A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 19., szombat

Gyémánt kitűző margójára

Annyira pörögnek az események, hogy el is felejtettem megosztani veletek az ünnepség részletei és képeit.

Csodálatos volt.

Az exhibicionista személyiségem nagyon szeret a színpadon állni.
Mind ezt ki is élhettem, hiszen én voltam a rendezvény házigazdája



Nagyszerű és hasznos előadások voltak.
Mátrai Szilárd, Kócsó László osztotta meg velünk gondolatait, tapasztalatait és tanácsait.

Rengeteg elismerés került kiosztásra az újonnan, a karrier szintekben előrelépő hálózatépítők számára.
Én is átvehettem a gyémánt kitűzőt és lehetőséget kaptam 2-3 percben elmondani az akkori gondolataimat.



A lehetőségről, a felelősségről és a kitartásról beszéltem.
A lehetőség adott.
A felelősség, hogy ezt hogyan használod ki, 100%-ban mindenkinek a sajátja.
Ha kitartóan minden nap legalább egy kicsit teszel azért, hogy haladj a célod felé, oda fogsz érni.
Ha többet teszel, hamarabb érsz oda. :)

Sokaknak tartozom sok-sok köszönettel , de az alábbi képeken látható két hölgynek különösen.
Biró Anikó, a szponzorom, és Kócsó-Fodor Anikó, aki nagyon sokat segített nekem ezen az úton
Hálásan köszönöm kedves Anikók a sok-sok segítséget, támogatást és bizalmat, amit kaptam tőletek



Felkészültem, felnevelődtem,kiképződtem.
Tudom és biztos vagyok benne, hogy sokaknak fogok tudni segíteni abban, hogy elérjék amire vágynak.

TE is közöttük lehetsz, ha szimpatikus neked az, ahogy gondolkozom, ahogyan dolgozom és ha tudod mit és tudod hogy miért akarod.
A hogyant nem kell tudni. Abban tudok segíteni! :)

Nem harapok csak ha eszem!
Hívj fel bátran, vagy írj nekem egy emailt, hogy fel tudjam venni veled a kapcsolatot.
Elérhetőségeim

2015. augusztus 3., hétfő

Irány Malajzia 12. - Kék Hold

A hétvégén az egyik nagyon kedves barátom legénybúcsúján és egyben baráti elő-lakodalmán voltam.
Régóta kereste már élete párját. Most biztosan mondhatom megtalálta.
Egy nagyon különleges esküvőjük lesz, mely hajón nemzetközi vizeken fog köttetni.

Csodálatos két napot töltöttünk Balatonedericsen.
Biztosan nem véletlen, hogy pont ezen a napon volt az úgynevezett "Kék Hold". azt a jelenséget hívják így, amikor egy hónapban másodszor is teli hold van.
Egyben ez a kép mutatja a kertből való kilátást is a Balatonra. Bár ezen a képen kevésbé látszik, de szembe velünk volt a Badacsony is :)

Joggal kérdezed, hogy mi köze van ennek Malajziához.

Az én fejemben és szívemben nagyon sok.

A DXN az nem egy egyszerű üzleti vállalkozás, hanem egy család, egy baráti társaság. Bárhová mész a világon, szeretettel, segítő készséggel, barátsággal fogadnak újra és újra.
Vannak olyan kapcsolatok, ahol az üzleti érdek szinte eltörpül, hiszen nagyon távoli vonalak találkoznak.
A gondolkodás hasonlósága, a minden irányba megnyilvánuló segítő szándék és még számos más közös vonás kapcsolja össze és tartja egyben ezeket a nagyon különböző embereket.

Mindez több mint 20 éves múltra tekint vissza. Nyugodtan mondhatjuk, hogy már legalább két-genereciós :)

Ez például egy korábbi családi nap fényképe. Hasonló rendezvény idén is lesz, pont a következő hétvégén.


Nekünk fontosak ezek a kapcsolatok és az összetartozás!
És neked?




2015. július 4., szombat

Volt , VOLT, de LESZ is! :)

A legtöbben Sopronban a VOLT Fesztivál lázában égnek.
Koncertek, barátok, ismerősök és még több ismeretlen, régi és új kapcsolatok, meleg, por, zene, étel, ital, jó hangulat.

