A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vezető. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vezető. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 29., hétfő

Emberi értékeink több nézőpontból

Egy héttel ezelőtt egy kétnapos tréningen vettem részt a DXN jóvoltából.
Azóta azon gondolkozom, azt tervezem, hogy hogyan adjam át nektek ezt a csodálatos élményt, ami egyben volt fejlődést adó és kikacsolódást feltöltődést jelentő is.

Sopron - Siófok egy majdnem 3 órás út autóval. 5 órakor keltem, hogy a 10 órás kezdésre pontosan meg tudjunk érkezni, és ne beessünk, hanem legyen idő egy kicsit akklimatizálódni, pár szót váltani a csapattal már előtte is.

Két nagyszerű tréner vezetésével töltöttük ezt az időt. Nyiri Zoltánnal az első napon és Szalay Ádámmal a második napon.
















Ez egy vezetői tréning volt azok számára, akik a DXN lehetőségével tervezik megoldani az előttük álló nyitott kérdéseket és azokat a vágyak és célok elérését amit megálmodtak.

Sok olyan dolgot hallottunk, amit már korábban is. Viszont ezeket egy új szemszögből, egy új megközelítéssel.

A csodálatos az volt ebben a két napban, hogy nem kell a jövőben megerőszakolni magunkat, hogy a megfelelő dolgokat a megfelelő módon tegyük a céljaink eléréséért.
Megerősítéseket kaptunk, hogy mind magunk, mind pedig a DXN a megfelelő attitűddel és küldetéssel rendelkezik ennek érdekében.

Hogy tényleg ott voltam-e?
Itt láthatod :)


És persze nem csak sztárfotók készültek, hanem komoly munka volt:
















Mindkét napon a az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy honnan meríthetjük a minden napi erőt a tetteinkhez.
Mi adhatja meg azt a belső motivációt, ami minden akadályon keresztül visz,. legyen az bármekkora is.

Ez nem más, mint MIÉRT!
Az az ok, amiért eg adott célt el akarsz élni. Az a belső vágy, szándék, akarat, ami ott dolgozik benned. Sajnos ezt néha elfeledjük, vagy a mindennapok szürkesége, rohanása eltakarja a szemünk elől.
Ezért kell időről időre, akár minden reggel felkelés után és este lefekvés előtt felidézni.

A gondolat teremtő ereje már bizonyított. Így tudod ezt a legjobban kihasználni napközben munkálkodva és éjszaka a pihenés, regenerálódás, az alvás közben.


Mi alapján hozunk döntéseket?
Egyértelműen kiderült már az ezzel komolyan foglalkozók számára, hogy döntéseinket az érzelmek alapján hozzuk.
Sokszor már a konkrét kérdés feltétele előtt megszületik a döntés, a korábbi tapasztalataink élményeink alapján. Akkor tudunk ezen változtatni, ha új élményt vagy annak lehetőségét adjuk.
A száraz tények fontosak, mert lehetővé teszik a tervezést, céltudatos tevékenységet, és az ellenőrzést, hogy még mindig abba az irányba haladunk-e, amerre szeretnénk.
Viszont száraz tényekkel hosszú távon sem magunkat, sem pedig másokat nem tudjuk elköteleződésre ösztökélni.


Tudod akkor most már, hogy mi került a tábla másik oldalára?
Technika.
Ami alapján a mindennapi cselekedeteinket végrehajtjuk, miután meghoztuk a döntést. Ami 100%-ban az érzelmeinken alapszik.

Ez első napnak még fontos része volt, hogy minden ember más és más, de megismerhető a négy alapvető személyiség típus alapján. Ezek nem egzakt kategóriás besorolások, mert mindenkiben van mind a négyből, csak más más arányú keverékben.
Már régóta igyekeztem megtanulni, megérteni ezt az egészet, hogy alkalmazni tudjam. Talán most értem meg rá és voltam eléggé befogadóképes ahhoz, hogy ténylegesen megértsem.

A Kolerikus, aki a tipikus vezető, a Szangvinikus, aki a legjobb felfedező, szórakoztató, a Melankólikus a precíz és kutató, és a Flegmatikus, aki a nyugodt bölcs erő.
Ez persze ennél bonyolultabb, ha érdekel téged mélyebben, szívesen segítek benne.

Minden jóban van rossz és minden rosszban van jó. Ezt tudjuk.
Az is nagyon fontos, hogy az alapértékek nem változnak é ha ezek mentén irányítjuk magunkat és az életünket, akkor nem tévedhetünk nagyot.

