A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öngondoskodás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: öngondoskodás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. május 4., szerda

Ne várd meg a katasztrófát!

Ért már váratlan baleset vagy betegség?
Visszagondoltál rá, hogy milyen jelek adott előtte a tested?

Biztos vagy benne, hogy magadnak megadsz mindent ahhoz, hogy minden úgy mehessen ahogy eltervezted?
 
 

2016. február 29., hétfő

Emberi értékeink több nézőpontból

Egy héttel ezelőtt egy kétnapos tréningen vettem részt a DXN jóvoltából.
Azóta azon gondolkozom, azt tervezem, hogy hogyan adjam át nektek ezt a csodálatos élményt, ami egyben volt fejlődést adó és kikacsolódást feltöltődést jelentő is.

Sopron - Siófok egy majdnem 3 órás út autóval. 5 órakor keltem, hogy a 10 órás kezdésre pontosan meg tudjunk érkezni, és ne beessünk, hanem legyen idő egy kicsit akklimatizálódni, pár szót váltani a csapattal már előtte is.

Két nagyszerű tréner vezetésével töltöttük ezt az időt. Nyiri Zoltánnal az első napon és Szalay Ádámmal a második napon.
















Ez egy vezetői tréning volt azok számára, akik a DXN lehetőségével tervezik megoldani az előttük álló nyitott kérdéseket és azokat a vágyak és célok elérését amit megálmodtak.

Sok olyan dolgot hallottunk, amit már korábban is. Viszont ezeket egy új szemszögből, egy új megközelítéssel.

A csodálatos az volt ebben a két napban, hogy nem kell a jövőben megerőszakolni magunkat, hogy a megfelelő dolgokat a megfelelő módon tegyük a céljaink eléréséért.
Megerősítéseket kaptunk, hogy mind magunk, mind pedig a DXN a megfelelő attitűddel és küldetéssel rendelkezik ennek érdekében.

Hogy tényleg ott voltam-e?
Itt láthatod :)


És persze nem csak sztárfotók készültek, hanem komoly munka volt:
















Mindkét napon a az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy honnan meríthetjük a minden napi erőt a tetteinkhez.
Mi adhatja meg azt a belső motivációt, ami minden akadályon keresztül visz,. legyen az bármekkora is.

Ez nem más, mint MIÉRT!
Az az ok, amiért eg adott célt el akarsz élni. Az a belső vágy, szándék, akarat, ami ott dolgozik benned. Sajnos ezt néha elfeledjük, vagy a mindennapok szürkesége, rohanása eltakarja a szemünk elől.
Ezért kell időről időre, akár minden reggel felkelés után és este lefekvés előtt felidézni.

A gondolat teremtő ereje már bizonyított. Így tudod ezt a legjobban kihasználni napközben munkálkodva és éjszaka a pihenés, regenerálódás, az alvás közben.


Mi alapján hozunk döntéseket?
Egyértelműen kiderült már az ezzel komolyan foglalkozók számára, hogy döntéseinket az érzelmek alapján hozzuk.
Sokszor már a konkrét kérdés feltétele előtt megszületik a döntés, a korábbi tapasztalataink élményeink alapján. Akkor tudunk ezen változtatni, ha új élményt vagy annak lehetőségét adjuk.
A száraz tények fontosak, mert lehetővé teszik a tervezést, céltudatos tevékenységet, és az ellenőrzést, hogy még mindig abba az irányba haladunk-e, amerre szeretnénk.
Viszont száraz tényekkel hosszú távon sem magunkat, sem pedig másokat nem tudjuk elköteleződésre ösztökélni.


Tudod akkor most már, hogy mi került a tábla másik oldalára?
Technika.
Ami alapján a mindennapi cselekedeteinket végrehajtjuk, miután meghoztuk a döntést. Ami 100%-ban az érzelmeinken alapszik.

