A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sikerszeminárium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sikerszeminárium. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 17., kedd

"Lubickoltam" a színpadon - DXN Üzletépítő szeminárium 2013. december 14.


Szombaton egy csodálatos rendezvény volt és még csodálatosabb, hogy én lehettem ennek házigazdája.
Nincs mit tagadni, hogy nagyon jól éreztem magamat ebben a szerepben, sokszáz ember szórakozását, tanulását, jó hangulatát segíteni a színpadról nagyon felemelő érzés!


Ezúton is köszönöm a DXN vezetőségének a bizalmat és a lehetőséget!

 Az első előadó Dr. Herr Gyula, belgyógyász, kardiológus, aki nem mellesleg 12-szer teljesítette már az Iron man távját. Én sem tudtam pontosan, de ez azt jelenti, hogy egymásutánban úszik 3,8 km-t, majd kerékpározik 180 km-t, majd fut 42,1 km-t.
Ezek alapján azt gondoom, hogy teljesen jogosan és hitelesen beszélt arról, hogy hogyan járul hozzá a Cordyceps és a Spirulina a szervezetünk teljesítőképességének fokozásához.
A szakszó, amit megtanultam az a szuperkompenzáció, azaz hogy edzés során szervezetünket túlterheljük pozitív értelemben vett stressznek tesszük ki. Hogy felkészüljön a következő megpróbáltatásra, az edzést követő pihenőfázisban nem csak a megelőző formát állítja vissza, hanem annál egy kicsit magasabbat, szuperkompenzációt hoz létre. Fontos tudatosítanunk, hogy nem a terhelés, hanem az azt követő pihenés során fejlődünk, a regeneráció nem kevésbé fontos, mint maga az edzés.
Ezt a folyamatot segíti a Spirulina és a Cordyceps. Nagyobb teljesítmény lehetővé téve a következő alkalommal. Nem mellesleg az energiatermelésben is segítik a szervezetet, ATP molekulák szintézisében, így a terheléskor közvetlenül adnak támogatást.
A sportoló hamarabb regenerálódik, jobb a hatékonyság, terhelés után hamarabb nyeri vissza az alap pulzus szintet, ugyanazt a teljesítményt kisebb pulzusszinttel tudja megoldani.

A frissen vagy nem régen minősült gyémántok történetei után azok tartottak beszámolót, akik ott voltak Malajziában a DXN 20. Születésnapján. Számukra ez az utazás teljesen ingyenes volt, mert előző évi munkájukkal kiérdemelték, hogy teljesen költségmentesen részt vegyenek. Rengeteg boldog élménnyel, csodálatos képekkel és hasznos tapasztalatokkal térek haza, ezt osztották meg velünk.

Ezután a sok-sok elismerés végén egy különleges eseményben lehetett részünk. Magyarországon is átadhattuk az első Crown Ambassador azaz Koronás követ elismarést. Rz a DXN marketing rendszerének a csúcsa.
Ráadásul a mostani teljesítmény felér egy világbajnoki címmel, hiszen a DXN történetében még soha senki nem érte el ez t ilyen gyorsan. 4,5 év alatt sikerült a 20 gyémánt vonalat felépíteni Kócsó-Fodor Anikónak és Kócsó Lászlónak. A világon ez meddig rajtuk kívül 8 embernek sikerült.

Örömteli, hogy láthatjuk, semmi sem lehetetlen, és van ki töri előttünk az utat, megmutatja, hogy merre és hogyan tudunk menni a legsikeresebben.
Ezen a képen a Kócsó házaspárral és a Czérna házaspárral láthatjátok Édesanyámat és engem. Czérna Tündi és Szabolcs igazán kiváló vezetők, és közvetlen tanácsaikkal és hathatós segítségükkel személyesen is támogatják az én utamat is.




 Édesanyám is lelkes hálózatépítő. 68 éves kora ellenére minden szemináriumon ott van, sorra építi ki az újabb és újabb kapcsolatokat és egyre több embernek, családnak nyújt segítséget az egészségmegőrzésben és az útkeresésben. Apukám ebben hű társa, aki most nem lehetett itt velünk, de ha a "csodagomba"-ról kell mesélni, akkor nála is kifogyhatatlan a szóáradat.

  

Közvetlen szponzorom Biró Anikó és csapata. Mindig szuper társaság, sok segítséget és terméktapasztalatot kapunk tőle, tőlük is.
Ancsi által ismertem meg a DXN-t, és ezért mindig hálás leszek neki. A véletlenekben nem hiszek, és aminek jönnie kell, az jönni is fog, de azért sosem mindegy, hogy honnan....
  

A DXN fontosnak tartja a segítséget, a humanitárius gondolkodást, szorgalmazza minden tag nagyvonalú adományát, hogy együtt segítsünk újjáépíteni az áldozatok szülőföldjét.
A közelmúltban egy hatalmas trópusi ciklon csapott le a Fülöp-szigetekre.
A "Yolanda" elpusztította az ország központi- és keleti részét, aminek következtében 5600 ember esett a katasztrófa áldozatául.
A 2013. novemberi ITSI szemináriumon a DXN elnöke, Dato Dr. Lim Siow Jin bejelentette, hogy a DXN jótékonysági adományt nyújt a szerencsétlenség áldozatainak.
A DXN International Private Ltd. eddig 5 millió ft-nak megfelelő Fülöp-szigeteki pesot adott a károsultak részére.
Egyúttal lehetőség nyílik világ bármely részén élő tagoknak, hogy december havi bónuszuk minimum
5 %-val hozzájáruljanak az adományhoz.
A bónuszokból összegyűlt tagi felajánlásokat a DXN megduplázza.










