A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kapcsolat. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 19., szombat

Gyémánt kitűző margójára

Annyira pörögnek az események, hogy el is felejtettem megosztani veletek az ünnepség részletei és képeit.

Csodálatos volt.

Az exhibicionista személyiségem nagyon szeret a színpadon állni.
Mind ezt ki is élhettem, hiszen én voltam a rendezvény házigazdája



Nagyszerű és hasznos előadások voltak.
Mátrai Szilárd, Kócsó László osztotta meg velünk gondolatait, tapasztalatait és tanácsait.

Rengeteg elismerés került kiosztásra az újonnan, a karrier szintekben előrelépő hálózatépítők számára.
Én is átvehettem a gyémánt kitűzőt és lehetőséget kaptam 2-3 percben elmondani az akkori gondolataimat.



A lehetőségről, a felelősségről és a kitartásról beszéltem.
A lehetőség adott.
A felelősség, hogy ezt hogyan használod ki, 100%-ban mindenkinek a sajátja.
Ha kitartóan minden nap legalább egy kicsit teszel azért, hogy haladj a célod felé, oda fogsz érni.
Ha többet teszel, hamarabb érsz oda. :)

Sokaknak tartozom sok-sok köszönettel , de az alábbi képeken látható két hölgynek különösen.
Biró Anikó, a szponzorom, és Kócsó-Fodor Anikó, aki nagyon sokat segített nekem ezen az úton
Hálásan köszönöm kedves Anikók a sok-sok segítséget, támogatást és bizalmat, amit kaptam tőletek



Felkészültem, felnevelődtem,kiképződtem.
Tudom és biztos vagyok benne, hogy sokaknak fogok tudni segíteni abban, hogy elérjék amire vágynak.

TE is közöttük lehetsz, ha szimpatikus neked az, ahogy gondolkozom, ahogyan dolgozom és ha tudod mit és tudod hogy miért akarod.
A hogyant nem kell tudni. Abban tudok segíteni! :)

Nem harapok csak ha eszem!
Hívj fel bátran, vagy írj nekem egy emailt, hogy fel tudjam venni veled a kapcsolatot.
Elérhetőségeim

2015. szeptember 11., péntek

Visszaszámlálás indul!

Két hét múlva ilyenkor már útban leszek a repülő felé, ami elrepít a világ egy sokkal távolibb pontjára.
Malajziába.

Neked mi az, amit már vársz nagyon?
Mi az a dolog, ami most leginkább cselekvésre motivál?

Vannak akik azt mondják, sorsunk előre meg van írva. Ők erre bízzák magukat az életüket.

Ezzel ne tudok egyet érteni!

A gondolataink szülik az érzelmeinket.
Az érzelmek sarkallnak tettekre.
Tetteink alakítják a jövőnket

A körülöttünk történő eseményekre sokszor nincsen közvetlen ráhatásunk.
Viszont azt, hogy ezekhez hogyan viszonyulunk, hogyan gondolkozunk róla, az már a saját döntésünk.

TE akarod írni a sorsod könyvét, vagy egy mások által írt könyv alapján akarsz élni?

Olvassunk csak vissza?

Gondolat -----> Érzelmek -----> Tettek -----> Jövő

Az a szabadság mindenkinek adott, hogy a saját gondolatait befolyásolja.
A fenti sor alapján akkor viszont az is a kezedben van, hogy a jövődet befolyásold.

Több könyvben is olvastam, hogy ahol most tartasz, az a múltbeli tetteid következménye.
Amit ma teszel, az lesz a jövőd.

A múlton már nem lehet változtatni.
Tanulni belőle viszont fontos.

A jövő tervezhető. Ha megtalálod hozzá az érzelmi motivációt, akkor pedig meg is fogod tudni valósítani.

Én is utazok Malajziába, pedig a lehetőség felreppenésekor szinte lehetetlen küldetésnek tűnt április végén.
Akartam.
Kértem!
Megkaptam :)

Lehetőségek milliói kopogtatnak az ajtódon. Engedd be őket! :)

Ha változtatni akarsz a jelenlegi helyzeteden, akkor ez is éppen egy kopogtatás!
Vedd fel velem a kapcsolatot.

Azt nem állítom, hogy számodra is én tudom a tutit, de abban biztos vagyok, hogy tudok segíteni abban, hogy rátalálj.

2015. augusztus 3., hétfő

Irány Malajzia 12. - Kék Hold

A hétvégén az egyik nagyon kedves barátom legénybúcsúján és egyben baráti elő-lakodalmán voltam.
Régóta kereste már élete párját. Most biztosan mondhatom megtalálta.
Egy nagyon különleges esküvőjük lesz, mely hajón nemzetközi vizeken fog köttetni.

Csodálatos két napot töltöttünk Balatonedericsen.
Biztosan nem véletlen, hogy pont ezen a napon volt az úgynevezett "Kék Hold". azt a jelenséget hívják így, amikor egy hónapban másodszor is teli hold van.
Egyben ez a kép mutatja a kertből való kilátást is a Balatonra. Bár ezen a képen kevésbé látszik, de szembe velünk volt a Badacsony is :)

Joggal kérdezed, hogy mi köze van ennek Malajziához.

Az én fejemben és szívemben nagyon sok.

A DXN az nem egy egyszerű üzleti vállalkozás, hanem egy család, egy baráti társaság. Bárhová mész a világon, szeretettel, segítő készséggel, barátsággal fogadnak újra és újra.
Vannak olyan kapcsolatok, ahol az üzleti érdek szinte eltörpül, hiszen nagyon távoli vonalak találkoznak.
A gondolkodás hasonlósága, a minden irányba megnyilvánuló segítő szándék és még számos más közös vonás kapcsolja össze és tartja egyben ezeket a nagyon különböző embereket.

Mindez több mint 20 éves múltra tekint vissza. Nyugodtan mondhatjuk, hogy már legalább két-genereciós :)

Ez például egy korábbi családi nap fényképe. Hasonló rendezvény idén is lesz, pont a következő hétvégén.


Nekünk fontosak ezek a kapcsolatok és az összetartozás!
És neked?




2014. április 29., kedd

Más vagy csak más formátum?

Már több, mint 5 éve foglalkozom üzletileg kávéval.
Lehet, hogy ebben számodra semmi meglepő nincsen. Akik ismernek azok számára azért van, mert tudják, hogy még 4 évvel ezelőtt sem ittam kávét.

"Akkor meg hogy kerülök ebbe az egészbe?" - kérdezhetnéd.

Nos ennek történetét itt el tudod olvasni

Ma nem erről akarok írni, ezért nem fejtem itt ki bővebben. Kattints a fenti linkre, ha tényleg érdekel a történet ezen szála.

Az elmúlt 5 évben nagyon sok emberrel beszélgettem. Sokan kávéznak és néhányan nem. Vannak akiknek mindegy csak hasson, és vannak akik kifejezetten ragaszkodnak bizonyos formákhoz.
Van akinek csak a frissen darált, akkor főzött kávé az, ami a kávét jelenti és van aki szerint instant kávé is lehet nagyon jó minőségű és finom.
És persze rengeteg átmenet, más formák, kapszulás, párnás kávé, különleges főző egységek és még sok-sok minden színesíti a választékot és a palettát. Bővíti a lehetőségek és variációk tárházát.

Vajon mi az igazság?
Vajon tényleg csak a frissen darált és lefőzött kávé tartalmaz mindent?
Vajon tényleg az instant kávé az minden esetben egy gyengébb minőséget jelent?