Ez első napnak még fontos része volt, hogy minden ember más és más, de megismerhető a négy alapvető személyiség típus alapján. Ezek nem egzakt kategóriás besorolások, mert mindenkiben van mind a négyből, csak más más arányú keverékben.
Már régóta igyekeztem megtanulni, megérteni ezt az egészet, hogy alkalmazni tudjam. Talán most értem meg rá és voltam eléggé befogadóképes ahhoz, hogy ténylegesen megértsem.

A Kolerikus, aki a tipikus vezető, a Szangvinikus, aki a legjobb felfedező, szórakoztató, a Melankólikus a precíz és kutató, és a Flegmatikus, aki a nyugodt bölcs erő.
Ez persze ennél bonyolultabb, ha érdekel téged mélyebben, szívesen segítek benne.

Minden jóban van rossz és minden rosszban van jó. Ezt tudjuk.
Az is nagyon fontos, hogy az alapértékek nem változnak é ha ezek mentén irányítjuk magunkat és az életünket, akkor nem tévedhetünk nagyot.

Ezt ismered?


A DXN és a DXN vezetői is mind ezek mentén tevékenykedünk.

Ez első napban még fontos volt, hogy tudd, te magad és a veled adott témában kapcsolatban lévő személyek melyik fázisban vannak az alábbiak közül.


Csak akkor tudtok egymáshoz a megfelelő módon viszonyulni, ha ezzel tisztában vagytok. Van akinél még nem érdemes erőltetni és van akit felesleges vagy lehetetlen visszahúzni.

A második nap is az volt a kérdés, hogyan tudom elérni a céljaimat, mi az ami ehhez a legjobban segít.
Van e sikerkód?


Mint láthatod, ez csupa olyan dolog, amit már ismertél. Legfeljebb eddig egy másik megvilágításból szemlélted.
Szalay Ádám háta mögött lévő táblarajz is nagyon fontos.
Mi mennyire fontos egy adott dolog megvalósulásában és abban milyen kérdés játszik a legfontosabb szerepet.


Ezt a saját jegyzetfüzetemből tudom most Neked megmutatni, így a minőségért elnézésedet kérem. Bízom benne, hogy érthető és egyben hasznos is lesz így számodra.

A következő aha élményt adó gondolat az az volt, hogy min is múlik a végeredmény.


Ez minden irányban igaz.
Úgy is, hogy történik valami és arra TE hogyan reagálsz.
Úgy is, hogy te akarsz valamit, vagy teszel valamit és arra mások hogyan reagálnak.

Ha számodra nem megfelelő a végeredmény akkor azon a bizonyos reakción kell változtatni az első esetben, mivel eseményekre, mások cselekedeteire nincsen ráhatásuk.
Ha azt szeretnéd, hogy mások másképpen reagáljanak, akkor viszont a saját cselekedeteden vagy annak módján kell változtatni.
Igazi befolyásunk csak saját magunkra van.
A magukon, magunkban véghezvitt változások fogják eredményezni a körülöttünk lévő világ változásait.

Természetesen nem csak munkával telt el az idő.
Viszont ezek is fontos tanulsággal szolgáltak.

Játszva is lehet tanulni:
















Egy élmény pedig olyan dolgokra sarkall, amit a hétköznapokban nagyon kellemetlennek gondolsz.
Személyes példám.
Nem szeretek korán felkelni. Nehezemre esik.
Mégis itt a siófoki Residence Hotel wellness részlegében lévő külső jakuzzi medence erre késztetett.

Mert még vasárnap is ki akartam élvezni azt a csodálatos érzést, hogy ott lehetek.

Ehhez viszont fel kellett kelnem 6:30-kor.
7 órára lent lenni, hogy el tudjak merülni a finom forró vízben.
Miért ilyen korán.
Hogy kellő ideig tudjam élvezni ezt az állapotot, majd utána visszatérve szobába összepakoljak, ismét szépen felöltözzek, megreggelizzek és 10 órára ott üljek a tréningen.

Mind ehhez hozzá tartozik, hogy még korábban keltem, hogy kimenjek a Balaton partra a hajnali fényeket megnézi.
Az élmény csodálatos.