Most mégis inkább a múlt hétvége képeit mutatom meg neked.
Badacsonyörsön voltam csapatunk 2 napos képzésén.

Kb. két tucatnyian elhatároztuk, hogy komolyabban odatesszük magunkat abba az üzletbe, amiben mindenkinek személyes érdekeltsége van. Vannak összefonódások is, de vannak egymástól teljesen független viszonyok is.


Egy a közös. Kitűztük a saját célunkat és ezt el akarjuk érni. Ehhez kapunk itt segítséget egy igen nagy tapasztalattal és tudással rendelkező házaspártól. Tündi és Szabolcs jó példaképek, hogy hogyan lehet az üzletet, a családot, az egyéni hobbikat és még sok minden mást saját akaratunknak megfelelően terelgetni a DXN MLM vállakozásban.


Kemény kérdések és kemény feladatok is vannak



Viszont mindezt úgy tudjuk csinálni, hogy mindenki megtalálhatja a maga számára legmegfelelőbb módot.

Hol a padon ülve

Hol a fotelban a napon, mert ott jobb az idő.

Néha egy másik nézőpont segíthet a dolgok jobb megértésében.

Még akkor is, ha a többség a hagyományos utat választja.

Volt néhány dolog, amitől valóban elkerekedett a zsánk

A végén viszont mindenki elégedetten mosolygott.
Munkavággyal és feladatokkal telítve indultunk haza, hogy tovább tudjuk segíteni csapattagjaink sikerességét.

Érdekel részleteiben, hogy mit is csinálunk tulajdonképpen?
Hívj fel vagy írj nekem és beszélgessünk!
El fogod tudni dönteni, hogy ez most neked aktuális vagy sem.

2014. január 22., szerda

A Frigyláda Titka

Mi a titok nyitja?
dxn, csapat, üzlet

A múlt hétvégén egy csodálatos rendezvényen voltunk. Én még mindig a hatása alatt vagyok, mert annyi hasznos információt, feledhetetlen élményt kaptunk. Előadások, beszélgetések és még sok-sok más történés tette ilyen értékessé.

Egy ilyen hétvégét elmesélni nagyon nehéz. Az előadásoknak nem csak a konkrét szövege, hanem a közben létrejövő hangulat és energia is nagyon fontos.
Biztos vagyok benne, hogy mindenki máshogy mondaná el, mindenkinek más tetszik, vagy fontos belőle. Pont azok a gondolatok, amik a leginkább foglalkoztatják, amik a leginkább neki szólnak az adott pillanatban.
Ezek a rendezvények adják az egyik alapját az üzletünknek. Erőt, motivációt, inspirációt, tudást és gyakorlati tanácsokat meríthetsz belőlük.

TE hol tartasz most?
Egy két terméket már megkóstoltál?
Meggyőződtél már a termékek jótékony hatásáról, de még nem tudod, neked való-e ez a az üzlet?
Tetszik az üzlet, de kételyeid vannak abban, hogy TE is tudnád-e csinálni, sikeres tudnál-e lenni benne?
Magabiztos vagy, de nem tudod hogyan is kezd el megmutatni másoknak?

Gyere el a következő rendezvényre, aminek több különlegessége is van!
1. Ez lesz a DXN 5 éves születésnapja Magyarországon
2. Én leszek a rendezvény házigazdája
3. Találkozhatsz, beszélhetsz a DXN elnökével Dato Dr. Lim Siow Jin-nel

Gyere és tudd meg a titkot, ami nem is titok! :)
Érezd át a DXN családi hangulatát. Megláthatod, hogy ez egy olyan nagy csapat, ahol érdek nélkül segítik egymást az emberek. Mindenki a saját üzletét építi, mégis még ha nincs is köztetek üzleti kapcsolat, akkor is szívesen adja át tudását, tapasztalatát, hogy TE is sikeres lehess a magad útján.

Ez az alkalom 2014. március 1-én lesz.
A DXN Magyarország 5 éves szülinapja.
Budapesten a Lurdy házban. 

Január 31-ig a jegyek kedvezményesen még 5.500 Ft-t megvásárolhatók.
Szívesen segítek a beszerzésében, csak szólj!


