2014. február 21., péntek

Elég szerencsés vagy?

Hétköznapi megfigyelés, hogy vannak szerencsés emberek, és vannak kevésbé szerencsések. De vajon a boldogságban, a karrierben mekkora szerepet játszik a szerencse?

Két ehhez kapcsolódó kutatásról írok ma neked. Az elsőt James C. Collins, a Stanford Egyetem üzleti iskolájának professzora, ismert menedzsment tanácsadó és számtalan üzleti bestseller szerzője végezte el csapatával.

Collins több, mint 5000 amerikai tőzsdei céget vizsgált meg, és arra kereste a választ, miért sikeres az egyik cég, és miért vall kudarcot a másik. Mi a különbség az átlagos és a kiemelkedően sikeres cégek vezetőiben, menedzsereiben? Hogyan lehetséges, hogy vannak vállalatok, melyek 50-60-70 éven keresztül folyamatosan egyre jobbá válnak? Terjedelmes kutatása során sok meglepő dolgot talált, az egyik ilyet úgy nevezte el: „A tükör és az ablak”.

Minden alkalommal, amikor egy kiemelkedően sikeres cégnél jó döntést hoztak, remek eredményt értek el, a vezetők kivétel nélkül a szerencsére, a csapatra és a külső körülményekre mutogattak. Ugyanakkor, ha valami balul sült el, akkor a vezetők felálltak, és kijelentették: a kudarcért ők a hibásak.

Ezt a viselkedést aposztrofálja Collins úgy, mint „tükör és ablak”. Ha a sikert kell megmagyarázni, ezek a nagyon sikeres menedzserek az ablakon kívülre mutogatnak, szerintük pusztán csak szerencséjük volt, jókor voltak jó helyen, jó embereket sodort melléjük az élet, és így tovább. Ugyanakkor ha a kudarc okát kell megtalálni, akkor az egyébként sikeres vezetők előszeretettel mutogatnak a tükörre, jelezve, hogy a hibáért ők a felelősek.

Collins hosszasan vizsgálta, vajon elképzelhető-e az, hogy egy adott cég tucatnyi vezetője akár 5-6 évtizeden keresztül is sorozatosan szerencsés döntéseket hoz? A matematikai esély erre lényegében nulla. Alapos vizsgálatainak köszönhetően azonban azonosította azokat a döntési mechanizmusokat, azt a szemléletet, melyek köszönhetően ezek a cégek sikeresek lettek.

A kutatás eredményeképpen tehát kiderült, hogy a sikeres cégek fejlődése legkevésbé a szerencsének köszönhető. A menedzserek szemlélete és jól átgondolt döntései okozzák a sikert.

Hogy mégis ilyen sokat emlegetik a szerencsét, ennek oka egész egyszerűen az, hogy az ilyen cégek vezetői ennyire szerények. Egyébként ennek a fajta szerénységnek igenis van köze a sikerhez: a szerény vezetők jelenléte elképesztően motiváló hatással van a cég munkatársaira, így azok akár kétszer-háromszor többet is képesek teljesíteni, mint egy átlagos vezető alatt.

Amennyiben lehet hinni egy több tízezer vezetőt érintő vizsgálatnak, úgy tűnik, a karrierben nincs igazán szerepe a szerencsének. Mi a helyzet a magánéletünkkel? A boldogságunkkal?

A hertfordshire-i egyetem néhány kutatója az új évezred hajnalán egy érdekes kísérletbe vágott bele: azt kutatta, vajon mi okozza a szerencsét? Cégekkel ellentétben ők magánembereket vizsgáltak, és azt akarták kideríteni, miért szerencsésebb az egyik ember, és miért olyan szerencsétlen a másik.

A módszer az volt, hogy országszerte hirdetéseket adtak fel minden jelentős lapban, és arra kérték az olvasókat, jelentkezzenek, ha nagyon szerencsésnek, vagy ellenkezőleg: nagyon szerencsétlennek érzik magukat. A kísérletben ily módon több ezer ember vett részt. Az egyetem kutatói mindenkit egyenként értékeltek, és nagy gonddal kiválasztották közülük a négyszáz legszerencsésebbet és a négyszáz legszerencsétlenebbet.

Mindegyiküket órákon át interjúzták, míg végül bebizonyosodott, hogy a szerencsés emberek élete tele van lehetőségekkel, nekik nem volt más dolguk, mint értük nyúlni és megragadni ezeket a lehetőségeket. A szerencsétlenekről pedig kiderült, hogy egy sorscsapás az életük, rendszeresen sújtják őket a kudarcok.