Mivel én nem vagyok régóta kávé fogyasztó, de azóta kitartok egy bizonyos kávénál, utána olvastam ezeknek a dolgoknak.
Ezen kívül pedig, hogy ne látatlanba beszéljek, ahol megkínáltak néha elfogadtam másmilyen kávét is. Csak és kizárólag kísérleti céllal, hogy legyen összehasonlítási alapom. Ne mondhassátok, hogy azt sem tudom miről beszélek! :)

Abban biztosak lehetünk, hogy bármilyen formában elénk tálalt kávéról is beszélünk (babkávé őrölve, instant, párnás, kapszulás) mindegyikből van minőségi szempontból is elég széles választék. Nem akarok minősíteni semmilyen terméket, mert ez eléggé szubjektív dolog is, hogy kinek mi ízlik ki hogyan szereti a kávét.
Ez persze pénz kérdése is, hogy kinek mi az az ár-érték arány, ami pont megfelelő az ízlésének és az anyagi helyzetének.

Abban mindenki biztos általában, hogy a babkávéból frissen őrölt és lefőzött kávé nagyon jó minőség (lehet), megfelelő alapanyag esetén.
Azzal már többen vitatkoznak, hogy vajon mi lehet a kapszulákban és párnákban. Mivel ez általábban nem a legolcsóbb kategória, azért még ez a forma is kevés támadást kap.
Az instant kávéra azonban sokszor mondanak tücsköt bogarat, kap hideget meleget és minden mást is.
Néhány cikket ide linkelek tanulságul, hogy az instant kávé megegyező minőségű lehet a másik két formával.
http://www.egeszsegkalauz.hu/taplalkozas/felreismertuk-az-instant-kavet-106732.html
http://www.femina.hu/terasz/instant_kavek_tesztje
http://www.nlcafe.hu/gasztro/20110106/4_tevhit_az_instant_kaverol/

Sokaknak az is kifogása, hogy neki kell a ceremónia, ami a kávé készítésével jár.
A daráló zaja, a főző kotyogása, a kávé kicsurgásának hangja.
Ezekkel nehéz vitatkozni.
Én is sok esetben tradíció kedvelő, követő ember vagyok.
Ugyanakkor nem az számít, hogy mi volt eddig, hanem az, hogy az új van-e olyan jó vagy talán jobb is, mint a régi.
Persze egy új szokást felvenni nem egyszerű, de nem is lehetetlen.

Aztán persze jön az is, hogy mennyibe kerül.
Ami jó az biztosan nagyon drága!

Erre egy igen érdekes teszteredményt találtam. 12 különböző márkanéven forgalmazott kávét hasonlíttattak össze kávéfogyasztókkal. Semmi más nem volt a feladat csak az, hogy szerinte az a kávé finom, jó ízű-e vagy sem.
Ez persze szubjektív dolog, de azért gondolhatjuk, hogy az igazán jó kávé a többségnek ízleni fog.
Beillesztem ide nektek a táblázatban összefoglalt végeredményt.
A teljes cikket a táblázatra kattintva megtekintheted (forrás: divany.hu).

http://divany.hu/shopaholic/2013/04/13/instantkaveteszt/

Nos ebből egyértelműen látszik, hogy nem a legdrágább a legfinomabb a többség véleményét tekintve.
Sőt az első helyezést elérő kávé árát tekintve abszolút a középmezőnyben foglal helyet.

Jöhet a kérdésed:
"És TE milyen kávét iszol?"

Instant kávét fogyasztok, de elég nehezen összehasonlítható a fent említett kávékkal.
Normál kereskedelmi forgalomban nem kapható, ennek ellensúlyozására a nagyon finom íz és illatvilág mellett pluszként tartalmazza egy gyógygombának a kivonatát.

Visszatérve a ceremóniára, amiről korábban volt szó.
Nekem is megvan a magam ceremóniája.
Van hanghatása, mert a vízforraló, amivel az instant kávéhoz csinálom reggelente vagy bármikor máskor a forróvizet, nagyon jó kis kotyogós hangot ad :)
Én ráadásul reggelente még el is mosogatok közben, míg várom, hogy "elkészüljön" a forróvíz.

Az illata: csodálatos
A krémje: igen, nagyon szép krém (kávéhab) keletkezik a tetején, úgy ahogy az elő van írva.
Az íze: nos nekem ízlik, és bátran mondom, kóstold meg.
A hatása: hasonló a legjobb minőségű kávékhoz, azzal kiegészítve, hogy a benne lévő gombaextrakt plusz pozitív hatásokat ad.

