Elég szerencsés vagy?

Hétköznapi megfigyelés, hogy vannak szerencsés emberek, és vannak kevésbé szerencsések. De vajon a boldogságban, a karrierben mekkora szerepet játszik a szerencse?

Két ehhez kapcsolódó kutatásról írok ma neked. Az elsőt James C. Collins, a Stanford Egyetem üzleti iskolájának professzora, ismert menedzsment tanácsadó és számtalan üzleti bestseller szerzője végezte el csapatával.

Collins több, mint 5000 amerikai tőzsdei céget vizsgált meg, és arra kereste a választ, miért sikeres az egyik cég, és miért vall kudarcot a másik. Mi a különbség az átlagos és a kiemelkedően sikeres cégek vezetőiben, menedzsereiben? Hogyan lehetséges, hogy vannak vállalatok, melyek 50-60-70 éven keresztül folyamatosan egyre jobbá válnak? Terjedelmes kutatása során sok meglepő dolgot talált, az egyik ilyet úgy nevezte el: „A tükör és az ablak”.

Minden alkalommal, amikor egy kiemelkedően sikeres cégnél jó döntést hoztak, remek eredményt értek el, a vezetők kivétel nélkül a szerencsére, a csapatra és a külső körülményekre mutogattak. Ugyanakkor, ha valami balul sült el, akkor a vezetők felálltak, és kijelentették: a kudarcért ők a hibásak.

Ezt a viselkedést aposztrofálja Collins úgy, mint „tükör és ablak”. Ha a sikert kell megmagyarázni, ezek a nagyon sikeres menedzserek az ablakon kívülre mutogatnak, szerintük pusztán csak szerencséjük volt, jókor voltak jó helyen, jó embereket sodort melléjük az élet, és így tovább. Ugyanakkor ha a kudarc okát kell megtalálni, akkor az egyébként sikeres vezetők előszeretettel mutogatnak a tükörre, jelezve, hogy a hibáért ők a felelősek.

Collins hosszasan vizsgálta, vajon elképzelhető-e az, hogy egy adott cég tucatnyi vezetője akár 5-6 évtizeden keresztül is sorozatosan szerencsés döntéseket hoz? A matematikai esély erre lényegében nulla. Alapos vizsgálatainak köszönhetően azonban azonosította azokat a döntési mechanizmusokat, azt a szemléletet, melyek köszönhetően ezek a cégek sikeresek lettek.

A kutatás eredményeképpen tehát kiderült, hogy a sikeres cégek fejlődése legkevésbé a szerencsének köszönhető. A menedzserek szemlélete és jól átgondolt döntései okozzák a sikert.

Hogy mégis ilyen sokat emlegetik a szerencsét, ennek oka egész egyszerűen az, hogy az ilyen cégek vezetői ennyire szerények. Egyébként ennek a fajta szerénységnek igenis van köze a sikerhez: a szerény vezetők jelenléte elképesztően motiváló hatással van a cég munkatársaira, így azok akár kétszer-háromszor többet is képesek teljesíteni, mint egy átlagos vezető alatt.

Amennyiben lehet hinni egy több tízezer vezetőt érintő vizsgálatnak, úgy tűnik, a karrierben nincs igazán szerepe a szerencsének. Mi a helyzet a magánéletünkkel? A boldogságunkkal?

A hertfordshire-i egyetem néhány kutatója az új évezred hajnalán egy érdekes kísérletbe vágott bele: azt kutatta, vajon mi okozza a szerencsét? Cégekkel ellentétben ők magánembereket vizsgáltak, és azt akarták kideríteni, miért szerencsésebb az egyik ember, és miért olyan szerencsétlen a másik.

A módszer az volt, hogy országszerte hirdetéseket adtak fel minden jelentős lapban, és arra kérték az olvasókat, jelentkezzenek, ha nagyon szerencsésnek, vagy ellenkezőleg: nagyon szerencsétlennek érzik magukat. A kísérletben ily módon több ezer ember vett részt. Az egyetem kutatói mindenkit egyenként értékeltek, és nagy gonddal kiválasztották közülük a négyszáz legszerencsésebbet és a négyszáz legszerencsétlenebbet.

Mindegyiküket órákon át interjúzták, míg végül bebizonyosodott, hogy a szerencsés emberek élete tele van lehetőségekkel, nekik nem volt más dolguk, mint értük nyúlni és megragadni ezeket a lehetőségeket. A szerencsétlenekről pedig kiderült, hogy egy sorscsapás az életük, rendszeresen sújtják őket a kudarcok.