A kutatók ezután arra a kérdésre akartak választ kapni, vajon a szerencsétlen emberek is találkoznak-e azokkal a lehetőségekkel, amikkel a szerencsések, csak épp elsiklanak fölöttük, vagy az ő életükben nincsen egyetlen pozitív momentum sem?

Hogy ezt kiderítsék, a következő kísérletet végeztették el mind a 800 résztvevővel: egy újságot adtak a kezükbe azzal a feladattal, hogy számolják meg a benne lévő fotók számát. A szerencsétlen embereknek átlagosan 3 percébe került megszámolni a képeket az újságban, míg a szerencsések néhány másodperc alatt végeztek.

Hogyan csinálták?

Nos, egyszerűen: az újság második oldalának felét a következő felirat foglalta el öt centi magas betűkkel írva:

HAGYD ABBA A SZÁMOLÁST!
43 KÉP VAN AZ ÚJSÁGBAN!

A szerencsétlen emberek észre sem vették a gigantikus feliratot, mert túlságosan el voltak foglalva képek számolásával, a szerencsések azonban mind kiszúrták.

A kutatók még több kísérletet is elvégeztek, hogy biztosak legyenek az eredményben. Például olyan feladatot adtak a résztvevőknek, hogy menjenek el a büfébe egy kávéért. A folyosóra több helyen is nagy címletű bankjegyeket szórtak. A szerencsések ezeket mind megtalálták, a szerencsétlenek azonban akkor sem vették észre a pénzt, ha kétszer annyit szórtak belőle a padlóra, mint a többieknek.

Még több hasonló kísérletekből a kutatók megállapították, hogy a szerencsétlen emberek nagyrészt attól lesznek szerencsétlenek, hogy minél erősebben figyelnek, annál kevesebbet vesznek észre. Így aztán egy szerencsétlen ember hiába megy el akár egy szórakozóhelyre, túlságosan el van foglalva azzal, hogy keresse mondjuk az „igazit”, és ezzel bizony lecsúszik arról, hogy megismerkedjen egy igazán remek baráttal. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy böngéssze az álláshirdetéseket egy bizonyos típusú munka után kutatva, és meg sem látja azt a hirdetést, ami megváltoztathatná az életét. Túlságosan el van foglalva a buszon azzal, hogy a tankönyvet bújja és a vizsgára készüljön, ezért nem hallja, hogy mögötte két tanár pont a vizsgakérdésekről beszélget.

A kutatás szerint a szerencse valójában nem más, mint egyfajta felkészülés a lehetőségek felismerésére és megragadására.

Azonban ha ez egy felkészülés, akkor kell, hogy legyenek gyakorlatok a készüléshez, kell, hogy a szerencse valamiféle módon tréningezhető legyen.

Különös, hogy az angol nyelvben a szerencsére való képességre egyébként létezik is egy szó: serendipity.

A magyarból teljesen hiányzik ez a kifejezés, sőt, a fogalom maga is hiányzik. Ezért magyarul gondolkodni a szerencséről nagyon nehéz ilyen kontextusban, hiába magyarítanánk úgy ezt a szót, hogy „szerendipitás”.

Ennek a fogalomnak a hiánya tetten is érhető a magyar mentalitáson.

A hertfordshirei tudósok tehát belevágtak, és kidolgoztak néhány gyakorlatot a szerencse növelésére, majd önkénteseket toboroztak mind a szerencsés, mind a szerencsétlen résztvevők közül, hogy leteszteljék a gyakorlatokat.

Ami azt illeti, semmilyen ezoterikus dologra nem kell gondolni: a gyakorlatok teljesen átlagos gondolkodásfejlesztő elemekből álltak, amiket a jobb önfejlesztő tréningeken el lehet sajátítani. Ezek tehát a célorientáltságot, a helyes fókuszálásra való képességet fejlesztették, megtanították a résztvevőket különböző relaxációs technikákra, hogy ne legyenek feszültek és görcsösek, hanem képesek legyenek lazítani, megmutatták nekik, hogyan hozzák magukat derűs lelkiállapotba, és így tovább.

