A világ állandóan változik, és Darwin óta tudjuk, hogy
nem a legerősebb az, aki túlél, nem a legokosabb, nem a legügyesebb, de nem is
a leggazdagabb. Hanem az, aki a legjobban képes alkalmazkodni a változáshoz.
Alkalmazkodni?
Ez általában a viselkedésünk vagy a gondolkodásunk
megváltoztatását jelenti. Például másképp osztani be a pénzt, az időnket, mint
eddig. Másképpen kommunikálni a számunkra fontos emberekkel, mint eddig.
Másképpen tervezni, mint eddig. Másképpen tölteni a szabadidőnket, mint eddig.
És így tovább.
Ennek a fajta változásnak – alkalmazkodásnak – van egy
nagy akadálya: a józan paraszti ész.
Józan paraszti ésszel ugyanis a szükséges
alkalmazkodás jelentős része kivitelezhetetlen.
Miért?
Képzeld el a következő helyzetet: egy barátod
dohányzik, és szeretnéd, hogy abbahagyja. Mit teszel?
Kanadában a Torontói Egyetemen elvégezték ezt a
kísérletet, és arra jutottak, hogy a emberek 91%-a egyszerűen odament a
barátjához, és elmondta neki, hogy a dohányzás nem egészséges. 6% ennél is
továbbment, prospektusokat szerzett különböző leszoktató kezelésekről, és egy
hegyibeszéd kíséretében átnyújtotta azt az illetőnek. A fennmaradó 3% még ennél
is hajlandó volt többet megtenni, ők mindehhez hozzátették ugyanis azt is, hogy
„Ha bármiben tudok segíteni öregem, csak szólj.”
A kísérlet során egyetlen egy ember sem szokott le a
dohányzásról.
Te melyiket próbáltad már életed során? Mit csináltál
akkor, amikor megpróbáltad rávenni a munkatársadat, hogy ne késsen el a
munkából? Mit csináltál, amikor arra akartad rávenni a párodat, hogy legyen
rendszeretőbb?
A józan paraszti ész azt diktálja, hogy ha változást
akarunk elérni, akkor tájékoztatni kell a másik felet arról, hogy a jelenlegi
gyakorlata nem célravezető. A legnyilvánvalóbb bizonyítékok ellenére diktálja
ezt a józan paraszti eszünk, hiszen a tájékoztatás egyszerűen nem működik –
ennek nap mint nap ezer példáját látjuk. És mégis ezzel próbálkozunk
minduntalan.
Hát nem hülyeség ez?
Ha változást akarunk elérni akár másokban, akár
magunkban, a tájékoztatás nem elég!
Ennek ellenére mégis ezt tesszük.
Dacára a bizonyítékok tömegének, miszerint a beszéd
ilyenkor csak falra hányt borsó, továbbra is szent meggyőződésünk, hogy a
változás előidézéséhez információra, tájékoztatásra van szükség.
Nos, nem.
Ha az alkalmazkodáshoz, a változáshoz a tájékoztatás
elegendő lenne, akkor mindenki karcsú, egészséges, gazdag és boldog lenne.
Akkor mindenki jó ízléssel öltözködne, mindenkinek tökéletes párkapcsolata
lenne, és nem létezne az a kifejezés egyetlen nyelven sem, hogy „veszekedés”.
De nem ez a helyzet.
És mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a józan
paraszti ész nem tudja megmondani, hogy mit is kell tenni ilyen helyzetben.
Nem a tudás a kulcs. Nem tájékoztatni, oktatni,
informálni kell a másikat vagy saját magunkat, mert csupán attól nem következik
be változás.
Az alkalmazkodáshoz, a változáshoz akarat kell!
Ilyenkor persze kórusban vágja rá mindenki: „De hát én akarom a változást! Én
akarok jobban élni, én akarok jobb párkapcsolatot, én akarok egészséges
életet!”
Most figyelj: Ez nem igaz!
Ha fel akarod emelni a karodat, akkor felemeled. Ha nem
akarod, akkor nem emeled fel. Így működik az akarat. Ha el akarsz jutni a másik
szobába, vagy a másik országba, akkor eljutsz. Ha nem akarsz, akkor pedig nem.
Így működik az akarat.
Tehát emberek milliói valójában csak szeretnék akarni
a változást – de nem akarják!
Még egyszer leírom: csak szeretnék akarni, de nem
akarják.
Ez egy árnyalatnyi különbség, de elképesztően fontos.
Ennek az árnyalatnyi különbségnek – aminek a kifejezésére és megértésére ezt a
különösen hangzó szóösszetételt kell bevezetni – köszönhető, hogy valaki
képes-e alkalmazkodni, vagy sem. Képes-e változtatni a viselkedésén, és ezáltal
az életén, vagy sem.
Ez nem szócsavarás, nem valamiféle bűvészkedés a
kifejezésekkel. Freud, a világhírű tudós, a pszichoanalízis atyja a következő
egyszerű definíciót adta a tudatosra és a tudattalanra: Amit ki tudunk fejezni
szavakkal, az tudatos, amit nem tudunk kifejezni szavakkal, az tudattalan.
A legfőbb oka annak, ha valamit nem tudunk szavakkal
kifejezni az, hogy nincsenek rá szavaink, kifejezéseink, vagy amik vannak, azok
pontatlanok, és nem írják le az élményünket. Gondolj például a szivárványra.
Végtelen számú szín alkotja a szivárványt, mégis a hétköznapokban csak hét
különböző színről szoktunk beszélni. A műveltebb emberek akár 30 színárnyalatot
is fel tudnak sorolni a szivárványból. A festőknek akár 60-70 szavuk is van a
különböző színekre. De a szivárvány még ettől is sokkal-sokkal-sokkal több
színből áll.
Ahhoz, hogy valamivel tudatosan tudjunk foglalkozni
előbb meg kell találni rá a megfelelő szót vagy kifejezést, ami pontosan
leírja. Ezért nem működik a józan paraszti ész az élet rengeteg területén,
hiszen a nyelv szavai pontatlanok. Ezért szükséges, hogy tisztába kerülj azzal,
mikor csap be téged a nyelv, mikor tartja a számodra fontos dolgokat a
tudattalan szférájában.
Most, hogy sikerült tudatosítani az akadályt, felmerül
a kérdés: Hogyan lehet akarni? Hogyan lehet kilépni a „szeretném akarni”-ból,
és valóban akarni?
Ezen a ponton érnek véget a betűk, a könyvek, a
beszélgetések. Itt ugyanis a tájékoztatás, az információ, a tudás már nem
segít. Akarni úgy lehet megtanulni, ha gyakorlod az akarást. Ha azt mondod
magadnak: „Én ezt már nem csak szeretném akarni, hanem tényleg akarom is!”
Egyszerűen fogod megtudni, hogy sikerrel jártál-e: Ha
megtetted, akkor akarod. Ha nem tetted meg, akkor még csak szeretnéd akarni.
Egyetlen dolog van, ami ebben előre tud lendíteni
téged, ez pedig nem más, mint a motiváció. Meg kell találnod magadban azt a
valamit, ami kellőképpen motivál téged. Ami hajt belülről, ami miatt képes vagy
akarni korábban felkelni, ami miatt képes vagy akarni gyakorolni, ami miatt
képes vagy akarni este egy órával tovább fent maradni.
A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu/ tulajdona.
Köszönet érte!
Ez is lehet egy első lépés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése