a regeneráció nem kevésbé fontos, mint maga az edzés.
Ezt a folyamatot segíti a Spirulina és a Cordyceps. Nagyobb teljesítmény lehetővé téve a következő alkalommal. Nem mellesleg az energiatermelésben is segítik a szervezetet, ATP molekulák szintézisében, így a terheléskor közvetlenül adnak támogatást.
A sportoló hamarabb regenerálódik, jobb a hatékonyság, terhelés után hamarabb nyeri vissza az alap pulzus szintet, ugyanazt a teljesítményt kisebb pulzusszinttel tudja megoldani.

A frissen vagy nem régen minősült gyémántok történetei után azok tartottak beszámolót, akik ott voltak Malajziában a DXN 20. Születésnapján. Számukra ez az utazás teljesen ingyenes volt, mert előző évi munkájukkal kiérdemelték, hogy teljesen költségmentesen részt vegyenek. Rengeteg boldog élménnyel, csodálatos képekkel és hasznos tapasztalatokkal térek haza, ezt osztották meg velünk.

Ezután a sok-sok elismerés végén egy különleges eseményben lehetett részünk. Magyarországon is átadhattuk az első Crown Ambassador azaz Koronás követ elismarést. Rz a DXN marketing rendszerének a csúcsa.
Ráadásul a mostani teljesítmény felér egy világbajnoki címmel, hiszen a DXN történetében még soha senki nem érte el ez t ilyen gyorsan. 4,5 év alatt sikerült a 20 gyémánt vonalat felépíteni Kócsó-Fodor Anikónak és Kócsó Lászlónak. A világon ez meddig rajtuk kívül 8 embernek sikerült.

Örömteli, hogy láthatjuk, semmi sem lehetetlen, és van ki töri előttünk az utat, megmutatja, hogy merre és hogyan tudunk menni a legsikeresebben.
Ezen a képen a Kócsó házaspárral és a Czérna házaspárral láthatjátok Édesanyámat és engem. Czérna Tündi és Szabolcs igazán kiváló vezetők, és közvetlen tanácsaikkal és hathatós segítségükkel személyesen is támogatják az én utamat is.




 Édesanyám is lelkes hálózatépítő. 68 éves kora ellenére minden szemináriumon ott van, sorra építi ki az újabb és újabb kapcsolatokat és egyre több embernek, családnak nyújt segítséget az egészségmegőrzésben és az útkeresésben. Apukám ebben hű társa, aki most nem lehetett itt velünk, de ha a "csodagomba"-ról kell mesélni, akkor nála is kifogyhatatlan a szóáradat.

  

Közvetlen szponzorom Biró Anikó és csapata. Mindig szuper társaság, sok segítséget és terméktapasztalatot kapunk tőle, tőlük is.
Ancsi által ismertem meg a DXN-t, és ezért mindig hálás leszek neki. A véletlenekben nem hiszek, és aminek jönnie kell, az jönni is fog, de azért sosem mindegy, hogy honnan....
  

A DXN fontosnak tartja a segítséget, a humanitárius gondolkodást, szorgalmazza minden tag nagyvonalú adományát, hogy együtt segítsünk újjáépíteni az áldozatok szülőföldjét.
A közelmúltban egy hatalmas trópusi ciklon csapott le a Fülöp-szigetekre.
A "Yolanda" elpusztította az ország központi- és keleti részét, aminek következtében 5600 ember esett a katasztrófa áldozatául.
A 2013. novemberi ITSI szemináriumon a DXN elnöke, Dato Dr. Lim Siow Jin bejelentette, hogy a DXN jótékonysági adományt nyújt a szerencsétlenség áldozatainak.
A DXN International Private Ltd. eddig 5 millió ft-nak megfelelő Fülöp-szigeteki pesot adott a károsultak részére.
Egyúttal lehetőség nyílik világ bármely részén élő tagoknak, hogy december havi bónuszuk minimum
5 %-val hozzájáruljanak az adományhoz.
A bónuszokból összegyűlt tagi felajánlásokat a DXN megduplázza.










Az elhatározás nagyon fontos. Amit mindenképpen meg akarunk tenni, az jó ideje korán megpecsételni, hogy biztos semmi ne jöhessen közbe. Le kell fogolalni neki az időt, magunkban, a határidőnaplonkban is. A képen azokat láthatjátok, akik már biztosan ott lesznek a DXN 5, születésnapi rendezvényén. Különleges helyszínen, nagyszerű műsorral és nem utolsó sorban az én Gyémánt minősülésemmel.

A malajziai utazóktól ezt a képeslapot és egy kulcstartót kaptam ajándékba, előrejelezve, hogy ők már tudják, én képes vagyok rá és megcsinálom. GO DIMOND! Ez van a képeslap hátuljára írva. nekem címezve és általuk aláírva



És mi minden jöhet ki egy kávéból?
Az én 2014. március 1-re szóló belépőjegem.
Eljössz velem?

