A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: igazság. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 28., szombat

Pénzügyi mintáink

Pár éve nyáron egy barátnőm felhívta a figyelmem egy cikkre, mely szerint egy angol lottómilliomos három év után megunta a henyélést, és elvállalt egy gondnoki állást egy iskolában. Az illető 900 millió forintnak megfelelő angol fontot nyert, de az évek alatt életén semmit sem változtatott, csupán annyit, hogy vett egy új autót. A lány nem értette, hogy valaki ennyi pénz birtokában hogy lehet, hogy mégis elmegy dolgozni, és különösképp furcsállotta, amikor én azt mondtam erre a történetre: az illető egy nagyon szerencsés ember.

Miért gondolom ezt?
Mert a legtöbb lottómilliomos elveszíti a nyereményét nagyon rövid idő alatt. És ez egy olyan dolog miatt történik meg velük, amiről igazából nem is tehetnek.

Pénzügyeink fundamentumai.

Pénzügyeid ugyanis azokkal a gondolatokkal kezdődnek, melyeket a fejedben a sikeres, gazdag emberekhez, illetve a vagyonhoz társítasz.

Lehet, úgy gondolod, hogy csak csalással és hazugsággal lehet pénzhez jutni?
Esetleg úgy érzed, hogy a pénzt nehéz megszerezni és még nehezebb megtartani? 
Vagy akár azt, hogy ahhoz, hogy valaki gazdag legyen, örökölnie kell, netán hatalmas szerencséje kell, hogy legyen?

Vagy talán az a véleményed, hogy a pénz nem is olyan fontos dolog?

Amikor ilyen módon gondolkodsz, akkor az elméd úgymond "leblokkol", és ezzel a gondolkodással gyakorlatilag lehetetlenné teszed számára azt, hogy meglássa a lehetőségeket a pénzteremtésre – pedig ezek a lehetőségek ott vannak az orrod előtt.

Az agyad egy olyan szerved, amely évmilliók alatt fejlődött tökéletessé mindössze egyetlen feladatra: hogy szelektálni tudjon a minket érő bődületes mennyiségű információból.
Hogy ne kelljen azokkal a dolgokkal foglalkoznunk melyek lényegtelenek, és azzal tudjunk foglalkozni, ami lényeges.

Ha meglátsz egy fiatalembert egy drága autóban, és te ebben a pillanatban azt gondolod, hogy: "Biztosan csalással szerezte a pénzét", akkor a következő dolog fog történni:

Mivel te alapvetően jó embernek tartod magad, az elméd automatikusan blokkolja azokat a lehetőségeket, melyek a meggazdagodásodhoz vezetnének. Ezzel tulajdonképpen beprogramoztad arra, hogy mi a lényeges és mi a lényegtelen, az elméd pedig tökéletesen ki fogja szelektálni a lényegtelen dolgokat – köztük a meggazdagodáshoz vezető lépéseket is.

Hogy miért?

Azért mert ha te is gazdag lennél, akkor azzal te is rossz emberré válnál.

Gondolkodj csak el ezen egy pillanatra!

Hogyan akarhatsz gazdag lenni, ha azt gondolod, hogy a gazdag emberek csalók, rosszak?

Ez körülbelül olyan, mintha utálnád a sárgaborsó főzeléket, de azért minden vágyad az lenne, hogy sárgaborsó főzeléket egyél.

Ennek nem sok értelme van az elméd számára!

Rendszerint saját magunkat akadályozzuk…

Gondolj csak bele: a sportkocsis fiatalemberről alkotott véleményednek egy fikarcnyi hatása sincs az ő életminőségére, lelkiállapotára és vagyoni helyzetére.
Ezzel szemben azonban a véleményednek óriási hatása van a saját életminőségedre, a saját lelkiállapotodra és a saját vagyoni helyzetedre!

És ez nem csupán a pénzre igaz! Ha például azt gondolod magadban, hogy a szinglik mind lúzerek, mivel képtelenek arra, hogy párt találjanak maguknak, akkor azzal csak saját negatív párkapcsolati mintáidat erősíted meg, azzal csak saját magadat fosztod meg a jó közérzettől, és a saját párkapcsolatod minőségét csökkented!