Kapcsolat

2013. szeptember 20., péntek

Tudás és Elismerés

Köszönöm, hogy érdeklődsz, mi is történhetett velem! :)
Majdnem egy hét eltelt azóta, hogy Budapesten voltam a DXN sikerkonferenciáján.
Azért csak most írok, mert át kellett gondolnom, rendszereznem a hallottakat és megfogalmazni azt, hogy hogyan tudom ezt NEKED röviden, mégis a legtartalmasabban átadni.

Nagyon jó és nagyon tanulságos előadásokat hallhattunk, amiből biztosan fogok még nektek idézni.

de. Berke Szilárd,
a Kaposvári egyetem habilitált oktatója
dr. Berke Szilárdtól:
Az élet 3 szintje:
1. Túlélni
2. Élni
3. Hozzátenni

"Gyorsítósáv" vagy "Lassítósáv" az, amiben éppen vagy?

 
Bussy Sándor volt órásmester,
ma már világutazó szabad üzletember
Bussy Sándor előadásának legfontosabb gondolata:
Elfogadnád egy nálad 20 évvel fiatalabb ember tanácsait arról, hogy hogyan is kell élni valójában?
TE mikor döntötted el, hogy azt fogod csinálni, amivel most foglalkozol?
Ez sokaknak közép iskolára, 14-15 éves korára tevődik.....Akkor miért ne vizsgálnád felül akkori döntésedet.

Tényleg ez az, ami téged a legboldogabbá tesz?
Amiben a legjobb lehetsz?
Amivel valóban elérheted az álmaidat?

Jane Yau Ganoterapeuta
Jane Yau ismét nagyon sok hasznos információt adott át a GANOTERÁPIA hasznosságáról és mibenlétéről.
A Ganoderma tisztít és véd, a Spirulina megad minden tápanyagot a szervezetünk számára, a Cordyceps védi a szívet, májat és a tüdőt, az Oroszlánsörény gomba megoldja az emésztőszervrendszeri és idegrendszeri problémákat, a Morinzhi (Noni juice) segíti a gyulladásos, pajzsmirigyes, ízületes problémák leküzdését.

Csipkay Miki, Csipkay Hajnalka,
Jane Yau, Ternyák Richárd,
Mindezeket nem egyedül hallgattam, hanem már egy kis csapat részvételével, ahol képviseltette magát minden korosztály. Édesanyám volt ott velem, aki apukámmal együtt több éve nagyon jó tapasztalatokkal fogyasztja a termékeket, és mára már elérték, hogy ne kelljen szintetikus gyógyszereket fogyasztaniuk és mégis kirobbanó egészségnek örvendenek. Környezetükben többen elfogadják és követik őket tapasztalataik miatt.

Csipkay Miki, Csipkay Hajnalka,
Székely Sára, Ternyák Richárd
Örömteli számomra, hogy a fiatalabb nemzedék is meglátja az üzletünkben a lehetőséget, és ezen felül érzi is magában az erőt a magvalósításra.
Sára és Ricsi az új nemzedéket képviselik. Tanulmányaik mellett foglalkoznak az üzlettel, hogy a jelenben előteremtsék a megélhetéshez szükséges jövedelmet, a jövőben pedig megalapozzák közös életük szabadságát időben, térben és pénzben egyaránt.

Czérna Tünde és Czérna Szabolcs
DXN Executive Tripla Dimond
Ebben a közösségben sosem maradnak el az elismerések (nem úgy, mint sok más munkahelyen).
Vezetőink ismét bizonyították, hogy érdemes őket figyelni és követni, mert az út, amit előttünk nyitnak, járható és megéri. Ezzel az elismeréssel a 7. olyan üzleti vonalukat ünnepelték, akik már elérték a valódi anyagi függetlenség lehetőségének határát. Azaz már 7 embernek és családjának, és a körülöttük levő több száz embernek segítettek anyagi és egészségi téren jobbá tenni az életüket.
Czérna Tündi és Czétna Szabi nem csak az üzleti, de a családi életben is élenjáró példák, két gyermeküket, Anett és Marci,  csodás családi légkörben nevelik és készítik fel az ÉLET-re

Biró Anikó
Az ünneplésben mindenki részt vesz, és mindenki örül a másik sikerének, mint egy családban. Ancsi, aki "tehet" arról, hogy én kapcsolatba kerültem ezzel az üzlettel őszintén örül mások sikerének.
Két hagyományosnak tekinthető 6 órás állást váltott le a DXN üzletével és teremtette meg magának a szabadságot, a saját Pilates stúdiót és a lehetőségét, hogy saját maga határozza meg, hogy mikor dolgozik és mikor pihen és van a szeretteivel.