Jajj, bocsánat.
Majdnem elfelejtettem megmutatni neked a wellness részleget és az ott készült videót.



Szerinted érdemes így itt dolgozni? :)
Van olyan dolog, amiben közösen együttműködve tudnánk Neked is segíteni az előrejutásban?
Legyen ez akár egészségügyi, akár anyagi, akár kapcsolatbeli probléma.

Örömmel várom a jelentkezésedet bármelyik elérhetőségemen.
Ezeket itt megtalálod: elérhetőségeim

Csodás és sikeres napokat kívánok Neked!
Örömteli pillanatok fűszerezzék a megvalósuló vágyaid útját!



2014. szeptember 5., péntek

Szabadítsd fel saját magadat!


Takarítsd ki az agyadat, és boldog leszel!!!!
A félelem az, ami olyan szokásokra veszi rá az embert, amelyek teljesen idegenek tőlük. A szokásaink, akárcsak az elménk, fejleszthető. Minden olyat kizárhatunk az életünkből, amelyek visszahúznak minket, és idegenek a valódi, boldog énünktől.

Nézzük:
1. Panaszkodás Ez az egyik legelterjedtebb emberi szokás. És egyben ez az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy felelősségvállalás és konkrét cselekvés helyett másban keressük a hibát, egyszerűen a körülményeink áldozatává válunk. Te szívesen vagy a körülményeid áldozata?
Megoldás: szívd fel magadat, és vedd a kezedbe a sorsod irányítását!
2. Pletykálkodás Egy másik szintén gyakori rossz szokás. Mit jelent a számodra a pletyka? Miért pletykálkodsz? Nem azért, hogy ezzel tereld el saját magadról a figyelmet?
Megoldás: másokról való puszta feltételezések helyett objektív információkat keress. Baj esetén kibeszélés helyett mutass együttérzést.
3. Halogatás A fontos dolgok halogatása végül mindig intenzív szorongáshoz vezet (pl. nem veszed fel a telefont). Ha tudod, hogy meg kellene csinálni egy feladatot, de eddig még nem vágtál bele, akkor csináld meg most. Miért tologatnád magad előtt?
Megoldás: Vegyél egy mély lélegzetet, és tedd, amit tenned kell!
4. Szüntelenül csak a munka Akár a te munkád a legfontosabb a világon, akár nem, mindenkinek szüksége van pihenésre. A hivatás az élet része, de pihenj néha, ne félj attól, hogy ha nem dolgozol, nem fogják látni, hogy létezel! Keresd meg a benned szunnyadó taoistát és adj választ erre a kérdésre: ”Az életem végén azt fogom jobban sajnálni, hogy nem dolgoztam még többet, vagy azt, hogy nem töltöttem több időt a szeretteim és a barátaim körében?”
Megoldás: Lazíts, iktass be heti egy pihenőnapot, amikor csak a családoddal foglalkozol.
5. Felesleges kiadások Azt hiszem, ehhez nem kell túl sok magyarázat. Az időnk nagy részét olyan dolgok vásárlására (vagy vásárlásra szükséges pénz előteremtésére) fordítjuk, amelyek azon kívül, hogy az önérzetünket növelik, semmi másra nem jók. Ne feledd, hogy mindenféle plusz tárgyak nélkül is teljes személyiség és egyéniség vagy, nincs szükséged felesleges kiegészítőkre.
Megoldás: fogadd el, hogy nem a tárgyak tesznek azzá, aki vagy.
6. Azon aggódni, hogy mit gondolnak mások Talán meglepő ezt hallani, de az idő nagy részében az égvilágon senki semmit nem gondol rólad. Ezt most ne vedd rossz néven, egyszerűen csak a többiek is pont azzal vannak elfoglalva, hogy te éppen mit gondolsz róluk. “Amit szerinted mások gondolnak rólad, azt valójában te gondolod magadról.”
Megoldás: vonatkoztass el attól, hogy éppen mások mit is gondolnak rólad. Ez egy csomó mentális energiát megspórol.