Sajnos ez nem egy olyan dolog, amelyet teljes mértékig te irányítasz. Az, hogy jelenleg mit gondolsz a pénzről, az semmi másnak nem köszönhető csak annak, hogy milyen mintákat láttál a szüleidtől, barátaidtól, családtagjaidtól.

Ha a te családodban a szüleid azt gondolták a pénzről, hogy "rossz", vagy "nehéz megkeresni", vagy "szerencsésnek kell hozzá lenni", akkor valószínű, hogy a te fejedben nagyon hasonló korlátozó gondolatok jöhettek létre.

Ez a folyamat természetesen nem tudatosan megy végbe. Az esetek nagy részében még azt sem fogod észrevenni, hogy ugyanúgy gondolkodsz, mint ők, maximum annyit, hogy hasonló problémáid vannak pénzügyi területen. Olyan minták jöttek létre a fejedben, amelyek nem a pénzért, hanem pénz ellen dolgoznak.

„Én aztán nem fogok úgy viselkedni, mint az apám, vagy az anyám.”

Azonban a gyerek mikorra felnő, mégis pontosan ugyanazokat a viselkedési mintákat követi, mint a szüleik.

Te nem így gondolod?

Felmérések bizonyítják, hogy abban a családban ahol valamelyik szülő dohányzik nyolcszorosan nagyobb annak az esélye, hogy a gyerek is rászokik.

Nem a szülő szoktatja rá a gyereket.

Egészen egyszerűen a gyerek azt látja, hogy a szülők ezt csinálják, és még annak ellenére is, hogy nem akar dohányossá válni, mégis azzá válik.

Azért mert a minta rögzül a fejében.

A tapasztalat azt mutatja, hogy fejünkben lévő sablonokat, mintákat segítség nélkül kitörölni csak elenyésző számú keveseknek sikerül. A vagyonteremtésnek viszont a megfelelő minták az egyik legfontosabb alapja.

Hogy miért?

Azért mert ha valamilyen mélyen beivódott mintát követsz, akkor az meggyőződéseddé is válik. Tipikus példa a fent említett dohányzás, ami egy ilyen mély minta, amiről mindenki tudja, hogy ártunk vele magunknak, és ennek ellenére olyan meggyőződésekkel bástyázzuk körbe a saját dohányzásunkat, hogy magunk is elhisszük az ezzel kapcsolatban elhangzó szólamainkat: "én szeretek dohányozni", "túl stresszes az életem, hogy leszokjak", "Churchill is 90 évig élt", és így tovább.

Gondolkodtál már azon valaha, vajon hány negatív minta van a fejedben ezzel kapcsolatban?
És milyen meggyőződésekkel vannak ezek a negatív minták körbebástyázva?

Mi a megoldás?
Megválni a meggyőződésektől!

A rossz hír az, hogy éppen ezért hiába próbálnál meg mostantól arra fókuszálni, hogy, a pénzt könnyű megkeresni, mert a mintáidból fakadó meggyőződéseid miatt nem fogsz benne MAXIMÁLISAN hinni.

A jó hír azonban az, hogy vannak olyan módszerek, melyek képesek gyökeresen átalakítani a gondolkodásmódodat, és segítenek abban, hogy ez a folyamat könnyű legyen számodra.

És ez a tudás szerencsére számodra is elérhető.

Az első és legfontosabb lépés az, hogy mit gondolsz magadról? Érdemesnek tartod magadat a sikerre, vagy inkább úgy gondolod, hogy az élet számodra csak apróságokat tartogat?

Az igazán sikeres emberek úgy gondolják (siker alatt érthetünk akár anyagi, akár párkapcsolati sikert, vagy bármi mást), hogy ők érdemesek a legjobbra.

A legjobb példa erre ismét csak a lottómilliomosok. Ha rákeresel az interneten a lottómilliomosok sorsára, akkor rengeteg katasztrofális történetet fogsz találni arról, hogy mi történt a több milliárdot nyert emberekkel.

Két éven belül ezen férfiak és nők kétharmada teljes egészében elherdálta a vagyonát, és gyakran rosszabb anyagi körülmények közé süllyedtek vissza mint ahol korábban voltak.

Íme néhány vélemény, amit ezek a "nyertesek" mondtak:

"Ez volt a legborzalmasabb dolog, ami történt velem."