Ezt ismered?


A DXN és a DXN vezetői is mind ezek mentén tevékenykedünk.

Ez első napban még fontos volt, hogy tudd, te magad és a veled adott témában kapcsolatban lévő személyek melyik fázisban vannak az alábbiak közül.


Csak akkor tudtok egymáshoz a megfelelő módon viszonyulni, ha ezzel tisztában vagytok. Van akinél még nem érdemes erőltetni és van akit felesleges vagy lehetetlen visszahúzni.

A második nap is az volt a kérdés, hogyan tudom elérni a céljaimat, mi az ami ehhez a legjobban segít.
Van e sikerkód?


Mint láthatod, ez csupa olyan dolog, amit már ismertél. Legfeljebb eddig egy másik megvilágításból szemlélted.
Szalay Ádám háta mögött lévő táblarajz is nagyon fontos.
Mi mennyire fontos egy adott dolog megvalósulásában és abban milyen kérdés játszik a legfontosabb szerepet.


Ezt a saját jegyzetfüzetemből tudom most Neked megmutatni, így a minőségért elnézésedet kérem. Bízom benne, hogy érthető és egyben hasznos is lesz így számodra.

A következő aha élményt adó gondolat az az volt, hogy min is múlik a végeredmény.


Ez minden irányban igaz.
Úgy is, hogy történik valami és arra TE hogyan reagálsz.
Úgy is, hogy te akarsz valamit, vagy teszel valamit és arra mások hogyan reagálnak.

Ha számodra nem megfelelő a végeredmény akkor azon a bizonyos reakción kell változtatni az első esetben, mivel eseményekre, mások cselekedeteire nincsen ráhatásuk.
Ha azt szeretnéd, hogy mások másképpen reagáljanak, akkor viszont a saját cselekedeteden vagy annak módján kell változtatni.
Igazi befolyásunk csak saját magunkra van.
A magukon, magunkban véghezvitt változások fogják eredményezni a körülöttünk lévő világ változásait.

Természetesen nem csak munkával telt el az idő.
Viszont ezek is fontos tanulsággal szolgáltak.

Játszva is lehet tanulni:
















Egy élmény pedig olyan dolgokra sarkall, amit a hétköznapokban nagyon kellemetlennek gondolsz.
Személyes példám.
Nem szeretek korán felkelni. Nehezemre esik.
Mégis itt a siófoki Residence Hotel wellness részlegében lévő külső jakuzzi medence erre késztetett.

Mert még vasárnap is ki akartam élvezni azt a csodálatos érzést, hogy ott lehetek.

Ehhez viszont fel kellett kelnem 6:30-kor.
7 órára lent lenni, hogy el tudjak merülni a finom forró vízben.
Miért ilyen korán.
Hogy kellő ideig tudjam élvezni ezt az állapotot, majd utána visszatérve szobába összepakoljak, ismét szépen felöltözzek, megreggelizzek és 10 órára ott üljek a tréningen.

Mind ehhez hozzá tartozik, hogy még korábban keltem, hogy kimenjek a Balaton partra a hajnali fényeket megnézi.
Az élmény csodálatos.








Jajj, bocsánat.
Majdnem elfelejtettem megmutatni neked a wellness részleget és az ott készült videót.



Szerinted érdemes így itt dolgozni? :)
Van olyan dolog, amiben közösen együttműködve tudnánk Neked is segíteni az előrejutásban?
Legyen ez akár egészségügyi, akár anyagi, akár kapcsolatbeli probléma.

Örömmel várom a jelentkezésedet bármelyik elérhetőségemen.
Ezeket itt megtalálod: elérhetőségeim

Csodás és sikeres napokat kívánok Neked!
Örömteli pillanatok fűszerezzék a megvalósuló vágyaid útját!



2014. augusztus 6., szerda

Téged is meglep?

A legtöbben csodálkoztok azon, hogy miért is szenteljük az életünket az mlm üzletnek.
Miért tartanak ki néhányan még akkor is, ha eddig nem sikerült a kiugrás, a "big business".

Nézd meg a mentorom videóját!
Én kaptam jó néhány választ ebből!







További részletekért nézd meg a weboldalamat www.salsacafe.eu
vagy
vedd fel velem a Kapcsolat-ot

2014. július 18., péntek

Vezetői tréning 1.