7. Perfekcionizmus és önbizalomhiány A tökéletesség bűvöletében élni valójában állandó félelmet jelent. Ha maximalista vagy, akkor szinte állandóan kétségbe vagy esve, és mindent és mindenkit meg akarsz javítani. Ha mindig a hibákat keresed, majd javítasz rajtuk, aztán megint hibát keresel, amit javítani lehet, akkor romboló és szükségtelen ciklusokba kergeted magadat. Ha a hiányosságokat keresed, az elméd is a negatív dolgokkal kezd el azonosulni.
Megoldás: próbálj meg a pozitív dolgokra fókuszálni: nem kell mindent tökéletessé tenni! (Nem is lehet.)

8. Rágódni a múlton, aggódni a jövőn Ó, igen, ezek a legalattomosabb szokások. A félelem nagyon szereti ezeket a szokásokat, mert így állandó terrort tarthat az elmédben. Rettegsz, hogy a jövőben megismételed a múlt hibáit. Ha a múlt és a jövő között őrlődsz, soha nem leszel a jelenben. Márpedig mindened, amid van, az csak a jelen pillanatában van. Hogy szeretnéd a jelent tölteni?
Megoldás: a múlt hibáira úgy tekints, mint bölcs oktatómesterekre, amelyek alapján okos döntéseket hozhatsz a jelenben.

2014. augusztus 6., szerda

Téged is meglep?

A legtöbben csodálkoztok azon, hogy miért is szenteljük az életünket az mlm üzletnek.
Miért tartanak ki néhányan még akkor is, ha eddig nem sikerült a kiugrás, a "big business".

Nézd meg a mentorom videóját!
Én kaptam jó néhány választ ebből!







További részletekért nézd meg a weboldalamat www.salsacafe.eu
vagy
vedd fel velem a Kapcsolat-ot

2014. július 20., vasárnap

Biztonság RÉGEN vs. Biztonság MOST

"Az ember agyát nem azért alakította ki a természet, hogy az igazságot keresse, hanem azért, hogy élelem, biztonság és hasonló dolgok után kutasson, hogy felismerje az előnyös helyzeteket, hogy nap mint nap segítse az embert az életben maradásban. Az agy a túlélés szerve."
Szent-Györgyi Albert

Sokszor arra vágyunk, ami éppen nincsen.
Ma nagyon nehéz a biztonság valódi érzést megteremteni, átélni.
Ma az egyik legnagyobb negatív erő a világban szerintem a bizonytalanság.

A globalizáció, a politikai és gazdasági rendszerek összevonása, a népeket szándékosan butító és lekötő tömegmédia, illetve az azon keresztül közvetített szuggesztió  mind bizonyos embercsoportok játékszerei, mi pedig a gyanútlan elszenvedői vagyunk a globális játéknak.
Ez a játék nagyon durvává vált. Már a kapitalizmus ütőere, a pénzügyi rendszer került veszélybe. A globális pénzügyi válság és a példátlan országmentő és banki segélycsomagok ennek jól látható bizonyítékai. A többit egyelőre sajnos sikeresen elrejtik előlünk. A vállalatok általunk látható, operatív vezetői kényszerpályán vannak. Sokszor nem a meglévő vagy éppen hiányzó jóindulatukon múlik, hogy alkalmazottaiknak milyen juttatásokat adnak, vagy mikor kénytelenek leépítéseket, kényszernyugdíjazásokat bejelenteni. Ők is elszenvedőik ennek a globális játéknak, csak egy másik szinten. A verseny olyan mértékűvé vált, hogy az életben maradás nem engedi meg a jóindulatot. Vagy végrehajtja precízen és szigorúan, amit a tulajdonosok elvárnak, vagy le is út, fel is út..
Az a kérdés mikor ér véget a játék. Mi fog ekkor történni?
Addig viszont mindannyiunknak a mostani groteszk világban kell élnünk és itt kell kihozni belőle és magunkból a legjobbat. Egy adott munkavállalói állásban bízni ilyen körülmények között nemcsak átgondolatlanság, de bizonyos körülmények között felelőtlenség is magunkkal és családunkkal szemben. Ráadásul van itt még egy dolog, ami a globális játék káros hatásainál is erősebb…