„Bárcsak soha ne nyertem volna."

„Ha újra kezdhetném, akkor mindent másképpen csinálnék.”

Ebből a felsorolásból sajnos több százat találni, elsősorban angol nyelven.

Hogy miben más ezeknek az embereknek a szemlélete, mint azoknak az embereknek, akik a maguk erejéből jutottak fel a csúcsra?

Az, hogy belül nem érezték elég jónak magukat ahhoz a mennyiségű pénzhez, amit megnyertek.

Tehát máshogy gondolkodtak!

Ha egy sikeres embernek pénzt adsz, ő meg fogja duplázni, vagy meg fogja triplázni, mert tudja, hogy ő képes rá!

Ha egy hétköznapi embernek, aki nem érzi magát érdemesnek nagy vagyonra pénzt adsz a kezébe, akkor el fogja herdálni.
Szinte kifolyik majd a kezei közül.

Természetesen, ha rákérdezel, akkor mindegyikük azt fogja mondani, hogy ő megérdemli. Mindegyikük azt fogja állítani, hogy ő tudna mit kezdeni a pénzzel.
Azonban a gyakorlat egészen más képet mutat...

Egészen addig, amíg legbelül mélyen te nem érzed magadat megfelelőnek ahhoz, hogy hatalmas vagyonod, boldog párkapcsolatod, vagy bármilyen más eredményed legyen, addig ezek a sikerek el fognak téged kerülni.

Érdemessé válni a sikerre.

Természetesen nagyon ritka az, hogy valakinek nagy vagyon hulljon a kezébe, ezért közvetlen veszély nem fenyeget. Viszont ha jobban szeretnél élni, ha több pénzt szeretnél keresni, akkor fontos, hogy megértsd, nem te tehetsz arról, ha nem rendelkezel a sikeres emberek észjárásával

Ha nem volt a közeledben olyan szülő, barát, vagy munkatárs, akit le tudtál volna másolni, akkor gyakorlatilag esélyed sem lehetett arra, hogy ennek a tudásnak a birtokába jussál.

Éppen ezért fontos az, hogy fejleszd a gondolkodásodat, és tanulj olyan emberektől, akik már eljutottak arra a sikerszintre, ahova te is vágysz.

A leghatékonyabb tanulási folyamat ugyanis az utánzás. A legalapvetőbb készségeidet – például a járást, a beszédet is – utánzással sajátítottad el, és valljuk be őszintén, ezekben minden bizonnyal elég jó vagy.

Azok a képességek azonban, amelyeket nem másolás útján sajátítasz el, jóval nehezebben kialakíthatóak számodra, mivel az elméd nem tud egy lépésről lépésre épülő mintát követni.

A fenti írás a http://www.szemleletfejlesztes.hu/ tulajdona

2013. június 6., csütörtök

Itt az igazság az MLM-ről

Egy teljes hírlevelet másolok be ide nektek, hogy láthassátok, honnan jött az infó, és hogy ha kedvetek van hozzá, akkor teljes anyagot meg tudjátok nézni.

WebDream IUNO | MLM start 15 lépésben - 13. A szabadság üzlete ProfiMLM :: Hírlevél
 
MLM start 15 lépésben - 13. A szabadság üzlete

„95 százalék attitűd, 5 százalék technika" - a tapasztalatok azt mutatják, hogy csak így, ebben az aránypárban alkalmazva lehetünk sikeresek a hálózatépítésben. Az "MLM Start 15 lépésben" hírlevél sorozat éppen Neked szól, ha új vagy és szeretnéd megtanulni a hálózatépítés szakmai alapjait, vagy "csak" felfrissíteni, mélyíteni a tudásodat. 

Gondolkodtál már azon, hogy jó lenne nem ébresztőórára kelni, hanem a biológiai órád ébresztene akkor, amikor eleget aludtál? Biztos felmerül a kérdés benned is: Lehetséges ez? És ha igen, hogyan? A válasz: Igen, lehetséges. Építs fel egy MLM-vállalkozást, és válj anyagilag függetlenné. Mai cikkünkből megtudhatod, miért mondják, hogy az MLM a szabadság üzlete.
 