Az eredmények drámaiak voltak: az önkéntesek 80%-a számolt be arról, hogy szerencsésebbé vált a gyakorlatok hatására. Különösen az eredetileg szerencsétlenek fejlődtek, de még az alapvetően szerencsés beállítottságúaknál is jelentős volt a változás egyszerűen csak azáltal, hogy tudatosították magukban azt, amit a tréning előttig csupán teljesen öntudatlanul végeztek életükben – a szerencse gyakorlását.

A tudomány mai állása szerint tehát ha fejleszted magad, szerencsésebbé válsz.

A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu tulajdona.

Köszönet érte!

2014. február 17., hétfő

Akkor most hogyan tovább?


A világ állandóan változik, és Darwin óta tudjuk, hogy nem a legerősebb az, aki túlél, nem a legokosabb, nem a legügyesebb, de nem is a leggazdagabb. Hanem az, aki a legjobban képes alkalmazkodni a változáshoz.

Alkalmazkodni?
Ez általában a viselkedésünk vagy a gondolkodásunk megváltoztatását jelenti. Például másképp osztani be a pénzt, az időnket, mint eddig. Másképpen kommunikálni a számunkra fontos emberekkel, mint eddig. Másképpen tervezni, mint eddig. Másképpen tölteni a szabadidőnket, mint eddig. És így tovább.

Ennek a fajta változásnak – alkalmazkodásnak – van egy nagy akadálya: a józan paraszti ész.

Józan paraszti ésszel ugyanis a szükséges alkalmazkodás jelentős része kivitelezhetetlen.

Miért?

Képzeld el a következő helyzetet: egy barátod dohányzik, és szeretnéd, hogy abbahagyja. Mit teszel?

Kanadában a Torontói Egyetemen elvégezték ezt a kísérletet, és arra jutottak, hogy a emberek 91%-a egyszerűen odament a barátjához, és elmondta neki, hogy a dohányzás nem egészséges. 6% ennél is továbbment, prospektusokat szerzett különböző leszoktató kezelésekről, és egy hegyibeszéd kíséretében átnyújtotta azt az illetőnek. A fennmaradó 3% még ennél is hajlandó volt többet megtenni, ők mindehhez hozzátették ugyanis azt is, hogy „Ha bármiben tudok segíteni öregem, csak szólj.”

A kísérlet során egyetlen egy ember sem szokott le a dohányzásról.

Te melyiket próbáltad már életed során? Mit csináltál akkor, amikor megpróbáltad rávenni a munkatársadat, hogy ne késsen el a munkából? Mit csináltál, amikor arra akartad rávenni a párodat, hogy legyen rendszeretőbb?

A józan paraszti ész azt diktálja, hogy ha változást akarunk elérni, akkor tájékoztatni kell a másik felet arról, hogy a jelenlegi gyakorlata nem célravezető. A legnyilvánvalóbb bizonyítékok ellenére diktálja ezt a józan paraszti eszünk, hiszen a tájékoztatás egyszerűen nem működik – ennek nap mint nap ezer példáját látjuk. És mégis ezzel próbálkozunk minduntalan.

Hát nem hülyeség ez?

Ha változást akarunk elérni akár másokban, akár magunkban, a tájékoztatás nem elég!

Ennek ellenére mégis ezt tesszük.

Dacára a bizonyítékok tömegének, miszerint a beszéd ilyenkor csak falra hányt borsó, továbbra is szent meggyőződésünk, hogy a változás előidézéséhez információra, tájékoztatásra van szükség.

Nos, nem.

Ha az alkalmazkodáshoz, a változáshoz a tájékoztatás elegendő lenne, akkor mindenki karcsú, egészséges, gazdag és boldog lenne. Akkor mindenki jó ízléssel öltözködne, mindenkinek tökéletes párkapcsolata lenne, és nem létezne az a kifejezés egyetlen nyelven sem, hogy „veszekedés”.

De nem ez a helyzet.

És mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a józan paraszti ész nem tudja megmondani, hogy mit is kell tenni ilyen helyzetben.

Nem a tudás a kulcs. Nem tájékoztatni, oktatni, informálni kell a másikat vagy saját magunkat, mert csupán attól nem következik be változás.

Az alkalmazkodáshoz, a változáshoz akarat kell! Ilyenkor persze kórusban vágja rá mindenki: „De hát én akarom a változást! Én akarok jobban élni, én akarok jobb párkapcsolatot, én akarok egészséges életet!”

Most figyelj: Ez nem igaz!