Emlékszel arra, vagy láttad már filmen, hogy régen a telefonközpontokban kisasszonyok kapcsolgatták össze a hívásokat? Hová lettek? A technológia kiváltotta őket. És a gyári munkások? A liftet kezelő személyzet
A múlt század végén olyan mértékben gyorsult fel a technológiai fejlődés, hogy munkahelyek és szakmák egész sora szűnt meg vagy hal ki napjainkra. A gyártósorok mellől a tömegek a szolgáltatóiparba menekültek, ami egy kis időre elodázta a problémát. Azonban nem szabad azt hinni, hogy a szolgáltatások terén nincs automatizálási lehetőség! Ez csak a megoldandó technológia kérdése, az pedig rohamléptekben fejlődik továbbra is.
A következő években elképzelhető, hogy a biztosnak hitt szakmák megszűnnek: nem lesz szükség fordítókra, ügyfélszolgálati munkatársakra, adatrögzítőkre, pénztárosra, takarítókra, tömegközlekedési járművek vezetőire és ellenőrökre, sőt, később gyakorló orvosokra és tanárokra sem. Idővel a mai szakmák 90-95%-ában a feladatokat gépek vehetik át a helyet. Nézd példaként erre az autógyárak teljes automatizálást.

Na és hogyan készül fel társadalmunk erre a gyökeres változásra?

Tanulás, oktatás terén nem, hogy fejlődést látnánk, visszafejlődés van. Rémülve tapasztalom, hogy a fiatalok egyre kevésbé élet-érettek.
Erről nem ők tehetnek!
A világ változását nem követik le a megtanulandó ismeretek változása. Persze, szükség van alap ismeretekre. Matek, fizika, történelem, irodalom, stb. .
Hol maradnak azonban az új kor szükséges ismeretei az alapképzésből?
Pénzügy, kreativitás, vállalkozás, önismeret, önfejlesztés, önérvényesítés.
Óriási probléma, hogy még mindig mindent globálisan akarunk megoldani és tanítani. A világban ma már a specialisták érvényesülnek. Általános szakmákkal Dunát lehet rekeszteni. Közgazdász, jogász, orvos, informatikus, gépész, kohász, mérnök....
Mit érünk ezekkel az általános képesítésekkel, diplomákkal? SEMMIT
Akkor leszel keresett, akkor leszel feltűnő, akkor tudod magad "eladni", ha valamiben különleges vagy. Ha specialista vagy.
Minden állásajánlatban azt olvasod: 3-5 év gyakorlat. HOL szerezd meg? Azalatt miből élj? Az alatt miből finanszírozd a tanulmányod költségeid és az esetleg erre korábban felvett hitelek törlesztőit?

Milyen jövedelem szerzési lehetőségeid vannak.
Munkavállalás - azaz Állás
Multinál? Sok munka, túlóra, droid élet, kevés fizetés az alap szinteken. Persze magasabb beosztásokban találhatóak jó jövedelmek de az mennyi idő? 15-20 év. Van ennyi időd várni?
Ez biztos pénzt jelent?
A NOKIA most számolja fel Komáromban a gyárát. Biztosnak hitt állások voltak ezek még tavaly? Igen! és MA? NEEEEM!
100% biztonságot ad akkor egy multi a mai változó gazdasági környezetben?

Kis és középvállaltoknál vállalt állás
Barátságos környezet, kisebb létszám, rugalmasabb szervezet.
Több feladat, nagyobb felelősség.
Gazdaságilag sokkal sebezhetőbbek, a piac tengere sokkal jobban dobálja.
Egy befürdött projekt azonnal tönkreteheti, ha pedig túl óvatos vagy túlságosan a pénzügyi biztonságra törekszik pont ezért bukhat el egy két projektet.
Vállaljuk be kis haszonért a dolgokat, hogy a dolgozókat ne kelljen elbocsátani. Ez megy egy-két évig. Utána viszont ha nincs miből fejleszteni, akkor piacképtelenné válik a cég.
Nézz körül Magyarországon (sajnos)!