A kutatók ezután arra a kérdésre akartak választ kapni, vajon a szerencsétlen emberek is találkoznak-e azokkal a lehetőségekkel, amikkel a szerencsések, csak épp elsiklanak fölöttük, vagy az ő életükben nincsen egyetlen pozitív momentum sem?

Hogy ezt kiderítsék, a következő kísérletet végeztették el mind a 800 résztvevővel: egy újságot adtak a kezükbe azzal a feladattal, hogy számolják meg a benne lévő fotók számát. A szerencsétlen embereknek átlagosan 3 percébe került megszámolni a képeket az újságban, míg a szerencsések néhány másodperc alatt végeztek.

Hogyan csinálták?

Nos, egyszerűen: az újság második oldalának felét a következő felirat foglalta el öt centi magas betűkkel írva:

HAGYD ABBA A SZÁMOLÁST!
43 KÉP VAN AZ ÚJSÁGBAN!

A szerencsétlen emberek észre sem vették a gigantikus feliratot, mert túlságosan el voltak foglalva képek számolásával, a szerencsések azonban mind kiszúrták.

A kutatók még több kísérletet is elvégeztek, hogy biztosak legyenek az eredményben. Például olyan feladatot adtak a résztvevőknek, hogy menjenek el a büfébe egy kávéért. A folyosóra több helyen is nagy címletű bankjegyeket szórtak. A szerencsések ezeket mind megtalálták, a szerencsétlenek azonban akkor sem vették észre a pénzt, ha kétszer annyit szórtak belőle a padlóra, mint a többieknek.

Még több hasonló kísérletekből a kutatók megállapították, hogy a szerencsétlen emberek nagyrészt attól lesznek szerencsétlenek, hogy minél erősebben figyelnek, annál kevesebbet vesznek észre. Így aztán egy szerencsétlen ember hiába megy el akár egy szórakozóhelyre, túlságosan el van foglalva azzal, hogy keresse mondjuk az „igazit”, és ezzel bizony lecsúszik arról, hogy megismerkedjen egy igazán remek baráttal. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy böngéssze az álláshirdetéseket egy bizonyos típusú munka után kutatva, és meg sem látja azt a hirdetést, ami megváltoztathatná az életét. Túlságosan el van foglalva a buszon azzal, hogy a tankönyvet bújja és a vizsgára készüljön, ezért nem hallja, hogy mögötte két tanár pont a vizsgakérdésekről beszélget.

A kutatás szerint a szerencse valójában nem más, mint egyfajta felkészülés a lehetőségek felismerésére és megragadására.

Azonban ha ez egy felkészülés, akkor kell, hogy legyenek gyakorlatok a készüléshez, kell, hogy a szerencse valamiféle módon tréningezhető legyen.

Különös, hogy az angol nyelvben a szerencsére való képességre egyébként létezik is egy szó: serendipity.

A magyarból teljesen hiányzik ez a kifejezés, sőt, a fogalom maga is hiányzik. Ezért magyarul gondolkodni a szerencséről nagyon nehéz ilyen kontextusban, hiába magyarítanánk úgy ezt a szót, hogy „szerendipitás”.

Ennek a fogalomnak a hiánya tetten is érhető a magyar mentalitáson.

A hertfordshirei tudósok tehát belevágtak, és kidolgoztak néhány gyakorlatot a szerencse növelésére, majd önkénteseket toboroztak mind a szerencsés, mind a szerencsétlen résztvevők közül, hogy leteszteljék a gyakorlatokat.

Ami azt illeti, semmilyen ezoterikus dologra nem kell gondolni: a gyakorlatok teljesen átlagos gondolkodásfejlesztő elemekből álltak, amiket a jobb önfejlesztő tréningeken el lehet sajátítani. Ezek tehát a célorientáltságot, a helyes fókuszálásra való képességet fejlesztették, megtanították a résztvevőket különböző relaxációs technikákra, hogy ne legyenek feszültek és görcsösek, hanem képesek legyenek lazítani, megmutatták nekik, hogyan hozzák magukat derűs lelkiállapotba, és így tovább.

Az eredmények drámaiak voltak: az önkéntesek 80%-a számolt be arról, hogy szerencsésebbé vált a gyakorlatok hatására. Különösen az eredetileg szerencsétlenek fejlődtek, de még az alapvetően szerencsés beállítottságúaknál is jelentős volt a változás egyszerűen csak azáltal, hogy tudatosították magukban azt, amit a tréning előttig csupán teljesen öntudatlanul végeztek életükben – a szerencse gyakorlását.

A tudomány mai állása szerint tehát ha fejleszted magad, szerencsésebbé válsz.

A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu tulajdona.

Köszönet érte!