Ha fel akarod emelni a karodat, akkor felemeled. Ha nem akarod, akkor nem emeled fel. Így működik az akarat. Ha el akarsz jutni a másik szobába, vagy a másik országba, akkor eljutsz. Ha nem akarsz, akkor pedig nem. Így működik az akarat.

Tehát emberek milliói valójában csak szeretnék akarni a változást – de nem akarják!

Még egyszer leírom: csak szeretnék akarni, de nem akarják.

Ez egy árnyalatnyi különbség, de elképesztően fontos. Ennek az árnyalatnyi különbségnek – aminek a kifejezésére és megértésére ezt a különösen hangzó szóösszetételt kell bevezetni – köszönhető, hogy valaki képes-e alkalmazkodni, vagy sem. Képes-e változtatni a viselkedésén, és ezáltal az életén, vagy sem.

Ez nem szócsavarás, nem valamiféle bűvészkedés a kifejezésekkel. Freud, a világhírű tudós, a pszichoanalízis atyja a következő egyszerű definíciót adta a tudatosra és a tudattalanra: Amit ki tudunk fejezni szavakkal, az tudatos, amit nem tudunk kifejezni szavakkal, az tudattalan.
A legfőbb oka annak, ha valamit nem tudunk szavakkal kifejezni az, hogy nincsenek rá szavaink, kifejezéseink, vagy amik vannak, azok pontatlanok, és nem írják le az élményünket. Gondolj például a szivárványra. Végtelen számú szín alkotja a szivárványt, mégis a hétköznapokban csak hét különböző színről szoktunk beszélni. A műveltebb emberek akár 30 színárnyalatot is fel tudnak sorolni a szivárványból. A festőknek akár 60-70 szavuk is van a különböző színekre. De a szivárvány még ettől is sokkal-sokkal-sokkal több színből áll.

Ahhoz, hogy valamivel tudatosan tudjunk foglalkozni előbb meg kell találni rá a megfelelő szót vagy kifejezést, ami pontosan leírja. Ezért nem működik a józan paraszti ész az élet rengeteg területén, hiszen a nyelv szavai pontatlanok. Ezért szükséges, hogy tisztába kerülj azzal, mikor csap be téged a nyelv, mikor tartja a számodra fontos dolgokat a tudattalan szférájában.

Most, hogy sikerült tudatosítani az akadályt, felmerül a kérdés: Hogyan lehet akarni? Hogyan lehet kilépni a „szeretném akarni”-ból, és valóban akarni?

Ezen a ponton érnek véget a betűk, a könyvek, a beszélgetések. Itt ugyanis a tájékoztatás, az információ, a tudás már nem segít. Akarni úgy lehet megtanulni, ha gyakorlod az akarást. Ha azt mondod magadnak: „Én ezt már nem csak szeretném akarni, hanem tényleg akarom is!”

Egyszerűen fogod megtudni, hogy sikerrel jártál-e: Ha megtetted, akkor akarod. Ha nem tetted meg, akkor még csak szeretnéd akarni.

Egyetlen dolog van, ami ebben előre tud lendíteni téged, ez pedig nem más, mint a motiváció. Meg kell találnod magadban azt a valamit, ami kellőképpen motivál téged. Ami hajt belülről, ami miatt képes vagy akarni korábban felkelni, ami miatt képes vagy akarni gyakorolni, ami miatt képes vagy akarni este egy órával tovább fent maradni.


A fenti írás a http://szemleletfejlesztes.hu/ tulajdona.

Köszönet érte!

Ez is lehet egy első lépés!

2014. február 12., szerda

B. O. S. S.

Építsd fel a saját sikered!
Főnök!

TE akarsz főnök lenni?
Szereted ha a TE kezedben van az irányítás?

Vagy jobban szereted ha valaki van elöl, aki töri és mutatja az utat, aki megmondja mit kell csinálni, és te szívesen végrehajtod. Akkor nem a tiéd a felelősség az egészért, de tiéd a felelősség az általad elvégzett munkáért.

Azt szokták mondani, ha nem jön szembe a lehetőség veled, akkor teremtsd meg magadnak.
Ez igen elgondolkodtató, hogyan is lehet lehetőséget teremteni.