Ígérem, hogy nem fogsz unatkozni, nagyszerű emberek között, nem csak kiváló, hanem hasznos programon vehetsz részt. Tanulsz, feltöltődsz, motiválódsz a következő időszakra.

Én biztosan ott leszek!
Neked is csak ezt javasolhatom!

2013. február 11., hétfő

Biztos Indulás

Ismét megmutatkozott, hogy jókor vagyunk jó helyen, mert a folyamatos fejlődés biztosított és töretlen.
Szombaton volt először az a Startképzés a DXN berkein belül, ami egy új utat nyit meg az újonnan csatlakozók előtt. Közel félezren voltak erre kíváncsiak!

Még gyorsabb és még biztosabb indulást biztosítva. Ha személyesen részt veszel, akkor a legbiztosabb, de mert az utazás és az idő is egyre drágább, a cég ezt már on-line is tudja biztosítani az érdeklődők számára.




Láthatod, hogy rengetegen voltak kíváncsiak erre a képzésre, ami kétség kívül ismét egy új dimenziót hoz a DXN életébe, a már eddig is meglévő, rendkívül sokszínű lehetőségek közé.

Kócsó László on-line marketing szakember jeles bizonyítékát adta annak, hogy off-.line is teljes mértékben a csúcsra ért. Ezt már sokszor tapasztalhattuk, de most egy újabb tanúbizonyságát tette ennek.
Megjelenő könyve, az On-line Aranybánya 2 - Ássunk még mélyebre, is azt m,utatja, hogy minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy minél több módon és minél teljesebb mértékben tudja támogatni az általa létrehozott, és vezetett európai DXN szervezetet.

ez csak egy pillanatkép az előadásról, de itt is látható, hogy egyszerű, bárki számára érthető módon adja át a szükséges alap információkat, biztosítva ezzel azt, hogy bárki elindulhasson.
A gyorsaság, a fejlődés csak azon múlik, hogy ki milyen hozzáállással van, mennyi idő alatt mennyi energiát tesz bele.
Ingyen nem adnak semmit, de azt állíthatom, hogy itt a megtérülések többszörösek és többszöröződnek.

Minél előbb kezdi el valaki, annál előbb lesz eredményes, éri el a céljait éri el a sikert.

Kezd el most!
KAPCSOLAT

2013. február 7., csütörtök

Tanulás vs. Karrierépítés

Sokakban felmerül az a kérdés ki jár jobban az életben. Az aki az érettségi és a szakma után el kezd dolgozni és már 18-20 éves korától jövedelemmel rendelkezik, vagy az, aki a tanulásra adja a fejét és tovább tanul valamilyen felsőoktatási intézményben.

A válasz egyáltalán nem egyszerű és még ha kicsit nekiállunk számolgatni akkor sem biztos, hogy hosszú távon követhető megoldást kapunk.
az is kérdés kinek mi a célja, mikor szeretne családod, milyenek a családi körülményei.
Van-e anyagi lehetőség a továbbtanulás finanszírozására. Van-e a családjának olyan anyagi helyzete, hogy támogassa őt addig amíg nem szerez jövedelmet, hogy támogatást nyújtson az életben való elinduláshoz. Milyen kapcsolatrendszerrel rendelkeznek a későbbi elhelyezkedéshez.
A másik oldalon aki le kezd dolgozni ott az a kérdés merülhet fel, hogy alkalmazottként vagy vállakozóként vágjon bele az életbe.

Egyik sem egyszerű, mert alkalmazottként egy korlátozott bevételi lehetőségek mellett mások elvárásainak kell megfelelni. Mások utasításait kell teljesíteni, mások álmaiért dolgozunk.
Vállalkozást indítani nem egyszerű, tőkével kell hozzá rendelkezni, és ha ez mg meg is van, egy induló vállalkozás helyzete sosem egyszerű. Kapcsolatok, munkák, vevőkezelés, reklám, marketing, hatóságok, megannyi megoldandó feladat.

Akkor vajon mi az üdvözítő megoldás?
Megfogják valaha fizetni a megszerzett tudást? Valóban gyakorlatban hasznosítható tudást lehet szerezni a felsőoktatási intézményekben?
Kellő anyagi, megélhetési előny származhat abból, hogy valaki korábban munkába áll és nem tanul tovább. Elkezd dolgozni, beáll a mókuskerékbe és majd csak lesz valahogy?

TE melyiket választottad, melyiket választanád?

Van olyan lehetőség, hogy tanulni is legyen időm meg jövedelemhez is jussak?

Természetesen vannak ilyen lehetőségek.
A nappali tagozatos hallgatók részére is vannak munkaajánlatok, diákmunkák.
Jól fizetnek ott? NEMI Félre lehet belőle tenni a jövő finanszírozására? Valószínűtlen, maximum az egyetemi, főiskolai tanulmányokhoz szükséges költségek enyhítésére jó.
Mindezt ráadásul nem is olyan egyszerű koordinálni, munkaidő, óralátogatás, pihenés, tanulási idő, felkészülés a vizsgákra, kötelező feladatok, beadványok elkészítése.

