2015. március 31., kedd

Otthon hagytam magam és felszabadultam

"Egy ember találkozik egy régi barátjával, aki minden próbálkozása ellenére nem viszi semmire az életben. "Adok neki egy kis pénzt"-gondolja. Csakhogy még aznap este kiderül, hogy a barátja meggazdagodott, és azért jött, hogy kifizesse az évek során felgyülemlett tartozásait.
Beülnek a presszóba, ahova régen is együtt jártak, és a barát mindenkit meghív egy italra.
Amikor megkérdezik, hogy mitől lett ilyen sikeres, azt feleli, hogy néhány nappal azelőtt még a Másik bőrében élte az életét.
- Ki az a Másik?-kérdezik.


- A Másik az az ember, akivé neveltek, de aki mégsem én vagyok. A Másik az az ember, aki azt hiszi, hogy mindenkinek kötelessége az egész életét arra áldozni, hogy pénzt gyűjtsön, nehogy öregkorára éheznie kelljen. Addig gyűjtöget, addig tervezget, míg végül egyszer csak azt veszi észre, hogy nemsokára meghal, pedig még nem is élt. De akkor már késő.
- És ki vagy te?
- Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. Csak eddig a Másik - aki fél a csalódásoktól - nem engedett kibontakozni.
- De a szenvedés létezik - mondják erre az emberek a presszóban.
- Néha vereséget szenvedünk. De a vereségeket úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk, miért harcoltunk.

- Csak ennyi? - kérdezik az emberek a presszóban.
- Ennyi. Amikor erre rájöttem, úgy döntöttem, hogy az leszek, aki mindig is akartam lenni. A Másik ott maradt a szobámban, engem néz, de többé nem hagyom, hogy beleszóljon az életembe - pedig néhányszor megpróbált rám ijeszteni, mondván, hogy veszélyes dolog nem gondolni a jövőmre. Attól a pillanattól fogva, hogy kiűztem a Másikat az életemből, folyamatosan megmutatkozik az Isten csodatévő ereje."

(PauloCoelho‬: A Piedra folyó partján ültem és sírtam)

2015. március 29., vasárnap

6. Születésnap

Már hatodik éve, hogy a DXN megnyitotta kapuit Magyarországon és Európában.
A kezdetektől kezdve itt vagyok, figyelek, tanulok.
Szuper embereket ismertem meg, akik a mguk módján mind-mind egytől-egyig különlegesek.

A két napos rendezvény második napján én voltam a házigazda, reggel együtt mozogtunk egy jó kis Zumba keretében és előző este együtt buliztunk a Gála vacsorán.
Mindkét nap inspiráló és gyakorlatban alkalmazható tudást kaptunk az előadásokból.

Mindezt egy csodálatos környezetben éltük át.
Nagyon szuper, hogy részese lehetek.













 

2015. március 11., szerda

Képtelenség ! vagy ?


Neked mi volt a legnagyobb, elsőre hihetetlennek tűnő dolog, amit megvalósítottál?

Mi volt az, amit elképzeltél, de azt gondoltad ez sosem fog valóra válni? Aztán mégis egyszer csak úgy lett.

Vissza gondoltál már rá, hogy miért is valósulhatott meg végül?

Én most egy nagy kísérletbe fogtam egy könyv olvasásának hatására.
Itt a blogomban figyelemmel kísérheted majd az eredményeket.
Persze kicsit furcsa lehet számodra, hogy nem teszem ide az alaptéziseket, hogy mi is az amit elhatároztam, de ez egyenlőre maradjon az én titkom.
Nem akarlak befolyásolni, hogy mit merj és mit ne merj leírni ide kommentben.

Meséld el nekem és az olvasóknak, hogy mi az ami a fenti kérdésekre a TE válaszod.

