2014. december 23., kedd

GanoManó Karásony

Gyűjtöttünk, csomagoltunk, elszállítottuk, átadtuk.
Boldogság, öröm, játék, mosoly, történetek, életek.

Képek:







2014. december 14., vasárnap

F1-es rajtprogram az MLM-hez

Hallottad már azt a szót hogy DSP?

Én először az autóiparban hallottam, a kocsimban is van.
 

Kipörgésgátló.
Nagyon hasznosnak tartom, főleg télen segíti a vezetést, mind indulásnál, mind vezetés közben.

Míg ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy a Forma1-ben is gyakran hallani hasonló szavakat, a rajtot megelőzően. Azok a bonyolult autók már nem indíthatóak el olyan könnyedén, mint egy személygépkocsi. Direkt rajtprogramok vannak, amit pályához, külső időjárási körülményekhez, gumiabroncs paraméterekhez és még sok minden máshoz programoznak.

A DXN új DSP programja is egy ehhez hasonló program.
DINAMIC START PROGRAM = azaz lendületes indulás



http://www.csipkaymiki.hu/p/elerhetosegek.html

Ez direkt azon visszajelzések alapján készült, amit a hálózat tagjai és az érdeklődők adtak.
Legtöbbeknek az volt a gondja, és azért nem kezdett bele a termékek ajánlásába, mert nem voltak azonnali, kézzel fogható eredmények, mint egy alkalmazotti állá vagy egy szakmai vállalkozás esetén.

Ezennel jelentem: a FELADAT MEGOLDVA
A DXN kidolgozta számodra, ezen speciális paraméterekre specializálva a saját RAJTPROGRAM-ját
A DSP programmal azonnali jövedelemre tehetsz szert, ráadásul akár heti kifizetéssel is.

A részleteket megtudhatod az alábbi két videóból:

8 perces DSP prezentáció ábrákkal
https://www.youtube.com/watch?v=q46RmgeZ1Bw&list=UUhqPOfEVClt8DcREYclg9Aw


45 perces DSP prezentáció - Kócsó László előadása
https://www.youtube.com/watch?v=hKZJefQQhTE&list=UUhqPOfEVClt8DcREYclg9Aw

Abban szerencsében van részük, hogy ehhez két GYAKORLATI STRATÉGIA és már 11 nap tapasztalata is rendelkezésünkre áll:
https://www.youtube.com/watch?v=z8vAztmnGOQ&feature=youtu.be

Bízom benne, hogy neked is sikerült felkelteni az érdeklődésedet, és ugyanolyan lelkesedés lesz úrrá rajtad, mint amilyen rajtam most van.
Úgy érzem, mintha az egész csak most indulna!
Ugyan olyan lendületet kaptam, mint amikor az első DXN oldal linkjét megkaptam és megnéztem.

Örömmel várom a jelentkezésedet, kérdésedet, felkiáltásodat.
Örömmel osztom meg veled én is saját tapasztalataimat, és segítek abban, hogy neked is lehessenek hasonló csodás saját tapasztalataid.

Sürgetni nem akarlak, de tudd!
Ez a csodálatos lehetőség rohamosan terjed!
TE ajánld másoknak, ne várd meg, míg téged talál meg vele egy ismerősöd, mert az nagyon rossz érzés lesz, hogy nem használtad ki a korábban adódó alkalmat.
 

Az óra ketyeg!
Ne habozz cselekedni!

Bármi kérdésed, kérésed felmerül azonnal hívj!
Kapcsolat


Teszek a sikeredért!