Egy biztos, ha ülsz a fotelban és várod, hogy azért inkább mégis csak jöjjön el, akkor sehogy.
Azonban ha van egy célod, és folyamatosan arra törekszel, hogy olyan cselekedeteket tegyél, amik a célod felé visznek, akkor már TE teremted a magad lehetőségét. Nem biztos, hogy minden lépésed helyes lesz, de ez nem is baj. Hiszen bármikor lehet tenni kettőt vissza, és lépni egy másik irányba, ha az utólag jobbnak bizonyul.

Ha nem TE osztod be az idődet, ha nem TE irányítod a saját életedet, akkor majd ezt megteszi más. Ezzel csak az lesz a baj, hogy akkor az Ő életét építed, az Ő céljait szolgálod.

Ez igaz akkor is ha alkalmazott vagy, meg akkor is ha nem. Alkalmazottként is legyen saját célod, és ezt akard megvalósítani a saját munkád által. Persze ezen közben itt kénytelen vagy figyelembe venni a cég céljait is, és ezt össze kell fésülnöd a sajátodéval.
DE ez ellentmondás, vagy nehéz?
Ha cég célja teljesül, akkor te egy elismert, megbecsült és megfelelően honorált dolgozó leszel, akinek ezáltal teljesülhetnek a saját céljai. Nem?
Ha nem akkor válts céget!
Ha igen, akkor pedig a cég célja nem volt más, mint egy eszköz, amit jól használtál arra, hogy a saját utadon előrébb juss.

Ebbe fenti leírásba nyugodtan behelyettesítheted a megfelelő elemeket akkor is, ha vállalkozó vagy.

Siker minden egyes lépés, amit az utadon megteszel előre!
Siker az, ha észreveszed, nem jó az irány, és megkeresed és rátérsz a helyes irányra.
Siker az, ha a kudarc után felállsz és tovább mész.
A boldogság és a siker nem az út végén vár, hanem út közben éled meg folyamatosan.

Az út végén két dolog vár.
1. A Cél, amit kitűztél és így elérted.
2. a Cél, amit ezután fogsz kitűzni, és amerre tartasz tovább.

Az élet maga a mozgás.
Ha megállsz meghalsz, mint a cápa, ami kénytelen folyamatosan úszni a vízben, mert csak így jut a szervezete az éltető oxigénhez.

Igen, útközben érdemes néha körülnézni, de csak úgy, hogy közben ne téveszd szem elől a célt. Meg is állhatsz, megpihenhetsz, de tudd, újra elindulni sokkal több energiába kerül, mint lendületben maradni.

A TE életedet nem tudja és nem is fogja más felépíteni!
HA készen kapsz egyet, akkor az nem a TE életed, hanem azé akitől kaptad, kicsit rád alakítva.
Mint egy ruha, ami nem a tiéd, csak átalakítva hordod...

Menj el a szabóhoz, és csináltass egyet magadnak, ha igazán Neked valót és saját stílusút akarsz

Építsd fel a saját sikeredet!

2014. február 3., hétfő

Felnőtt a gyermekem - MIKOR?

Mostanában egyre többen kérdezik tőlem:
"No és gyerek?"
Én mindig mondom a már megszokott választ:
"Fiatal vagyok még"; " Ráérek még"; "Majd annak is lejön az ideje".
Az igazság persze az, hogy bár nem vagyok öreg, de nem is vagyok már huszonéves.

Sokat gondolkoztam azon, hogy tényleg fel kellene adni az évek óta folytatott életstílusomat és nekem is követni a soproni szokást?
Ausztriai munka, jó pénz, igaz nem sokat vagy otthon, mert kora reggel elmész és csak este érsz haza.
A gyerek addigra lehet már épp csak a puszidra vár és alszik.

És mindannyiszor rájövök, hogy az sem egyszerűbb. Sokszor hallom, hogy egyáltalán nem is biztosabb. Persze, amíg van munkahelyed (talán be is jelentenek), addig jó az a 1200-1500 Eur havonta. Forintra váltod, vagy lehet nem is vásárolsz szinte itthon, csak Ausztriában hazafelé, meg hétvégén is.
Neked annál jobb minél rosszabbul megy  a magyar gazdság, mert annál több pénzt kapsz érte itthon.

Én meg szeretek itthon élni, szeretek itthon költeni.
Ez biztosan azért is van, mert nem itt a határ mellett születtem, nem is ismerem annyira hogy hol mit lehet "okosba" jól megvenni.