Saját hagyományos szakmákban történő vállalkozás
Lásd mint fentebb, csak még sokkal nagyobb felelősséggel és munkaigénnyel.
Nagy befektetési szükségletekkel mind munka min, energia mind anyagi javak terén.
Kétséges megtérüléssel.
Van még ezen a téren a franchise lehetősége. Itt láthatunk magunk előtt egy példát, ami működik. Kapunk egy kész működési tervet. a befektetési igény viszont itt is magas. Ráadásul van a sok minden általános költségek mellett egy plusz tényező a Franchise-díj költség
Nem, nem azt mondom, hogy ezeken a területeken nincsenek és nem is lehetnek sikeres cégek.
Nem azt mondom, hogy ezekben a cégekben nem lehetnek boldog, elégedett emberek, dolgozók, vezetők és tulajdonosok.
Vannak ilyen cégek és ilyen emberek.
Csak nagyon jól meg kell ezt is nézni, mielőtt beleugrik az ember fia.

És mi van akkor, maikor már nem tudunk dolgozni?
Lesz nyugdíj?
Ha ma engem kérdezel azt mondom nem. Ha kicsit árnyaltabban válaszolok akkor azt mondom, nem tudom.
Akkor lesz biztosan, ha megteremted magadnak!
Hogyan. Erre sok lehetőség van. Én itt nem mennék mélyebben bele csak címszavakban. Előtakarékoskodás, saját befektetések, élet - vagy nyugdíjbiztosítás.
Megoldás au is, ha egy olyn vállakozást, jövedelmet tudsz felépíteni, ami nmélküled is működik. Akkor is hoz neked jövedelmet, amikor TE már kiszállsz, nem tevékenykedsz aktívan. Ezt hívják passzív jövedelemnek.

Manapság is még rengetegen az államtól, a kormánytól várnak megoldást.
NEM LESZ!
Már nem jönnek vissza a korábbi rendszerek, a 20 filléres kenyér és az 50 filléres fagyi. Ezt el kell fogadni!
A kapitalista világ is megváltozott és nem tudjuk mi lesz belőle.
Azt viszont tudhatjuk, hogy mi mit akarunk és ezért mit teszünk meg.

Eljött az ÖNGONDOSKODÁS kora.

Nem, nem kell mindenkinek vállalkozónak lenni.
Nem, nem lehet mindenki csak irányító.
Igenis szükség van a munkásokra, a dolgozókra. Kell kőműves, festő, burkoló, villanyszerelő, lakatos, bolti eladó, fodrász, kozmetikus, könyvelő, varrónő, gyári dolgozó, takarító, kertész, stb.
Szükség van rájuk, mert kellenek házak, lakások, kertek, közterek, utak, játszóterek, frizurák, ruhák, élelmiszerek, és még hosszasan sorolhatnám.
Őket meg kell fizetni becsülettel.

A termékeknek el is kell jutni valahogy a vásárlóhoz.
És itt jön ami nagyon megváltozott.
Régen volt rengeteg időnk, meghallgatunk, elolvastunk, megnéztünk sok mindent, reklámokat.
Ma egyik oldalról állandó rohanás van, másik oldalról rettenetes túlkínálat mindenből.
Kiben bízzak? Mit vegyek meg? Honnan tudjam, hogy mi a jó és mi nem. Mi működik és mi nem?

Mit teszünk ilyenkor?
Megkérdezzük az ismerőseinket, barátainkat, hogy nekik mi a tapasztalatuk, ők mit gondolnak erről (még ha nincs is tapasztalatuk).
Kutakodunk, hogy ki az, aki valami megbízható, személyes információval tudna szolgálni.