Ezen a fényképen azon elkötelezettek csoportjának egy részét láthatod, köztük Ancsit és engem is, akik eldöntötték, hogy tesznek a szabadságukért, megfizetik az "árát", és mivel tudják, hogy kezükben a lehetőség, ezért nem akarnak semmiről sem ezzel kapcsolatban lemaradni.
Amit lobogtatunk az a belépőjegy a következő szemináriumra decemberben.

TE is kíváncsi vagy, mitől ilyen mosolygós mindenki a képeken?
TE is szívesen lennél olyan, aki szabadon választja meg, hogy mit tesz meg és mit nem?
TE is szeretnéd, hogy szeretteidet biztonságban tudhasd egészségileg és anyagilag egyaránt?
TE is szeretnél egy ilyen csapathoz tartozni?

Igyunk meg egy kávét és beszélgessünk!
Nem biztos, hogy ez a legalkalmasabb megoldás a számodra, de a közös beszélgetés alkalmával kiderülhet, felszínre kerülhet a valódi utad. Ha ez kettőnknek közös, akkor biztos lehetsz abban, hogy minden támogatást megkapsz tőlünk, hogy elérd, amit elhatározol.
Ha az derül ki, hogy nem ez az, amit TE szeretnél, vagy ami téged jelenleg előre visz, akkor is boldogok lehetünk, mert ittunk egy fionom kávét, beszélgetünk egy jót, és sikerült felszínre hozni olyan dolgokat, amik előremutatóak lehetnek a számodra, így segíthettem Neked.

Hol érsz el?
ITT :)


Köszönöm, hogy elolvastad!

2013. március 11., hétfő

DXN Európai Szülinap

Annyi minden történt március 2-a óta, hogy csak most van időm leírni mindazt az élményt, amit a DXN szülinapi partiján átéltem.
Alig tudom elhinni, hogy már 4 éve itt vannak ezek a csodálatos termékek, hogy édesanyáméknak már több mint két éve nem kell semmilyen gyógyszert szedniük, mert a ganoderma, a spirulina és cordyceps minden problémájukat megoldotta és megoldja.
Persze ha azt a rengeteg élményt nézem, és azt sok-sok hasznos információt, amit ez idő alatt megkaptam, akkor akár 10 évnek is tűnhetne ez az időszak.

Szuper jó buli volt, és a DXN megmutatta, hogy mind amellett, hogy nem zsigereli ki az embereket, elérhető áron vannak a termékek, az üzletben résztvevők számára a képzések és a különböző programok, mégis összehozott egy ilyen színvonalas és ilyen volumenű rendezvényt a Budapest Kongresszusi Központban.
Csodálatos környezetben, kívül és belül, kényelmesen, levegősen és elegánsan. A kapuban fogadtak minket, gyors, precíz beengedés és kiszolgálás volt és nagyon kényelmesen tudtunk elhelyezkedni és mindenhonnan nagyon jól élvezhető volt a műsor a terem kialakításának köszönhetően.


A nap házigazdája nem más volt, mint az ismert, közismert és elismert Harsányi Levente.
Pörgős felvezetések, érthető és megfelelő humorok, a maga kicsit furcsa módján, ami pont elég ahhoz, hogy különlegessé tegye Őt és ezzel az egész rendezvényt is egyben.



Mr Jijith, a DXN Európai hálózatának marketing igazgatója nyitotta meg az ünnepséget.
Két igen fontos és figyelemfelkeltő adatot mondott.
Európa éves forgalma 500 000 Eur és ebből
250 000 EUR a Magyarországi forgalom!



Kócsó László ismét megmutatta, hogy bőven van még hova fejlődni.
A négy éves születésnapra 4 elgondolkodtató kérdést hozott és válaszolta meg azokat a részeket, amiket nem saját magunknak kell.
Mi a különbség?
Miért kell, hogy sikeres légy?
Mire vársz?
Miben vagyunk azonosak?
Ha kíváncsi vagy a válaszokra, vagy a kérdések megválaszolását segítő információkra, akkor beszélgessünk egyet valamikor egy finom kávé mellett.