Ehhez a témához kapcsolódó könyvajánlónkat a cikk végén találod. Bővítsd folyamatosan tudásodat a legjobb üzleti könyvekkel, hanganyagokkal - ez a siker titka! 
 13. A szabadság üzlete
 


Két testvérről szól a történet, Andrásról és Bencéről. Mindketten felnőtt családapák. 

András reggel az ébresztőórára kel. Bíp-bíp-bíp. Tegnap késő estig dolgozott, szinte laptoppal az ágyban aludt el. Fáradtan, de kötelességtudóan ébred, és azonnal gyomorgörcse van a mai meeting miatt. A hírhedt amerikai nagyfőnöknek tart ma prezentációt, aki tavaly több kollégáját bocsátotta el a multitól, ahol dolgozik. András nagyon fölkészült, de tudja, hogy nem mindig ez számít. Lehet, hogy valaki a tegnap esti vacsorán a főnök fülébe súgta azt az információt, hogy prezentáció ide, prezentáció oda, csúszásban van a projekt. Ez az állásába kerülhet, pedig 15 éve odaadóan dolgozik a cégnél, és nem rajta múlik, hogy a kínai beszállítónak most komoly minőségi problémái akadtak.

Bencénél ezzel ellentétben nem szól a vekker. Már évek óta saját Multi Level Marketing üzletének passzív jövedelmeit élvezi, és tegnap is időben tért nyugovóra. Ilyenkor a biológiai órája ébreszti föl, kényelmesen kel ki az ágyból, és ébreszti családját. Nincs stressz, mert a gyerekek már tegnap mindent bepakoltak, rövid közös családi reggeli után indulhatnak az iskolába. Evés közben Bence kisebb gyermeke megszólal:

– Apa, ugye jól emlékszem a tegnap olvasottakra? A kudarc ítélőképességünk néhány hibája, amit nap nap után megismétlünk.

– Igen, Kicsim. – Az apa elmosolyodik, és örül, hogy Jim Rohn szavai ilyen mélyen beivódtak kislányába. Hála istennek, az ő gyerekei már jó úton haladnak a siker felé.

A két apa már a nap kezdetekor más pályára tér. Egyik a stressz irányába tart, a másik a harmonikus életet veszi célba. Még visszatérünk Andrásra és Bencére.

Nem véletlen, hogy az MLM-szakma ma már a világ legintelligensebb gazdasági szakértőit is maga mellé állította, mint például Robert Kiyosakit vagy Donald Trumpot, de akár Stephen Covey-t is említhetném. Mindannyian könyveket írnak, arra buzdítva téged, hogy próbáld ki magad ezen a területen.

A miért egyszerű. Mert ez a szabadság üzlete: Azt csinálsz, amit akarsz, azzal, akivel akarod, ott, ahol akarod, akkor, amikor akarod és úgy, ahogy akarod. Nincsenek kötelező terhek, nincs főnök-beosztotti viszony, nincs stressz, nincs korlát az időben vagy pénzben.

Mielőtt elragadna a hév, hogy valóban ezt tedd, álljunk meg egy pillanatra! Ez nem a kezdeti, hanem a végállapot! Sokan összekeverik az MLM-ben azt, hogy honnan indulunk, azzal, hogy hova érünk. Ez azért a szabadság üzlete, mert a fegyelmezett munka jutalmaként elnyered a szabadságot, nem pedig azért, mert már kezdettől fogva azt csinálsz, ami kipattan a fejedből!

Természetesen szigorú korlátok nincsenek és soha nem is lesznek. Csak üzleti alapelvek vannak, szokásmechanizmusok, és egy olyan tapasztalatgyűjtemény, amit nem érdemes figyelmen kívül hagynod. Valóban azt teszed, amit akarsz, ott ahol, azzal akivel stb., de nem árt megkérdezni előbb azokat, akik sikert értek el ebben a szakmában, hogy az ő tapasztalatuk alapján vajon sikerre vezet-e az, amit te csinálni szeretnél. Ez a trükk az MLM-üzletben. A sikeres emberek tanácsainak elfogadása, munkájuk és tevékenységük lemásolása. Ez másolható üzlet, ezért nincsenek korlátai.