Amit szeretek viszont és amiért azt mondom, még továbbra is, hogy kitartok és csinálom tovább amit eddig:
Nem hajnalban kelek, hanem akkor amikor elhatározom. Ha egyszer gyerekem lesz, akkor el tudom vinni reggel sétálni, oviba, az iskolába, érte tudok menni, tudok vele játszani, foglalkozni, tanulni, látni fogom az első lépéseit, hallani fogom az első koccanást, amit a fogán tesz a kiskanál, ott leszek vele mikor megtanul úszni az uszodában, ott leszek mikor az első szó elhagyja a szájacsáját...és még sorolhatnám hosszan.
Tedd meg TE is az első lépést!

Nekem ezt is jelenti sok  minden mellett a szabadság.
Persze tudom. Én vállalkozó vagyok, az bizonytalan, mert nincsen havi fix stb.
Kérdezem én! Mi a biztosabb? Egy alkalmazotti munkahelyről származó bér jellegű juttatás, amit addig kapsz, amíg a cégnek szüksége van rád vagy csődbe nem megy, vagy ki nem vonul az országból, vagy meg nem változnak az uniós vagy a nemzeti törvények, politikai, gazdasági irányvonalak és ezért fel nem mondanak neked, vagy egy olyan jövedelem, amit egy felépített rendszerből kapsz, ahol az emberek minden hónapban a szükségleteik alapján megvásárolják a számukra fontos dolgokat törvényektől, rendeletektől, országhatároktól, politikai és gazdasági helyzettől függetlenül.
Tovább megyek: ezt a felépített rendszert odateheted kiegészítésként is a fizetésed mellé, és az úgy meglévő alap biztonságodat, stabilitásodat - ha ebben hiszel - kiegészítheted, megtoldhatod olyan dolgokkal, amit egyébként nem érnél el. És mindezt nagy részben megteheted akár otthonról is, úgy hogy a szeretteid ott vannak körülötted.
Gondolod ez csak életszínvonal emelkedés, luxus dolgok lehetnek? Olyan mint nyaralás (évi legalább egy vagy több), szebb lakás vagy ház, szebb vagy nagyobb autó, vagy két autó a családban, hogy még könnyebb legyen az élet.  

NEM!

Belegondoltál, hogy mennyibe kerül felnevelni a gyermeket? Hogy mennyibe kerül az iskoláztatása, hogy egy igazán jó szakmát, vagy diplomát kapjon? Mennyibe kerül elindítani a gyereket az életben, hogy neki már ne a nulláról kelljen kezdeni?

Meg tudod ezt tenni a jelenlegi lehetőségeid mellet?
Ha igen, akkor minden elismerésem a tiéd, és csak így tovább, ne is olvass itt tovább, és ne hallgass rám, mert TE jól csinálod!

Ha viszont kétségeid vannak afelől, hogy ezt a későbbiekben is könnyedén meg fogod tudni valósítani, akkor érdemes elgondolkodnod.
Akár most is megteheted az első lépést...

Rengeteg megoldás létezik arra, hogy mindent előteremts, amire családodnak szüksége van.
A kérdés csak az, hogy közben ezt mennyire tudod élvezni?
Mennyi időt tudsz velük tölteni?
Látod-e felnőni a gyermekedet, vagy csak ráeszmélsz, hogy hova is tűnt az a húsz év?

Én ezért a stabilitásért, szabadságért, élményekért, csinálom!
Azt akarom, hogy minél több embernek inspirációt és támogatást adjak, akik hasonló dolgokat akarnak a saját életükben.
Azoknak a társaságát keresem, akik bármilyen helyzetben is legyenek most (jó - rossz; szegény - gazdag; elégedetlen - elégedett, egyedülálló - családos; fiatal - idős; tanuló - dolgozó; alkalmazott - vállalkozó), tudják, hogy ennél többet akarnak elérni a  jövőben és ezért tenni is akar MOST.
Most itt a lehetőség, hogy ne halogasd a döntést!

Mindenki a saját életét éli jó esteben, és ez így van jól.
Lehetnek azonban ebben közös pontok, ahol közös erővel még többet lehet elérni.
Én találtam egy ilyen helyet, ahol sok embernek hasonlóak a céljaik, a vágyaik és segítik egymást abban, hogy mindenki elérje a sajátját.
Ha Téged is érdekel ez, keress meg és szívesen megmutatom a részleteket!
Tedd meg itt az első lépést vagy vedd fel velem a  KAPCSOLAT-ot