Az elhatározás nagyon fontos. Amit mindenképpen meg akarunk tenni, az jó ideje korán megpecsételni, hogy biztos semmi ne jöhessen közbe. Le kell fogolalni neki az időt, magunkban, a határidőnaplonkban is. A képen azokat láthatjátok, akik már biztosan ott lesznek a DXN 5, születésnapi rendezvényén. Különleges helyszínen, nagyszerű műsorral és nem utolsó sorban az én Gyémánt minősülésemmel.

A malajziai utazóktól ezt a képeslapot és egy kulcstartót kaptam ajándékba, előrejelezve, hogy ők már tudják, én képes vagyok rá és megcsinálom. GO DIMOND! Ez van a képeslap hátuljára írva. nekem címezve és általuk aláírva



És mi minden jöhet ki egy kávéból?
Az én 2014. március 1-re szóló belépőjegem.
Eljössz velem?

Ígérem, hogy nem fogsz unatkozni, nagyszerű emberek között, nem csak kiváló, hanem hasznos programon vehetsz részt. Tanulsz, feltöltődsz, motiválódsz a következő időszakra.

Én biztosan ott leszek!
Neked is csak ezt javasolhatom!

2012. június 6., szerda

DXN Üzletépítő szeminárium 2012. június 2.

Nem kevesen voltunk és annál is sokkal többet tanultunk.
Magunkról, az emberekről és természetesen arról, hogy hogyan lehetünk egészségesebbek és hogyan élhetünk hosszabb, teljesebb életet.
Érdekel Téged is?
ITT
és az egyéb kommunikációs vonalakon (30/9699661, miki@salsacafe.eu) is elérsz.

Azonnal kezdődik a program:
DXN Szeminárium Csipkay


Dr Usha Rathnam-mal, a DXN Indiai vezetőjével (több mint 250 000 fős csoportot irányít) , Anikó Biró és Édesanyám társaságában
Dr Usha Rathnam-mal, a DXN Indiai vezetőjével (több mint 250 000 fős csoportot irányít) , Anikó Biró és Édesanyám társaságában

2011. november 9., szerda

Ahol a Tűzhangya megálmodóit és készítőit is meghallgathatod

A változás légy Te Magad!
Hodosán Adrienn (Star Ruby)

Adrienn pár évvel ezelőtt fiatal pedagógusként, hétköznapi elvárásokkal és kilátásokkal, mókuskerék életvitellel élte napjait, ma már vállalkozó szemlélettel és hozzáállással építi a DXN üzletét. Ma már mer álmodni és hajlandó is tenni az álmaiért!
Előadásában saját történetén keresztül fog beszélni arról, hogy milyen nehézségekkel, félelmekkel találkozott eddig hálózatépítése során, hogyan küzdötte le, milyen tanulságokat von le ebből. Mi a különbség a között, amikor valaki sodródik az árral, várja a csodát és milyen az, amikor céltudatosan halad előre. 

Gyógyítás vagy kuruzslás, tanácsadás vagy tanácstalanság, szakértelem vagy kontárság, segítség vagy ártás? Mit tegyünk és mit ne? (készítmények hatásai, javallatai, adagolása, stb…).


Dr. László J. Csaba


Csaba dolgozott belföldön és külföldön, kórházban és kórházon kívül, földön és a levegőben, éjjel és nappal, pénzért és önkéntesen. Tanul és oktat. Nem a foglalkozása, a hivatása orvos. 
Siker, avagy az álmaink felé vezető út
Rakonczay Viktória és Rakonczay Gábor

Első magyar párosként átevezték az Atlanti-óceánt, saját építésű hajójukon, ami a Tűzhangya nevet viseli.
Viktória és Gábor beavatják a résztvevőket, mik azok a nagyon fontos különbségek, amitől valaki sikeres lesz vagy középszerű, esetleg elbukott. Szintén saját tapasztalatokból merítenek, a sikeresség alapvető receptjét adják át, ami életterülettől függetlenül bárhol garantáltan eredményesen alkalmazható. Ha tudni akarod nekik miért sikerült, és főképp, hogy a Te saját álmod Neked mitől sikerülhet, akkor ott a helyed az előadásukon!

ITSI 2011 Singapore!

Élménybeszámoló: Royal Carribean Cruise
Singapore-Penang-Malacca-Singapore

Fényképes, videós beszámoló a 2011.-es év legnagyobb szabású nemzetközi DXN-es rendezvényéről, a Szingapúri luxushajóútról, melyen a világ minden tájáról a legsikeresebb DXN-es üzletépítők vesznek részt!

Elhozzuk neked néhány DXN Crown Ambassador személyes üzenetét, sikerük titkát!

 

A helyszín:
Hotel Novotel Budapest Centrum, 1088 Budapest, VIII. ker. Rákóczi út 43-45.

Jegyvásárlás:
November 28-ig kedvezményesen  3500 Ft helyett 2500Ft.
Igényedet a miki@salsacafe.eu emailon jelezd felém.

November 29-től a központi irodában vagy a helyszínen 3500 Ft.

Találkozunk december 10-én!