Indul a készülődés!
Irány Bulgária, 3 napos DXN vezetőképző!
Már nagyon várom, mert az előrejelzések az ott elsajátítható információkról szinte felülmúlhatatlanok.
ÉS
Előtte két nap őrület!
majd erről is beszámolok ha érdekel, csak figyel d az oldalt.
Ide megyek Bulgáriába:


Itthon is lesz vezetőképző szeptember 6-7-én.
AKCIÓ!
Ha most szólsz nekem, hogy szívesen ott lennél velem a CLUB TIHANY-ban ezen a rendezvényen, akkor szállással és ellátással együtt, plusz az igen értékes előadások tudásával mindössze 15 000 Ft-ért tudok még neked jegyet vásárolni Bulgáriában.

Kinek az előadási lesznek Tihanyban?
Vida Ágnes  - Gazdagmami.hu
Kócsó László - a DXN leggyorsabb Corwn Abassador üzletépítője
Czérna Szabolcs - DXN Gold Dimond

Nekem már ez a három név elég bizonyíték, de vannak még sokan a sorban.
Május 31-én már megvettem a jegyem, tehát ott leszek!

Jössz velem szeptemberben?
Hívj fel és megbeszéljük!
A számomat itt találod: KAPCSOLAT

2014. július 11., péntek

TE mit keresel az életben?

Boldogságot? Szabadságot? Pénzt? Boldogulást? Szerelmet? Társat? Közösséget? Túlélést? Megoldást? Segítséget? Támaszt? Példaképet?

Ez csak néhány szó, ami most így hirtelen eszembe jutott.
A legtöbbjére IGEN a válasz.
Igen, ezt mind!



Vajon mi az összefüggés? Melyiken keresztül érhetem el a másikat? Melyiket kell előbb elérni a másikhoz?

Melyiket AKAROM előbb elérni?

Egyiken keresztül juthatok el a másik eredményhez, vagy mindegyikben fokozatosan érek el eredményeket. Azaz párhuzamosan juthatok ezekben mind egyre előrébb és előrébb.

Sokszor megkapom a kérdést: NO ÉS TE HOL TARTASZ?

Ami természetesen jogos, hiszen tudni akarod, nekem hogy működnek a dolgok, amiről beszélek.
Én azt gondolom jól működnek a dolgok, ha működtetik őket. Minden ember más.
Mindenki másképp csinálja, és mindenkire más hatással vannak.

Én ott tartok, ahová a befektetett munka és energia mennyisége és minősége eljuttatott.
Ez sosem azt jelenti, hogy amivel foglalkozom az jó vagy rossz.
A jó és a rossz az viszonylagos dolog. Ami jó az egyik embernek, az lehet, hogy rossz a másiknak.
Ami működik az egyik embernek, az lehet hogy nem működik a másiknak (ugyanúgy).


Első Lépés
 
Hogy én őrült vagyok?
Nos igen, megkaptam már számtalanszor.
Talán ez nem is baj.
Hiszen ZUMBA órán pont ez az, ami annyi energiát fel tud szabadítani abban a közösségben.
Hiszen egy rendezvényen pont ez az, ami házigazdaként fent tudja tartani a hangulatot, a figyelmet, a koncentrációt.
Hiszen az MLM üzletemben pont ez az, ami a kitartást, a hitet és a motivációt adja bármilyen helyzetben is.

Ez egy energia, amivel segíteni tudok Neked, hogy túljuss a saját határaidon. Amivel segíteni tudok, hogy átlépd a téged korlátozó dolgaidat.
Ez egy lehetőség, amit TE is a saját hasznodra fordíthatsz anélkül, hogy ezzel bárki másnak rosszat tennél. Sőt!

Miben áll ez a lehetőség?
Gyere el és megmutatom!
Gyere el és beszélgessünk!
Gyere el és válassz!
Mert a választás lehetősége és a döntés lehetősége a TIÉD!

Első Lépés

"Nem győztesnek születtél,
Nem vesztesnek születtél.
Arra születtél, hogy válassz!"
(Brian Tracy)


Első Lépés


2012. december 27., csütörtök

Napi Inspiráció

"A jó vezető biztos kézzel választja ki a megfelelő embereket a feladathoz, és nem akadályozza őket annak megvalósításában."
Theodore Roosevelt
 
Ha legjobb akarsz lenni, a legjobbakkal kell dolgoznod!
Keresd meg és alkalmazd a legjobb embereket, de sose bízz meg 100%-ban, mert akkor kihasználhatnak. Mindig legyél résen!
Ha viszont nem adsz kellő önállóságot nekik, akkor nem tudsz elég időt adni másra magadnak

2012. november 28., szerda

Egy kis matematika a jövedelmekkel...

