A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tények. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tények. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 5., péntek

Szabadítsd fel saját magadat!


Takarítsd ki az agyadat, és boldog leszel!!!!
A félelem az, ami olyan szokásokra veszi rá az embert, amelyek teljesen idegenek tőlük. A szokásaink, akárcsak az elménk, fejleszthető. Minden olyat kizárhatunk az életünkből, amelyek visszahúznak minket, és idegenek a valódi, boldog énünktől.

Nézzük:
1. Panaszkodás Ez az egyik legelterjedtebb emberi szokás. És egyben ez az egyik legárulkodóbb jele annak, hogy felelősségvállalás és konkrét cselekvés helyett másban keressük a hibát, egyszerűen a körülményeink áldozatává válunk. Te szívesen vagy a körülményeid áldozata?
Megoldás: szívd fel magadat, és vedd a kezedbe a sorsod irányítását!
2. Pletykálkodás Egy másik szintén gyakori rossz szokás. Mit jelent a számodra a pletyka? Miért pletykálkodsz? Nem azért, hogy ezzel tereld el saját magadról a figyelmet?
Megoldás: másokról való puszta feltételezések helyett objektív információkat keress. Baj esetén kibeszélés helyett mutass együttérzést.
3. Halogatás A fontos dolgok halogatása végül mindig intenzív szorongáshoz vezet (pl. nem veszed fel a telefont). Ha tudod, hogy meg kellene csinálni egy feladatot, de eddig még nem vágtál bele, akkor csináld meg most. Miért tologatnád magad előtt?
Megoldás: Vegyél egy mély lélegzetet, és tedd, amit tenned kell!
4. Szüntelenül csak a munka Akár a te munkád a legfontosabb a világon, akár nem, mindenkinek szüksége van pihenésre. A hivatás az élet része, de pihenj néha, ne félj attól, hogy ha nem dolgozol, nem fogják látni, hogy létezel! Keresd meg a benned szunnyadó taoistát és adj választ erre a kérdésre: ”Az életem végén azt fogom jobban sajnálni, hogy nem dolgoztam még többet, vagy azt, hogy nem töltöttem több időt a szeretteim és a barátaim körében?”
Megoldás: Lazíts, iktass be heti egy pihenőnapot, amikor csak a családoddal foglalkozol.
5. Felesleges kiadások Azt hiszem, ehhez nem kell túl sok magyarázat. Az időnk nagy részét olyan dolgok vásárlására (vagy vásárlásra szükséges pénz előteremtésére) fordítjuk, amelyek azon kívül, hogy az önérzetünket növelik, semmi másra nem jók. Ne feledd, hogy mindenféle plusz tárgyak nélkül is teljes személyiség és egyéniség vagy, nincs szükséged felesleges kiegészítőkre.
Megoldás: fogadd el, hogy nem a tárgyak tesznek azzá, aki vagy.
6. Azon aggódni, hogy mit gondolnak mások Talán meglepő ezt hallani, de az idő nagy részében az égvilágon senki semmit nem gondol rólad. Ezt most ne vedd rossz néven, egyszerűen csak a többiek is pont azzal vannak elfoglalva, hogy te éppen mit gondolsz róluk. “Amit szerinted mások gondolnak rólad, azt valójában te gondolod magadról.”
Megoldás: vonatkoztass el attól, hogy éppen mások mit is gondolnak rólad. Ez egy csomó mentális energiát megspórol.

7. Perfekcionizmus és önbizalomhiány A tökéletesség bűvöletében élni valójában állandó félelmet jelent. Ha maximalista vagy, akkor szinte állandóan kétségbe vagy esve, és mindent és mindenkit meg akarsz javítani. Ha mindig a hibákat keresed, majd javítasz rajtuk, aztán megint hibát keresel, amit javítani lehet, akkor romboló és szükségtelen ciklusokba kergeted magadat. Ha a hiányosságokat keresed, az elméd is a negatív dolgokkal kezd el azonosulni.
Megoldás: próbálj meg a pozitív dolgokra fókuszálni: nem kell mindent tökéletessé tenni! (Nem is lehet.)

8. Rágódni a múlton, aggódni a jövőn Ó, igen, ezek a legalattomosabb szokások. A félelem nagyon szereti ezeket a szokásokat, mert így állandó terrort tarthat az elmédben. Rettegsz, hogy a jövőben megismételed a múlt hibáit. Ha a múlt és a jövő között őrlődsz, soha nem leszel a jelenben. Márpedig mindened, amid van, az csak a jelen pillanatában van. Hogy szeretnéd a jelent tölteni?
Megoldás: a múlt hibáira úgy tekints, mint bölcs oktatómesterekre, amelyek alapján okos döntéseket hozhatsz a jelenben.

2014. július 2., szerda

A hálózatépítés (MLM) 10 legnagyobb veszélye

1. Kevesebb lesz a szabadidőd....
Az elején mindaddig, míg el nem éred, hogy a már folyamatosan, hónapról-hónapra érkező érkező jutalékod okán feladd a korábbi második (harmadik) munkahelyedet, majd ha úgy akarod, akkor egy idő után az 1-es számút is.

2. Összetűzésbe kerülsz a főnököddel....
Mert nem érti, hogy miért vagy TE olyan jól, mikor ő alig fizet neked...
Persze mind ez csak addig lesz így, amíg ki nem rúgod

3. Csökken(het) az alkalmazotti munka iránti motivációd, miután rájössz, hogy a munkabér által adott álbiztonságnál van bizonytalanabbnak hitt, de hosszú távon több lehetőséget és nagyobb biztonságot adó lehetőség is.