Mennyibe kerül?
Kevesebbe kerül, mint az itt győztesként kihozott legfinomabb kávé.
Az én kedvencem a Cream Cafe, de többféle összetételben, ízesítéssel tudsz válogatni a webáruházamban.

Mi az előnye az instant kávénak a többivel szemben?
Nem kell hozzá különleges, sokszor nagyon drága gépet vásárolni.
Csak egy vízforraló kell, azaz csak forró víz, amihez lássuk be, jóval egyszerűbb hozzájutni, mint egy kávéfőzőgéphez.
Az általam fogyaszt kávét mindig magammal tudom vinni, és azt a kávét ihatom bárhol, amit a legjobban szeretek.
Ez az egyetlen forma, ahol megoldható, hogy nem emelkedik a hőmérséklet 100 Celsius fok fölé, azaz nem sérül a kávéhoz adott gombakivonat hatóanyag-tartalma.

Szívesen elmondanád nekem ellenérveidet?
Kíváncsi vagy az általam fogyasztot kávé valódi ízére és minőségére?
Kíváncsi vagy, hogy milyen különlegességei, különleges hatásai vannak?

Örömmel meghívlak egy csészére!

2013. január 29., kedd

Napi Inspiráció

Ne akarj másoknak tetszeni, éld a saját életed. Támaszkodj saját bölcsességedre. Igazi erőnk mindig belülről jön."
Cyril Legrand
 
Brian Tracy: Maximális teljesítmény című könyvében olvastam: "Kérdezz és hallgass meg sok embert a problémádról aztán dönts a megérzésed szerint!"
ezt a könyvet akkor is ajálom neked, ha egyáltalán nem foglalkozol üzlettel, mert a mindennapi élet minden pontjához rengeteget adott nekem hozzá.
Ezt a könyvet azért érdemes elolvasnod, mert jobban fogod értékelni az időt, a családoddal és ismerőseiddel még jobb lesz a kapcsolatod.
Ki tudod hozni magadból azt is, amiről nem is tudsz még, hogy ott van.
Jó olvasást!

2012. december 18., kedd

A kapcsolat tőke, és kamatozik is!

Te használod a kapcsolataidat?
Végig gondoltad már, hogy milyen "gazdagsággal" rendelkezel?
Ha van pénzed, akkor azt csak hagyod heverni, vagy kamatoztatod, befekteted, dolgoztatod, hogy sokasodjon?
Miért tennél másképpen a kapcsolataiddal?

Szeretnél TE is egy jó tippet? Tőlem?
Találkozzunk valamikor!
Hívj fel és egyeztetünk!
30/9699661

VÁROM A HÍVÁSODAT!

2012. december 3., hétfő

A jövő alapja a fejlődés!

Hétvégén volt az utolsó 2 napja annak a tréning sorozatnak, amit májusban kezdtünk el és rengeteget kaptunk tőle személyesen és a kapcsolatunkban is egyaránt.
Nézd meg ezt a videót, és ha szeretnéd tudni, hogy mi miért vettünk részt, és mi az a bűvös 3 betűs szó, amit több résztvevő is megemlít írj nekem egy üzenetet és küldök neked egy linket.

2012. november 27., kedd

Napi Inspiráció

"Az üzleti életben a következő négy szó kerül a legtöbbe: 'Mindig így szoktuk csinálni'."
Catherine DeVrye
 
Ha mindig mindent ugyanúgy csinálsz, annak ugyan az (vagy még az se) lesz az eredménye.
Ahhoz hogy mást, jobbat érj el, valamit máshogy, eredményesebben kell csinálni. Ahhoz, hogy új sikereid legyenek új útakon kell járni.
Ráadásul a világ változik. Tehát az is előfordulhat, hogy ami tegnap még tökéletes megoldás volt egy feladatra, az holnaptól már nem hozza még a megszokott eredményt sem.
Mi a megoldás? A tanulás, fejlődés, odafigyelés és folyamatos megújulás.