Csak magadban válaszolj!
Mennyi a nettó átlagkereseted havonta?
Mennyi órát dolgozol ezért?

Én számoltam egy kicsit.
Vegyük azt, hogy valakinek a nettó havi bére 120 000 Ft.
Ha a következő 10 hónapban (2012 december 1. - 2013. aug. 31.) minden munkanapon dolgozik, akkor 190 nap alatt kel 1520 órát dolgoznia
Ez átlag 714 Ft-os órabért jelent neki és összesen 1 080 000 Ft jövedelmet.

Érdekelne Téged, hogy hogyan lehet ezen időszak alatt, ugyan ennyi jövedelemre szert tenni úgy, hogy a fent leírt óraszámnak csak a 36%-át teljesíted?
Érdekelne Téged, hogy hogyan lehet mindezt úgy megoldani, hogy szabadon válaszd meg azt, hogy mikor akarsz ezzel a feladattal foglalkozni?
Érdekelne ez Téged úgy, hogy akár 1-1 napot ki is vehess szabadság gyanánt?
Érdekelne mind ez Téged úgy, hogy ez természetesen teljesen legális és fizikailag sem fárasztó?

Az ajánlatom a következő:
A fent leírt időszakban (2012. dec 1. - 2012. aug. 31.) minden nap dolgozz az elérendő cél érdekében 2 órát.
Ez azt jelenti, hogy a következő 274 napon kell dolgoznod 548 órát.
DE! Ezt átlagosan 1971 Ft-os órabérért teszed (a fent leírtaknak majdnem a háromszorosa!).
Végeredményben a 10 hónap alatt kapsz átlag 80 000 Ft jövedelmet és a végén még Malajziába is velünk jöhetsz, ha sikerül az összes kitűzött célt elérni.
Ez pontosan egyenlő az első elemzésben leírt 1 080 000 Ft-tal
ÉRDEKEL?

Voltál már a távol-keleten?
Voltál már Malajziában?
Láttad már ezeket?














Érdekel az Téged úgy, hogy mindezt a munkád mellett is megteheted, tehát dupla jövedelmed lesz?

Akkor hívj fel most! 30/9699661

Tehát az ajánlatom röviden még egyszer: 2013. augusztus 31-ig napi 2 óra munka, amiért elviszünk Malajziába, megnézheted, azokat a csodákat, amiket a fenti képeken látsz, és átlagosan havi 80 000 Ft-ot is a zsebedbe teszünk ezen időszak alatt.
Sőt! A jövedelem a továbbiakban is folytatódik, és hogy mennyivel fog növekedni az csak rajtad múlik!

HÍVJ MOST! 30/969966
A lehetőség olyan mint a vonat. Jön és megy tovább...gyorsan kell dönteni, hogy felszállsz-e
!

Milyen vonatról beszélek?
ITT utána olvashatsz!

2012. november 5., hétfő

Napi Inspiráció

"Az igazi vezető szolgálja az embereket, képviseli legjobb érdeküket, mégsem övezi minden lépését népszerűség és dicsőség. De az igazi vezetőt nem csak a becsvágy hajtja, így kész ezt az árat is megfizetni."
Eugene B. Habecke
 
Mindennek meg kell fizetni az árát! A tiszteletet nem kiharcolni, hanem kiérdemelni kell.
A vezetés szolgálat!
Vezetőket nem keresni kell, hanem nevelni (magadból is). Senki nem születik úgy, de sokakból válhat jó vezető, ha alázattal vannak tevékenységük és követőik iránt, hajlandóak tanulni és tanítani és felvállalják a felelősséget mások iránt.

2012. október 15., hétfő

Napi Inspiráció

Vezetőnek lenni elsősorban emberi kapcsolatokat jelent. A párbeszéd kapcsolat. Amilyen a párbeszéd, olyan lesz a kapcsolat." 

 A Vezető az nem egy cím, hanem cselekedet. Olyan dolgokat teszel meg, olyan gondolataid, (előre)látásmódod, víziód van, ami csak az ehhez hasonló személyiségeknek. A jó Vezetőnek követői vannak és Ő maga is jó követő.