Két történetet mesélek csak el neked a múltamból.
Sosem voltam igazán jó történelem tantárgyból, mert nem szeretek magolni. Az érettségire készülés idején sem volt ez másképpen. két héttel az érettségi előtt valahogy jött egy sugallat és mindenkinek el kezdtem mondani az osztályban, hogy ne is tanulja meg a 19-es tételt, mert azt én fogom kihúzni.
Nem, nálunk nem működött az összejátszás a töritanárral és a sorba rakott vagy bizonyos szisztéma szerint rakott tételek.
Én viszont erre készültem minden nap utána. Nagyon megtanultam azt a tételt, a többit csak olvasgattam és minden nap ott volt a fejemben ez a szám a törivel kapcsolatban.
Igen eltaláltad, azt húztam :)

Hasonló volt a tánctanári vizsgámmal is. Ott ugyan ez kicsit gyorsabban zajlott, előző nap mondtam meg a többieknek, hogy mit fogok húzni. Én már otthon a készülődés és gyakorlás közben is erre gondoltam viszont.
Nem a legkönnyebbekre, mert a samba a ritmusa miatt egyáltalán nem könnyű. Sokan nem is szerették, mert nehéz megtanítani helyesen a ritmust úgy, hogy a teljesen laikus is értse. Zenei előképzettségem miatt ez nekem nem okozott akkor nehézséget.
A másik az angol keringő volt.
Itt is eltaláltam, vagy is megvalósítottam az elképzelést.

Természetesen mindenhol kiemelkedő eredménnyel :)

Neked mi volt olyan hasonló dolog, ami mások számára csodaszámba menő eseménynek minősül?

2015. március 7., szombat

Nőnapra

Kedves Hölgyek, Lányok, Asszonyok!

Nagyon boldog Nőnapot kívánok!
Bízom benne, hogy férfi társaim hozzám hasonlóan minden nap kifejezésre juttatják felétek érzéseiket, szeretetüket és megbecsülésüket.
Ezen a napon pedig extra módon teszik ezt meg felétek! :)


2015. március 2., hétfő

"Együtt az úton" : Elindult!

A hétvégén csodálatos két napban volt részem.
Nagyszerű emberek, igazán inspiráló társaság, őszinte és szókimondó légkör.
Két varázslatos mentorral, akik valódi, gyakorlatban eredményeket hozó tapasztalatokat, információkat és feladatokat (is :) ) adtak át nekünk.

Semmi titokra nem derült fény, mert hogy szinte a legtöbb dologról már hallottunk. Mégis az az összefogás, egymásért dolgozás, közös ötletelés, a részleteke közös összegyűjtése és elemzése a várhatónál és a vágyaknál is nagyobb eredményt fog hozni. Ebben biztos vagyok.

Neked van ilyen csoportod? Ahol időről-időre töltekezni tudsz, inspirációt, motivációt és mellette gyakorlatban megvalósítható ötleteket, feladatokat, megoldásokat kapsz?
Ha nincs, azt javaslom kezd el megszervezni. Nagyon sokat tud segíteni, és ennek bizonyítékáról itt fogok beszámolni neked 2 havonta egy blogbejegyzésben.

Mi most azt néztük meg, hogy milyen szerepeket kell betöltenünk az életben a DXN tevékenységünkben ahhoz, hogy jó vezetők, MLM-esek, hálózatépítők legyünk. Célunk a  passzív jövedelem, a családunk jó életszínvonala, az időnk szabad beosztása, az egészséges életmód, és sokak segítése, támogatása ezeken a területeken és a saját megvalósulásukban.

Már eddig is halad(gat)tunk ezen az úton, de a képeken látható kis csapatnak eltökélt szándéka, erős elhatározása, hogy most jelentősebb lépést tegyen előre a saját maga és az által támogatott emberek útján.

Videóra mondott vállalásokat tetünk, aminek természetesen vannak a nagyközönség számra nem nyilvános részei is. A sajátomról viszont bátran beszélhetek. Időt fogok nyerni a reggeli pontos felkeléssel. Én már nem járok minden nap adott időre dolgozni és ez kicsit lustává tett, ezen fogok változtatni.
Itt és a többi blogomon fogsz kapni rendszeresen információt egy-egy heti bejegyzés keretében.
Rendszeressé teszem saját magam fejlesztését könyvek olvasásával.
És rendszeressé teszem, hogy minél több embernek megmutassa azt amivel foglalkozom, hogy ne szenvedjen hiányt senki az információban.

MEGELŐZHETSZ!
Érdeklődésed nagyfokú fokozódásának csillapítására bátran keress fel az elérhetőségek menüpontban található  adatok alapján.