2012. október 27., szombat

Napi Inspiráció

"A vevőben az embert lásd, ne az üzletfelet. A hívóra figyelj, ne a hívásra. A problémáját akard megoldani, ne csak eladni."
Jeffrey Gitomer
 
 Ha csak eladni akarsz, akkor csak magadat nézed. Ez a másikat taszítani fogja!
Arra figyelj akivel beszélgetsz, az Ő szavait értelmezd, ne azon gondolkodj ár közben, hogy erre neked mi a válaszod, mert akkor nem hallod meg a sorok között rejlő, legfontosabb gondlatokat és jelzéseket.
Nem mindig a szavak konkrét jelentésében rejlik a megoldáshoz vezető információ. Lehet, hogy ezt a testbeszéd, a hanglejtés vagy éppen az az információ adja, ami a konkrét kimondott szavak mögött sejlik.
Igazold vissza neki amit mondott, mond vissza, hogy biztosan jól értetted e, és után reagálj. Csináld meg ezt párszor és meg fogsz döbbenni, hogy nem is ugyan az lesz a válaszod, mint ami elsőre eszedbe jutna....

2012. október 16., kedd

Napi Inspiráció

"Elfelejtik, hogy mit mondtál, elfelejtik, hogy mit tettél ? de sosem felejtik el, milyen érzést váltottál ki belőlük."
Maya Angelou

Egy kutatást végeztek top vezetők körében, nagyon-nagy forgalmú, világhíres cégeknél. Megkérdezték tőlük Ők milyen alapon döntenek. Logika, érvek, tanácsadók, vagy érzelmek alapján. 72%-uk azt a választ adta, hogy a végső döntést érzelem alapján hozza.
Mindig hallgassa megérzéseidre, akkor is, ha ezzel szembe kell menned az általánosan megszokottal, a logikusnak tűnővel, a környezeted véleményével stb. A megérzések a közös tudatból táplálkoznak, a TE tapasztalataid alapján is születnek, és a múlt összes történéséből megtanulhatóakat tartalmazzák. HALLGASS A SAJÁT MEGÉRZÉSEIDRE.
A másokkal való kommunikációban mindig az érzésekre figyelj. Mit érzel Te a másik ember felől. Milyen érzéseket váltasz ki Te a másik emberben.

Ha valahonnan kijössz sose becsapd az ajtót, mindig igyekezz nyitva hagyni, mert arra már nem fognak emlékezni miért jártál ott, de arra igen, hogy hogyan távoztál.

2012. október 15., hétfő

Napi Inspiráció

Vezetőnek lenni elsősorban emberi kapcsolatokat jelent. A párbeszéd kapcsolat. Amilyen a párbeszéd, olyan lesz a kapcsolat." 

 A Vezető az nem egy cím, hanem cselekedet. Olyan dolgokat teszel meg, olyan gondolataid, (előre)látásmódod, víziód van, ami csak az ehhez hasonló személyiségeknek. A jó Vezetőnek követői vannak és Ő maga is jó követő.

2012. szeptember 13., csütörtök

Ha egy vadliba képes rá, mi miért ne lennénk?!

Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegő felhajtó ereje fenntartja a következő libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne.
Tanulság: Ha nem félünk attól, hogy egymást segítsük tudásunkkal, tapasztalatainkkal, információkkal, kapcsolatainkkal, akkor furcsa mód sokkal gyorsabban érjük el a célunkat. "Minél többet adunk, annál többet kapunk vissza" (Lelkes Zoltán)

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti őt többé a levegő emelő hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára. Így gyorsan visszarepül a sorba, hogy repülése könnyebbé váljon a társai erőfeszítése által.
Tanulság: Szükségünk van egymásra, nem a magányos erőlködéseké a jövő. Ha annyi eszünk van, mint egy kanadai vadlibának, akkor minden lehetőséget megragadunk, hogy együttműködhessünk másokkal a közös cél érdekében.