András a prezentáció során mindent jól csinál, és úgy tűnik a nehezén túl van, amikor a gyárlátogatás alatt a HR-es kolléga mellé lép: – Várlak 4-kor az irodámban –  mondja. Ez szinte szíven üti a fiatal mérnököt. Pénteken, 4-kor? A DCOM jut eszébe, a multiknál olyan jól ismert mozaikszó. DCOM = Don't Come On Monday, vagyis Hétfőn Már Ne Gyere. Lehet, hogy a laptopját is leadatják vele már ma délután, ahogy a többiekkel tették tavaly? Lehet, hogy valaki tényleg az ő pozíciójára áhítozva sikeres aknamunkát végzett? A gyomorgörcs nem szűnik, a hideg veríték, hogy hétfőn már állást kell keressen, gyöngyözni kezd a homlokán.

Bence a reggeli futás után kényelmesen tér haza, és egy kis szaunázással kiegészítve igazán frissen kezdi a munkát 10 óra magasságában. Gyümölcsöket fogyaszt, jó minőségű táplálékkiegészítőkkel él, ezért folyamatosan javul a sportteljesítménye, kiváló minősítése lett a szűrővizsgálatokon. Már három éve kilépett abból a mókuskerékből, amiben Andrással együtt nyomták az ipart. Elege lett abból, hogy a vállalati piramisrendszerben harcoljon olyanokkal, akik ellenérdekeltek, és csak a saját „mutatóik” érdeklik őket. Esténként munka után elkezdett bemutatókat tartani, csapatot építeni, megtanulta, hogy fegyelmezett, rendszeres munkával hogyan vezessen egyre több embert a saját vállalkozása felépítésében sikerre. Örült, amikor hétvégi rendezvényeken volt kisgyermekes családjával, mert tudta, hogy ezek a rendezvények alapozzák meg a szabad életet. Az üzlete folyamatosan, rendezvényről rendezvényre épül. És ma is emlékszik arra a pillanatra, amikor a főnökének átadta a felmondólevelét, és utána beszállt a fehér limuzinba, amit a szponzora a vállalata bejáratához rendelt. Micsoda érzés volt, Istenem! Kilépni a mókuskerékből a szabad életbe! Csak azért, mert estéről estére fegyelmezetten tudott koncentrálni arra, hogy lelkesen beszéljen embereknek az MLM lehetőségéről. Hihetetlen, hogy milyen egyszerű út visz a szabadságba!

Ez veled sem lesz másképp. Ha szabad akarsz lenni, azért harcolnod kell. Ez egy nemes küzdelem, amit egyébként főleg saját magaddal vívsz. A saját attitűdöd (hozzáállásod) és a saját fegyelmezetlenséged lesz a két ellened pályára lépő ellenfél. Attitűdöd mindig próbál majd átfordulni negatívba, főleg egy elutasító telefonhívás után, te meg pofozgatod majd hanganyagokkal, hogy maradjon pozitív. A fegyelmezetlenséged pedig a napi élvezeteket nem lesz képes nélkülözni, és el-el veszik majd olyan dolgok süllyesztőjében, amik se nem fontosak, se nem sürgősek, csak azonnali élvezeteket nyújtanak, mint egy kis szelet Milka csoki. Tudom, mit fogsz átélni, hidd el, jártam ott, ahol most te jársz. De ne add föl a harcot. Erősnek kell lenned az eltérítő késztetések ellenére.

András benyitott a HR-es irodájába, szíve a torkában dobogott. A nyájas tekintetű kígyó a székében ülve mosolygott, mérnökünk érezte, hogy a szituáció nem sok jóval kecsegtet. A puhatestű szó nélkül átnyújtott egy papírt:

– Nézd át légy szíves, és mondd, hogy ez jó-e így.

A kínai beszállító miatti késedelem, csak rejtetten bújt meg a sorok mögött, az amerikai főnök szignójával ellátott új szervezeti ábra mutatta, hogy András hova kerül az átalakított szervezetben.

– Tudod András, a gyárigazgatóval beszéltük, hogy ebben a krízisben olyan embereket kell a projekt élére állítani, akik tudnak még hozni a lemaradáson, amit okoztál. Sajnálom, hogy el kell vennünk a gépkocsidat hétfőtől, de a helyedre lépő kollégát illeti az autó.