 Osler G. Sto Tomas, aki egy fergeteges ember, és nagyszerű előadó, arról beszélt, hogy ez az üzlet mennyire egyszerű.
3 kérdésre kell választ adnod:
Iszol kávét vagy vannak kávét fogyasztó ismerőseid?
Milyen kávét iszol vagy isznak ők?

Szeretnél-e pénzt keresni azzal, hogy kávézol?
Ha mind a három kérdésre pozitív válaszod van, akkor most hívj fel és beszéljük elmondom a részleteket!

A szünetben két nagyon kedves barátommal beszélgettem. Rengeteget tanulok tőlük, még most is.
Ha lehetőséged van rá Neked is ajánlom, hogy hallgas meg Bánhidi Józsi előadásait, akit ebbéli tevékenységében és életének minden egyéb területén is felesége Kiss Nóra segít és támogat.
(www.banhiditrening.hu)


A szünet után Mocsai Lajost hallhattuk. Én áhítattal hallgattam azt az embert, aki a magyar kézilabdát olyan magasra emelte tudásával és edzői képességeivel. Arról beszélt, hogy hogyan kell a teljesítményt kihozni magunkból és a csapatunkból.
Én most beiratkoznék hozzá egy tréningre, remélem lesz is rá alkalmam.
Az egyik legfontosabb, amit mondott, hogy a kudarc a siker része. Csak a kudarcokon keresztül gázolva lehetsz sikeres, mert azokból tanulod meg, hogy hogyan legyél sikeressé.

Aztán egy lélegzeelállító előadást, vagyis képes diavetítést láthattunk arról Mr Budiman Salim-tól, hogy mi mindent lehet elérni a DXN-el.
Konkrétan körbeutazta a világot. 16 éve építi az üzletet, a teljes családját (kb 40 fő), fiatalokat és idősebbeket külön-külön minden évben elviszi nyaralni és telelni, hogy kipihenhessék magukat.
Saját gyermeke még nincsen ezért a testvéreinek gyerekeit taníttattatja, mert neki nem volt erre lehetősége, és így akarja megadni azt nekik, amit Ő annak idején hiányolt.
Imádja és élvezi a szabadságot, azt a dolgot, ami az egyik legtöbbet jelenti számomra is DXN-ben.


A DXN megadhatja neked is azt a szabadságot, amire vágysz minden területen. Persze ingyen nincsen semmi, Ő is megdolgozott érte, én is teszem a dolgom, hogy elérjem,.
A mi a jó és biztosíték viszont, hogy a DXN egy nagy család és ezért Neked is tud támogatást és kellő információt és alapot adni ahhoz, hogy elérd ha akarod.
Ők is mind ezért voltak itt, mert ezt érzik és ezt akarják!
Természetesen nem lehet születésnap torta nélkül.
A cég ezt is kisorsolta  a résztvevők között, hiszen a siker mindenkit illet!
Egy csodás kis csapat kapta meg, akik mindenkit megvendégeltek.


Hasonló rendezvény nem lehet elismerések nélkül. Köszönet nélkül az elvégzett munkáért.
A képen Czérna Szabolcsot, Czérna Tündit láthatjátok Mr. Jijith társqságában. A Czérna házaspár is nagy elismerésben részesült az elmúlt 4 évben elvégzett munkájáért. Büszke vagyok arra, hogy ők az én felső vonalam (www.czerna.com)
A kép hátterében közvetlen szponzorom Biró Anikó, aki szintén ott volt a kiemelt vezetőkkel a színpadon. Jövőre pedig már én is ott leszek!

Tudom, hogy nem ez a legjobban sikerült kép rólam, de mégis megmutatom Neked.
Egyrészt azért, hogy lásd, mennyire jó hangulatban voltam én is.
Másrészt azért, hogy lásd, hogy nem kell tökéletesnek lennie a dolgoknak ahhoz, hogy működjenek és jól menjenek.
Most is bebizonyosodott, hogy sok minden mellett a dXN-ben a társaság is szuper, jó bulik vannak. (nem) mellékesen pedig megszerezheted a SZABADÁGOD és megtarthatod az EGÉSZSÉGED.

Itt a dolog nem ért még véget, de arról már csak képekben mesélek.