Tény: Amikor a vezető liba elfárad, egy másik veszi át a helyét az élen.
Tanulság: Előfordul, hogy elfáradunk, sok problémával küzdünk, nem látjuk a helyes irányt, nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan szeretnénk. Ilyenkor milyen jó, ha vannak körülöttünk olyanok, akik tevőlegesen képesek a segítségünkre lenni.

Tény: Repülés közben a hátsó vadlibák hangosan gágognak, hogy az elsőket erőfeszítéseikben bíztassák.
Tanulság: Egy közösségből nem hiányozhat az a pozitív erő, amely képes biztatni, lelkesíteni az arra rászorulókat.

Tény: Ha egy vadliba megbetegszik, két társa leszáll vele, s addig együtt maradnak, míg meggyógyul, vagy elpusztul. A libák ezután visszatérnek a saját közösségükhöz, vagy hármasban, vagy már csak kettesben. Olykor egy másik közösséggel repülnek, míg el nem érik a sajátjukat.
Tanulság: Ha képesek lennénk úgy összefogni, mint a vadlibák, megbirkózhatnánk a legnagyobb kihívásokkal is, és átsegíthetnénk egymást a nehéz időkön.


A MI csapatunk működik és szívesen fogadunk Téged is!
Keress meg és elmondom Mi Hogyan és Merre tartunk.
Kapcsolat

2012. augusztus 23., csütörtök

Napi Inspiráció

"Minden nap tégy valami jót, ahol éppen vagy, a kis jótettek együtt meghódítják a világot."
Desmond Tutu,
polgárjogi aktivista, érsek
 Ha mindig csak jót adsz,e gy idő után elfogy a világból a feléd irányuló rossz.
Egy kis jó tett neked is egy pillanatnyi boldogság és annak is, akivel tetted. Jó érzés, örömteli nap :)

2012. augusztus 21., kedd

Napi Inspiráció

"A harmonikus, tartalmas kapcsolatok titka a megbecsülés; Ha másokat megbecsülsz, téged is megbecsülnek. Az érzés kimutatása erősíti a megbecsülést, és elmélyíti a kapcsolatot."

Marci Shimoff,
író
 
 Elismerésre, jutalmazására, a teljesítmény pozitív értékelésére mindenkinek szüksége van. Bármilyen jó vagy, ha nem kapod meg a pozitív visszajelzést, akkor azt fogod keresni, hogy hol a hiba, miért nem kapod meg. Ez akár rossz irányba is elvihet.
Ezért egy idő után sokkal jobban teljesít az, aki folyamatos elismerést, megbecsülést kap, még akkor is ha korábban a teljesítménye gyengébb volt.
Fontos törvény az is, hogy ha csak pozitívumot adsz kifelé, egy idő után már csak pozitívumot fogsz visszakapni.....

2012. augusztus 10., péntek

Napi Inspiráció

"Gyakran azzá válunk, amit tartunk magunkról. Ha állandóan azt hajtogatom, hogy nem tudom megcsinálni, lehetséges, hogy végül képtelen leszek rá. Ellenkezőleg, ha hiszek benne, hogy meg tudom tenni, biztosan meglesz az erőm hozzá, még ha eredetileg nem is volt meg."

Mahatma Gandhi,
1869-1948, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja

Ami a gondolataink középpontjában áll, az fog megvalósulni. erre fókuszál a tudatalattink, ennek megfelelő energiákat küldünk a világba és ennek megfelelő "segítség" érkezik onnan. Ezért nagyon fontos, hogy mindig azokra a dolgokra összpontosítsunk, amiket el akarunk érni, és ne azokra amiket el akarunk kerülni. Ha valamit el akarunk kerülni azt pozitívív formában fogalmazzuk meg, mert az energiaáramlás nem is meri a "nem szót". Azt foglamazzuk meg amit el akarunk érni.
Például ne azt mondjuk, hogy nem akarok többé ügyetlen lenni. Hanem azt, hogy ügyes akarok lenni. Ne azt mondjuk, hogy nem akarok 80 kg súlyú lenni, hanem azt hogy 75 kg akarok lenni (vagy éppen 85, ha arra van szükség).
Mindig a pozitív eredményt fogalmazzunk meg és tegyük gondolataink középpontjába, mert amit odateszünk azt a tudatalatti előbb utóbb megvalósítja.