Hideg zuhany. Már három éve övé volt az autó, a sajátját el is adta, és azért költözött távolabbra a cégtől, mert tudta, hogy az M0-son simán beér reggel 25 perc alatt. Nem is tudja, hogyan lehet busszal bejönni a gyárba. Te jó Isten! Mit fog ehhez szólni a felesége? Hogyan magyarázza meg ezt a gyerekeknek? Sokkolva lépett ki az irodából. Nem adnak neki esélyt. Dühöt érzett, és elkeseredést. Ennyi év után, ilyen megalázó módon bánnak el vele. Még jó, hogy nem rúgták ki, lelkendezett belül. Az is megtörténhetett volna. Milyen jó, hogy csak az autót vették el. Tényleg, milyen jó! Tényleg, örüljünk, hogy az állást még megtarthatom, ha nem is abban a pozícióban. Egyre vidámabb lett belül. Egyre vidámabb. Bent az irodában pedig a HR-es telefonált a gyárigazgatónak:

– Könnyen vette. Nem lesz gond. Nem mond fel. Az történt, amit gondoltunk. Mondtam, hogy túlzottan ide van kötve már ahhoz, hogy lépni tudjon. Jobban fél ő annál, hogy fölálljon. – És letéve a telefont, a HR-es dolgavégezetten, mosolyogva nézett rá a parkolóban álló céges S80-as Volvójára.

Bence táncedzésre vitte a gyermekeit 4 órakor. Imádta nézni őket. Hihetetlen gyorsan fejlődnek, gondolta, tavaly ilyenkor még egy cigánykereket se tudtak, most meg hányják vetik a bógnikat, sőt már az egyik flikket is ugrott a múlt héten. Hiába, ha nem lenne hálózatépítő, délután 4 órakor még javában az amerikaiakkal telefonkonferenciázna. A gyerekei is imádták, hogy ő hozta el őket a suliból. Örömmel ugrottak a nyakába. Edzés után a kisebb feltesz egy újabb kérdést:

– Apa, ugye a siker az nem más, mint néhány gyakorlat, nap nap után ismételve?

– Igen, Kicsim. Büszke vagyok rá, hogy Jim Rohn bácsi szavai ennyire jól bevésődtek neked.

– És milyen gyakorlatokat kell ismételni, hogy olyan sikeres hálózatépítők lehessünk, mint te?

– Tudod, Kicsim, egyszerűek ezek a gyakorlatok. Célok, Névlista, Meghívás, Bemutató, Visszakeresés, Elindítás. Ezeket kell naponta, fegyelmezetten gyakorolni. Meg profin. Minél több másolható eszközt alkalmazva.

Ahogy Bence mosolyogva vezetett haza az MLM-cége által finanszírozott ML Mercedesben, szembejött András, aki most utoljára vezeti haza a céges Ford Focust. Egyikük napja szabadon és boldogságban, másikuké stresszben, csalódásokkal és megaláztatásokkal tarkítva telt.

A szabadság mindkettőjük életébe bekopogtatott annak idején. Ugyanazon a bemutatón ültek, de másképp döntöttek. Bence estéről estére bemutatókat tartott. András a családjához ment haza, és közös tévénézéssel telt az este. – Nem érek rá, hogy ilyen hülyeségekkel foglalkozzak – mondta. Ma pedig elvették a céges autóját, és jó, hogy nem rúgták ki.

Az MLM a szabadság üzlete. De a fegyelmezettség útján jutsz el a szabadsághoz. Paradox, de így van. Légy fegyelmezett, tedd bele a munkát, és élvezd az életre szóló szabadságot, ami neked is alanyi jogon jár!


Manapság az internetnek és a közösségi oldalaknak köszönhetően már nincsenek határok, akár a világ túlsó felén is építhetünk hálózatot. Következő cikkünkben megnézzük, hogy hogyan működik a kapcsolatépítés az interneten...

Igazi szabadságot nyújtó MLM üzlet felépítéséhez az alábbi könyveket ajánljuk:

 


megrendeles@profimlm.com
info: +36 70 60 56 111

A ProfiMLM cégfüggetlen szolgáltatásokkal és olyan termékekkel igyekszik segíteni a hálózatépítők munkáját, amelyek bármely hálózatépítő cégnél eredményesen használhatók.

www.profimlm.com