4. Rossz irányba változol az ismerőseid szerint...
Mert már nem akarsz állandóan focimeccset nézni, vagy csak úgy traccspartizni naphosszat, vagy sok más eddig időt rabló dolgot csinálni.
Ne feledd, ezekre is lesz később időd, amikor már felépítetted azt amit elterveztél.

5. Többet kell dolgoznod a pénzért...
Mindaddig, míg ki nem neveled a 2-5 önálló vezetődet.

6. Őrültnek fognak tartani, hogy minek teszel meg olyan dolgokat, amit a többségnek esze ágában sincs...
Mind addig, míg el nem kezdenek irigyelni, majd tisztelni, majd pedig arra kérni, hogy nekik is mutasd meg és tanítsd meg, hogy hogyan kell.

7. Rengeteg NEM-et fogsz kapni...
Ez a cél!
Ebből lehet tanulni, és ez szűri azt, hogy kivel érdemes időt töltened az üzleted szempontjából.

8. Egyedül leszel az úton...
Míg személyiséged fejlődése el nem éri azt, hogy az emberek maguktól csatlakozzanak hozzád és kövessenek a példás úton.

9. Le kell győznöd önmagadat....
Ott kell hagynod a jól megszokott, kényelmes foteledet. Át kell lépned, ugranod a hatalmas kerítéssel körbe vett határaidat.
Hidd el, a szabadság ezeken túl kezdődik!

10. Vagy a fegyelemtől fogsz szenvedni vagy a megbánástól!
A választás azonban a TIÉD!

2014. április 25., péntek

Ki miért fél az MLM-től?

Ma egyik munkatársammal beszélgettem egy szuper jót. Ebből jött az ötlet, hogy egyes részleteit megosszam veletek.
Sok minden mellett arról is szó került, hogy az ő ismeretségi körében szinte mindenki valamilyen módon kapcsolatba került az Amway céggel annak idején, és ezért most mereven elzárkóznak ezektől a típusú üzleti lehetőségektől.

Neki is azt tudtam mondani és neked is, aki ezt olvasod azt mondom. Az emberek általában nem azért lesznek MLM sérültek, nem azért zárkóznak el az MLM rendszerektől mert csalódtak. Nem is azért mert rossz terméket kaptak, vagy mert nem volt jó a közösség, rossz emberekkel találták szembe maguk, vagy nem volt rá idejük (ha akarták) vagy nem tudtak sikeresek lenni annyira, mint akarták...és még sorolhatnám.

Az emberek akkor zárkóznak ennyire el, ha pénzt vesztettek. Meg kellett venniük valamit sok pénzért, amit aztán nem tudtak tovább adni. Óriási összeg volt a csatlakozási díj és ez nem jött vissza nekik. Netalán a barátaik is beléptek és ők is pénzt vesztettek és utána mentek hozzájuk, hogy most akkor mi lesz ,ki adja nekik vissza, amit elbuktak.

Amiért én a a DXN-t szeretem és választottam, mert itt nem tudsz pénzt veszíteni. 5000 Ft regisztrációs díj + 1 db termék vásárlásával tudsz csatlakozni. Nincs megújítási díj, életed végéig szól. Nincsen kötelező vásárlás a stb. A szükséges befektetésed 10 000 Ft alatt marad és mindenre jogosult vagy, amit a DXN cég rendszere lehetővé tesz.
Ingyenes weboldal (18 nyelven), webiroda, webshop, hírlevél és video-email küldő rendszer, oktatási anyagok letölthetőleg és webkonferenciákon és mind ez INGYENES!

NEM KELL OLYANNAK LENNED!
Itt beszélgetésen is felmerült, hogy én jó beszélőkével rendelkezem, Ő meg nem akar előadást tartani, webkonfit tartani stb.
Mondtam nem kell (még). Azért van a weboldalad.
Itt nem kell "olyannak" lenni. Fontos azonban, hogy azt is meg lehet tanulni és ebben a cég teljes támogatását élvezed, hogy emberek előtt tudjál beszélni.
Addig viszont az on-line lehetőségek segítenek abban, hogy építhesd az üzletedet anélkül, hogy nyilvánosan nagy közönség előtt meg kellene szólalni.

Szóval, ha csak ezek a dolgok voltak amik eddig visszatartottak, akkor nézd ezt meg: http://www.salsacafe.eu/
Ha szimpatikus amit ott látsz, akkor hívj fel a kapcsolatnál látható telefonszámon.

2012. november 23., péntek

Napi Inspiráció

"A meggyőzés leghatásosabb eszköze a tisztesség."
Zig Ziglar
 
Már kezdem megtanulni, hogy nem érvekkel kell meggyőzni az embereket. Az a meggyőződés lesz tartós, ami belülről jön. Csak tényeket közöljünk, cselekedjünk méltó módon, mutassunk példát...Ez meggyőző lesz mindenki számára.
DXN = DEXIN = Megbízhatóság, Tisztesség, Becsületesség
Nekem annak idején ez mindent elmondott erről a cégről, hozzá téve azt, hogy a cég kelet-ázsiai filozófiája miatt ez a névválasztás nem marketing fogás, mint lenne az a világ másik irányában....