2012. augusztus 7., kedd

Napi Inspiráció

"Jókedvű és boldog vagyok minden helyzetben. A nyomorúság, boldogtalanság túlnyomó részét nem a körülmények okozzák, hanem saját gondolkodásmódunk."

Martha Washington,
1732-1802, az első amerikai First Lady
 
Ha változást akarsz, változtasd meg a gondolkodásodat. A helyzet amiben vagy mindig több szemszögből látható és ezért szemlélhető is. A pohár amiben fele annyi folyadék van mint amennyi belefér vajon (már) félig üres vagy félig tele van (még). Hogy valami jó vagy rossz, sokszor csak azon múlik, hogy mi saját magunk hogyan gondolunk rá, hogyan gondolkodunk róla. Sajnos képesek vagyunk olyan dolgokat is oda képzelni, odagondolni, akár egy másik ember fejébe is, ami valójában nincsen, csak mi képzeljük így.
Mosolyogj és vedd észre minden helyzetben annak pozitív oldalát (is). Ha olyan örülj és élvezd, ha olyan tanulj belőle és menj tovább a kitűzött cél felé. Csak akkor nem éred el a célt, csak akkor nem leszel sikeres, ha félúton megállsz. DE a boldogság útközben is ott van (lehet). Azon múlik, hogy TE hogyan éled meg. Hogyan gondolkodsz erről...

2012. július 29., vasárnap

Kommunikációs Tréning - Bánhidi tréning

A hétvégén Ábrahámhegyen voltunk ismét, a Czérna Sikertanyán. Két héten belül így másodszor tölthettünk itt el két felejthetetlen napot.
A múltkori Gyémánt-Ruby találkozó után most a Bánhidi József által vezetett személyiség fejlesztő tréning 3. állomásán vettünk részt.
Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy ezúttal ezt balatoni úszkálással és egy fergeteges esti grill és táncpartival átszőve élhettük át.

Volt komoly munka:

Nálunk a csapat is ilyen biztos támaszt nyújt egymásnak:

A csajok is nagy egyetértésben voltak:

 Felköszöntöttük a házigazdát születésapja és névnapja alkalmából:

Előkészítettünk, sütöttünk, ettünk:

Játszottunk Ping-pongot:

Gigi Salsa-t tanított:

Táncoltunk:

 Énekeltünk:

Hazamentünk :)

Másnap pedig ismét folytattuk a kommunikációs fejlődést:

2012. július 26., csütörtök

Napi Inspiráció

"Nem az a lényeg, hogy mid van, ki vagy, mivel foglalkozol, és az boldoggá vagy boldogtalanná tesz-e, hanem az, hogy mit gondolsz róla."

Dale Carnegie
1888-1955, a Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket írója
Akkor leszel boldog, ha teljesülnek a vágyaid. A boldogság mindenkinek más, az a boldogság, amiről TE azt gondolod. Lehet, hogy van valami ami téged felvillanyoz, más embert meg teljesen közömbösen hagy. Ezért jó a világ, mert mindannyian elférünk benne, hiszen nem mindenki akarja ugyan azt.
Amit ma gondolsz az lesz holnap a jövőd. Befolyásolja cselekedeteidet, a közérzetedet, a környezetedet, az embereke hozzád állását és a TE hozzáállásodat a környezetedhez.
 
Ha változást akarsz az életedben változz TE magad, változtasd meg a gondolkodásodat.
Csodát fogsz tapasztalni már pár nap alatt!

Új helyekre csak új utakon lehet eljutni, a régi (bevált) utak csak régi (megszokott) helyekre visznek el.
Lépj ki a "kényelmes" életből, vállald fel a változást, vállald fel ezt a gondolataidban, majd a cselekedeteidben és a jövő megváltozik olyan irányba, ahogyan azt TE szeretnéd.
TE vagy a varázsló és a pálca is a kezedben van, csak használnod kell. (Ezt is meg lehet tanulni!)
Tehát használd a varázspálcát és tégy csodát magaddal!