Ott van a levelező tagozaton való továbbtanulás lehetősége.
Munka mellett, egy főállás mellett ez nem egy egyszerű feladat, ráadásul a képzés így nem kevés pénzbe is kerül. Hétvégék feláldozásába távol a családunktól.
Havonta ömlesztett formában kapjuk a tananyagot, amit így sokkal nehezebb feldolgozni, sokkal több önálló munkát igényel utána otthon.
És hol lesz így megtakarítás? Van annyi jövedelmünk a főállásunkból hogy fedezze a mindennapi életet, a tanulmányokat és még félre is tudjunk belőle tenni?
Ha valakinek ilyen alkalmazotti helye van akkor érezze magát szerencsésnek és nagyon figyeljen oda rá, hogy meg tudja tartani. Szerintem a többségnek nem adatik meg ilyen helyzet ma Magyarországon.

Akkor mi az a lehetőség, hogy tanulhassunk is és karriert is építhessünk, félre is tehessünk a jövőre, az ÉLET KEZDÉSHEZ?
Van olyan megoldás, amihez nem kell nagy befektetés, akkor csinálhatom, amikor áldozni tudok rá időt a szabadidőm terhére és a hosszú távú lehetőség mellett azonnali bevétel is nyújthat?

Igen van!
Én is egy ilyen vállalkozást építek, bár sajnos nem egyetemista korromban kezdtem el és ezért én is még az elején tartok.
Neked azonban adott a lehetőség, hogy időben elkezd és mire végzel a felsőoktatási tanulmányokkal, addigra egy megfelelő állandó jövedelemmel lépjél ki az életbe.
Vállalhatsz mellette munkát a tanuld szakmádnak is megfelelően ha abban is szeretnéd kipróbálni magad.
Akkor miért is jó ez neked?
Mert nem fogsz függni a kezdő fizetésedtől. Nem lesz az, hogy nem tudsz megélni a gyakornoki, vagy kezdő alkalmazotti fizetésből. Nem leszel a szülők támogatására szorulva még akkor is, amikor már kereső "felnőtt" ember vagy.

Csak akkor olvass tovább, ha érdekel egy ilyen ajánlat?

Ez egy franchise megoldás. Nem igényel nagy kezdeti befektetést.
Sokak által ismert és szeretett dolgokkal foglalkozik és ezért a piacon való maradása hosszú távra biztosított.
Egy olyan 20 éves múlttal rendelkező nemzetközi cég biztosítja a hátteret, melyet a világ több pontján már mind kereskedelmileg mind termelésileg több neves címmel ismertek el.
Ez neked is biztonságot adhat, hogy ez a tevékenység teljes mértékig megfelel a legszigorúbb követelményeknek mind a szabályokat a mind az igényeket tekintve.
Itt az az előnyöd, hogy nem egyedül kell csinálnod, nem egy újat kell alkotni, csak egy már működő rendszert kell megfelelően alkalmazni. Nem neked kell keresztül esni minden gyermekbetegségen, azonnal hatékony és eredményes lehetsz.
Mind ehhez óriási támogatást kapsz ingyen és bérmentve. Mások tapasztalatihoz juthatsz hozzá, on-line képzéseken vehetsz részt.
Ingyen kapsz világszínvonalú on-line támogatást, aminek segítségével pillanatok alatt tudod eljuttatni új tevékenységedet bárhova a világon, ezzel szélesítve a lehetőségek tárházát.
Itt fel sem tudom sorolni mindazokat a kihasználható megoldásokat, amik mind-mind a TE sikeredet segítik, mindazon emberek mellett akiknek a tanácsára, válaszaira és munkájára is számíthatsz a saját karriered felépítésében.

Hívj fel és egyeztessünk egy időpontot amikor személyesen tudunk róla beszélni!
+36309699661

Mit tegyen az, aki már a tanulmányai vége felé jár vagy már túl van rajta és dolgozik?

Semmi  probléma.
Ez a megoldás ugyanúgy áll az Ő számukra is, hiszen munka mellett is végezhető, munka mellett is tudja adni ugyanazokat az előnyöket, ugyn azokat a nagyszerű lehetőségeket.
Mi a célod?
Fizetéskiegészítés a megélhetéshez?
Pénz gyűjtése házra, lakásra, autóra?
Ezek már megvannak de szeretnél nyaralni, síelni, wellnesshétvégére menni, exkluzív dolgokat vásárolni?
Szeretnél változtatni az életminőségeden? Egy magasabb életszínvonal régióba szeretnél lépni?

Neked is megfelelő ez a megoldás!
Hívj fel és egyeztessünk egy időpontot, amikor személyesen tudunk róla beszélni!
+36309699661