Van a világban egy kereskedelmi forma, ami pont ezen az elven alapszik. Ma még kevésbé elismert, sokak által kifejezetten nem kedvelt, azonban sokaknak nagyon jól működő kereskedelmi forma. A személyes ajánlás alapján működő kereskedelmi rendszer.

Nem.
Itt most nem találod meg az én általam működtett MLM (Network Marketing vagy hálózati rendszer) üzlet linkjét, mint azonnali ajánlást.
Hiszen nem tudom, Te mit keresel éppen.
Én azért hoztam ezt fel, mert ez is az ÖNGONDOSKODÁS egy lehetősége.
A fentebb említett szakmák és bármely más munka mellett is végezhető. Önálló foglalkoztatásként, vállalkozásként is.

Akik benne vannak néha azt hiszik, hogy kint csak ossz van. Akik kint vannak néha azt hiszik bent csak rossz van.
Nem így van ez a házassággal is néha? :)
Sok végződik válással manapság.
Ez visszatartja az embereket attól, hogy összeházasodjanak?

Azt gondolom az a fontos, hogy tiszteljük a másik gondolatát, hitét, elhivatottságát, állásfoglalását, nézeteit.
Igen, nekem bejött az MLM-en belül lenni, még ha nem is vagyok jelenidőben kő-gazdag.
Sokat jártam előtte iskolába, és nem csak a padot koptattam, hanem el is végeztem azokat becsülettel, megszerezve az ott megkapható képesítéseket, diplomákat.
Volt több munkahelyem, multinál és kkv-ban is, voltam (kényszer)vállalkozó is.
Aztán jött egy lehetőség és belevágtam. Nem, nem voltam kész MLM szakember. Viszont ami itt jó, hogy a munka mellett tanulhatok. az üzletemmel együtt fejlődhetek úgy, hogy közben van már forgalom és van már jövedelem is! Nem előre kell megfizetni a tandíjat, amit majd később, talán..., megkeresel
Ami nagyon fontos a számomra az viszont már megvan! Szabad vagyok és én osztom be a saját időmet.
Lehet, hogy neked más dolgok fontosabbak. Nézd a világot aszerint!


"A mozdulatlanság a biztonság hamis, veszélyes illúzióját teremti."
Barbara Michaels

Fogadd el a változást!
Ma egyetlen dolog, ami biztos, és ez a változás bizonyossága.
Darwin szerint nem a legerősebbek élték túl a Föld katasztrófáit, hanem azok, akik legjobban tudtak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.
Néhány gazdasági és marketing szakember szerint ma nem a nagyvállalatoké és a pénzügyileg erős vállaltoké minden esetben a siker.
Azé  siker, aki gyorsabb, aki hamarabb odaér, aki hamarabb válaszol aki hamarabb ad megoldást.

Sajnos a mai világban már nem működik az, hogy megtanultam, elhelyezkedem egy állásban és boldog életem lesz.
Kreativitás, specializáció, önálló tevékenység, önképzés, önfejlesztés szükséges.
Erre lehetőségünk is van az on-line világ korában. Az interneten szinte mindenre találunk megoldást, tananyagot, útmutatást, eszközt.

Ha van egy ötleted kezdj bele!
Igen! Lesznek buktatói, lesznek sikertelen oldalágak. Folyamatosan fejleszteni és fejlődni kell majd. Viszont folyamatában tudsz tanulni is!
Ne várd meg míg tökéletes lesz, mert az soha nem jön el.
Mit szoktak nagyapáink mondani egy kertes házra? Soha nincs kész. Mindig akad valami tennivaló!

Kezd el! Vágj bele!
Kérj hozzá tanácsot, segítséget olyanoktól, akiknek már van hasonlóban tapasztalatuk.
Teremtsd meg a magad világát, a magad boldogságát, a magad jövedelmét, a magad tanulását, a magad idejét és a magad szabadságát.

Miért?
Mert senki más nem fogja megcsinálni helyetted!