2012. július 5., csütörtök

Napi Inspiráció

"Légy megbocsátó. Ha megbántottak, csak te döntheted el, hogy megbocsátasz-e. Neked használ leginkább, ha megszűnik a neheztelés és a rossz hangulat."

Cheryl Hitchcock
klinikai, életviteli tanácsadó 
Ne növeszd magadban a negatív érzelmek fáját! Sőt, inkább vágd ki!(http://www.csipkaymiki.hu/2012/05/vagd-ki-te-is-negativ-erzelmek-faja-t.html) Ha bosszankodsz, aggódsz, haragszol, az általában a másik embert nem befolyásolja, csak a te hangulatodat, érzéseidet, közérzetedet húzza lefelé. Ezzel együtt  pedig húzza lefelé a teljesítményedet is!

2012. május 24., csütörtök

Vágd ki TE is a NEGATÍV ÉRZELMEK FÁJA-t!

A hétvégén részt vettünk egy tréningsorozat első lépcsőfokán. Nagyon sok értékes és hasznos információ mellett a lentebb lévő képen látható tényt világította meg előttünk az előadó Bánhidi József.

A fának mint tudjuk 3 fő része van, a korona, a törzs és a gyökér.

A fa koronája a kiteljesedés, tehát itt a megjelenő negatív érzelmeket látjuk. Néhányat a képen kiemeltem a hozzá csatolt buborékban. TE melyiket tudod felfedezni magadon?

A fa gyökere az, ami táplálja az egész fát, tehát ezek azok a dolgok, amik a negatív érzelmeket létrehozzák erősítik. TE is átszoktad venni mások problémáit? Ha a barátod, barátnőd elpanaszol neked valamit, akkor az ott marad a fejedben, esetleg fel is korbácsolja a hangulatodat? Ilyenkor hogy fordulsz az első emberhez, akivel összetalálkozol? Adott esetben például a párodhoz, aki hazaérkezik....

A fa törzse az összekötő kapocs. Itt tudod a leginkább nyakon csípni ezeket az érzelmeket. És hát persze, itt szokás a fát is kivágni. Tehát itt tudod a legjobban útját állni ezeknek a nem kívánt eseményeknek, érzelmeknek.

Te is szoktál úgy gondolkodni: Mert az a valaki már megint..... Mert én már megint....
Valamit nem megtenni, ami már szokásunk igen nehéz. Ezt képzeld el úgy, mint a videó kazettát. Ha van rajta valami, akkor onnan azt letörölni sokkal nehezebb, mint a helyére egy új dolgot felvenni.

Akkor miért ne tehetnéd TE is ezt? Miért ne tudnál olyan egyszerűen működni mint egy videó kazetta.
Vegyél fel egy új szokást erre a szalagra a régi helyére, mert a régi sem neked sem másnak nem jó, legjobb esetben is közömbös.

Vágd ki TE is a negatív érzelmek fáját.
MIVEL? HOGYAN?

Egyszerűbb, mint gondolnád.
A "fejsze", amit használnod kell, az eszköz, amire szükséged van, ott van a TE kezedben is.
MEGBOCSÁTÁS.
Bármikor alkalmazhatod, csak nem mindig, vagy ritkán teszed.
A múlton változtatni nem lehet. A jövőt viszont gondolatainkkal, cselekedeteinkkel tudjuk befolyásolni. Ha TE ma valami miatt negatív érzelmeket keltesz saját magadban, az csak NEKED árt. A másik ember nem lesz tőle jobban, nem lesz tőle rosszabbul, őt nem befolyásolja. Legfeljebb a saját hangulatodon kívül a környezetedben lévők is lerombolod.
Megéri? Szerintem nem!

Hát fogd meg a fejszét, suhints, és engedd el magadtól ezeket a negatív érzelmeket. Adj megbocsátást és ne csak másoknak, SAJÁT MAGADNAK is!